A QUENCH névre keresztelt eszköz fontos lökést adhat a nehéz helyzetben levő gyártó szekerének.

Amíg az Android rendszer piacra lépése egynémely gyártó számára valódi sorscsapásnak bizonyult, addig néhány vállalat egyenesen a túlélését köszönheti a Google operációs rendszerének. Utóbbi csoportba tartozik a Motorola is, amely a MILESTONE hatalmas sikerét követően nem volt rest egy újabb Androidos mobilt bemutatni: a QUENCH bizonyos tekintetben szakít a bevált formulával, hiszen elhagyja a teljes értékű billentyűzetet, ennek ellenére — vagy éppen ezért — a készülék pozitív piaci fogadtatása borítékolható.

jabb Androidos mobil érkezik a Motorola műhelyéből

A QUENCH vitán felül legnagyobb erénye a letisztult formavilágában, illetve a MOTOBLUR UI felhasználói felület mögé bújtatott Android operációs rendszer alkalmazásában rejlik: míg előbbi az időtállóságra, addig utóbbi a széleskörű funkcionalitásra jelent garanciát. A 3,1 hüvelyk nagyságú kijelzővel felvértezett újdonság egyéb paramétereit sem érheti kritika, hiszen GPS vevővel, a HSDPA technolgóiát is támogató GSM modullal, automatikus fókuszrendszerű 5 megapixeles kamerával, illetve Bluetooth rádióval egyaránt ellátták a Motorola mérnökei.

jabb Androidos mobil érkezik a Motorola műhelyéből

A fejlett közösségi szolgáltatásokat is biztosító készülék bevezetésére még várnunk kell, azonban ha hihetünk a GSM Arena információinak, az eszköz már 2010 első negyedévében a boltok polcaira kerülhet, elsőként az Egyesült Államokban.

(A készülékről máris elérhető egy “gyorsteszt“, köszönhetően a Pocket-lint munkatársainak)

jabb Androidos mobil érkezik a Motorola műhelyéből