A japán cég a kapacitás mellett a sebességet is nagy mértékben növeli.
A japán nemzetiségű Elpida saját fejlesztésű GDDR5 típusú memórialapkákat mutatott be a nagyközönségnek. A legnagyobb előnyök között a dupla kapacitás és a megnövelt órajelek szerepelnek. A 2 Gbit-es kapacitás dupla akkora, mint amit a legerősebb videokártyákon használnak, azok ugyanis 1 Gbit kapacitással bírnak. Ez azt jelenti, hogy az új lapkákkal ugyanannyi memórialapka felhasználásával kétszer akkora kapacitás érhető el. A másik fontos változás az órajeleknél történt. Itt az eddigi legmagasabb gyári órajel 4,8 GHz (1,2 GHz valós órajel). Ezt az értéket sikerült 7 GHz-re (1750 MHz valós) feltornászni, ami igencsak szép növekedés. Ezek a fejlesztések legfőképpen az 50 nm-es gyártástechnológiának köszönhető, ami által a fogyasztás i s csökkent.
Az új chipek első mintapéldányainak szállítását júliusban kezdik meg, míg a tömegtermelés 2010 harmadik negyedévében lehetséges. Ebből kifolyólag lehet rá számítani, hogy ez év végén már felhasználásra kerülnek néhány videokártyán. Ha az ősszel debütáló Southern Islands kódnevű kártyáknál még nem ha annyira nem is, de a 2011 első negyedévére tervezett Northern Islands kódnevű Radeon széria esetében már elég nagy az esély rá, hogy felhasználják az új lapkákat.