A Worldwide Developers Conference 2007 rendezvényen az Apple a játékosok számára is biztató hírekkel rukkolt elő.
Steve Jobs a konferencián külön kitért a számítógépes játékok jövőjére, majd ezt követően a színpadra invitálta Bing Gordont, az Electronic Arts atyját, valamint az id Software programozó zsenijét, John Carmacket. Az úriemberek előadásáből megtudhattuk, hogy mindketten hosszú távú együttműködést remélnek az Apple-től, így a Macintosh tulajdonosok számára is szép számmal érkezhetnek majd két cég játékai.
Az EA részéről olyan játéknevek hangzottak el, mint a Command & Conquer 3, a Battlefield 2142, a Need for Speed Carbon, a Harry Potter and the Order of the Phoenix, a Madden NFL 08 és a Tiger Woods PGA Tour 08. Igaz, hogy ezen játékok windowsos vagy konzolos kiadása már egy ideje megjelent, mégis jelentős előrelépés, hogy ezek a címek hamarosan Mac OS X-en is futtathatóak lesznek.
Ezt követően John Carmack bejelentette az id Software következő grafikus motorját, melynek fejlesztése még javában zajlik és az id Tech 5 kódnevet kapta meg. A WWDC-n leleplezett technológiáról egyelőre nem sokat tudni, az biztos, hogy kiemelkedő vizuális megjelenítést és könnyű programozhatóságot biztosít majd a játékfejlesztők számára. Ezt mi sem bizonyítja jobban, hogy ezen grafikus motorra épülő játékok egyaránt megjelennek majd Windows, Mac OS X operációs rendszerekre, valamint Xbox 360 és PlayStation 3 konzolokra.