Az Intel és az AMD a Windows Vista megjelenésével egy időben dobja majd piacra új termékeit.
2007 első negyedéve sok érdekességet tartogat majd: ekkor jelenik majd meg a Microsoft új operációs rendszere, a Windows Vista hagyományos kiadása. A legfrissebb hírek szerint a Conroe magos Extreme Edition központi egységeket váltó négymagos Kentsfield is ekkor lesz kapható először, és mint nemrég kiderült, az AMD is ekkor indítja majd útjára K8L kódnevű, szintén négymagos termékeit.
Intel Kentsfield Socket T tokozásban
Mint tudjuk, jelen pillanatban otthoni számítógépekbe szinte fölösleges lenne kettőnél több maggal rendelkező processzorokat szerelni, mert a Windows XP, valamint az arra épülő programok gyakorlatilag képtelenek többet hatékonyan kihasználni. A lapkagyártó óriások időzítése nem a puszta véletlen műve, a Vista megjelenésével ugyanis a helyzet változni fog — az új rendszer lehetőséget biztosít majd a kettőnél több maggal rendelkező számítógépek futásidejének optimális kihasználására is.
Az új technológia megjelenésekor nagyon magas áron lesz csak elérhető, és ez a magas gyártási költségek miatt valószínűleg huzamosabb ideig így is fog maradni.