Egy kézben tartható tablet, mindent tud, amit a nagyok, ráadásul jól is néz ki. Az Alldocube iPlay 50 Mini Pro a tavalyi év egyik kellemes meglepetése volt, több okból is, ezekről fogtok ebben a cikkben olvasni.
Nézd meg videós bemutatómat is, ha tetszett iratkozz fel csatornámra!
Az utóbbi években az olcsó vagy megfizethető kínai tabletekből eltűntek az igazán izmos központi egységek, és jó másfél vagy tán inkább két évre a Tiger lapkák vették át az uralmat. Nem, ezek sem voltak bűn rosszak, de azért erőben és egyéb képességekben, mint például a GPS modul pontossága és gyorsasága nem értek fel a MediaTek és Qualcomm lapkákhoz.
Viszont elhozták végre a B20-as sáv normális támogatását, így itthon is zavartalan lett a mobilnet használat az olcsóbb kínai táblagépeken.
Tavaly azonban megtört a jég, és bár a Tiger procik még mindig túlsúlyban vannak, megjelent mellettük a Helio G99-es központi egységre épülő gépek vonala. Több gyártó is piacra dobott ilyen konfigurációt, és be kell valljam, nehezen tudnék közöttük dönteni. Persze van némi különbség, memória mennyisége, háttértár kapacitása, esetleg a kamerák terén, de összességében ezek nem jelentős eltérések.
Van még egy dolog, amiben kellemes meglepetéssel szolgált a tavalyi év, ez pedig a kisebb méretű tabletek visszatérése. Nem tudom Ti, hogy vagytok ezzel, de nekem a 10+ colos gépek sokszor túl nagyok. Mármint kényelmetlenül nagyok.
Persze nem tagadom, a nagyobb kijelzőnek vannak előnyei, hiszen például játék vagy multimédia tartalmak fogyasztása közben jól jön a nagyobb panel. Ám, ha sokat utazol, esetleg buszon, villamoson is használnád a gépedet, akkor sokkal kényelmesebb tud lenni egy „kicsi” 8 colos gép.
Ezek nem bántóan kicsik, nem a telefonokkal versenyeznek, nem esik ki a szemünk, ha picit távolabbról akarjuk nézni, szóval tökéletes kompromisszumai a kényelemnek és a praktikumnak. Mondom újra, legalábbis szerintem, mert biztos vannak olyanok, akik 10 col alatt már bottal sem piszkálnak táblagépeket.
Az már csak hab a tortán, vagy cseresznye a tortán lévő habon, ha a fenti két újdonság egyben kerül a kezembe. Vagyis a gép az általam kedvelt 8 colos masina, benne pedig nem Tiger, hanem Helio G99 lapka dolgozik.
Az Alldocube iPlay 50 Mini Pro pedig ilyen gép, egyesíti az erőt a kényelmes használattal, szóval sok tekintetben, és sokaknak valószínűleg ez lehet az ideális tablet.
Oké, kezdjünk bele a részletes bemutatóba, kezdjük a külsővel! A tartozékokkal most nem foglalkozom, mert a töltőfej és az USB kábel szerintem senkit nem fog lázba hozni.
A gép méretei 202,7 x 126 x 7.5 milliméter, a tömege mindössze 307 gramm, vagyis alig nehezebb, mint egy nagyobb képátlójú telefon. A dizájn a tavalyi év trendjét követi, ami kb. azt jelenti, hogy minden táblagép (a Xiaomi is) próbál kicsit iPad lenni. Legalábbis külsőleg.
Határozott élek, csak annyira lecsapva, hogy ne vágja a kezünket. Mérsékelt kerekítés a sarkokon, teljesen egyenes, minimális görbülettel sem rendelkező, ám nem túl vastag keret. Így néz ki ma, egy modern táblagép. Nekem bejön a forma, a szögletesebb kialakítás kevésbé akar kicsúszni a kézből, mint a régebbi szappantartó dizájn.
Kamera ezen a gépen nincs sok, egy elől, egy meg hátul. Kicsit érintve a specifikációt meg kell jegyeznem, hogy az aktuális trendek szerint a tableteken is van már kamerasziget vagy a burkolat síkjából kiálló optika. Ezt nem szeretem, feleslegesnek tartom, főleg, ha a gépben lévő 13 megapixeles egység ezt nem is indokolja. Értem, hogy a dizájn miatt ez most kell, de ezzel csak azt érik el a gyártók, hogy az asztalra fektetett gép billeg, ha pl. gépelek a virtuális billentyűzeten.
A gép keretén sok minden nincs. Ki- és bekapcsológomb, hangerőszabályzó, fülhallgató csatlakozó, SIM-tálca és alul egy darab hangszórórács. Ebből egy dolog hamar világossá válik, ennél a gépnél nem lesz Dolby Atmos hang, de még sztereó sem.
A gombok stabilan ülnek a helyükön, érintésre kellemesek, nem lötyögnek, a kattanás jól érzékelhet, szóval ez itt hibátlan! Amúgy a gép maga szerintem tetszetős, már-már prémium dizájnt idéz, talán csak az anyagok vastagsága más, mint egy jóval drágább gép esetén.
Lássuk mi van belül!
A legfontosabbat már említettem, ez a Helio G99-es központi egység, ami a maga nyolc magjával (ebből kettő Cortex-A76) minden igényt kielégít. Nem véletlen, hogy a Redmi tabletek is ezzel dolgoznak, megfizethető, de kellően erős, és kellően modern képességekkel van felruházva.
Ide, a modern képességekhez értem a 2 magos Mali G57 MC2 GPU-t, a fejlett navigációt, ami 4 navigációs rendszert támogat (GPS+Beidou+Galileo+Glonass), a Bluetooth 5.0 és a WiFi 5 vezetéknélküli kapcsolatokat és persze a 4G támogatást, aminél természetesen ott van a listában a hazai B20-as sáv támogatása is.
A többi képességgel sem lehetünk elégedettlenek. Fizikai memóriából van 8 GB, amit megfejel a gép még 8 GB virtuális memóriával. Ennek a 8 mega virtuális memóriának érzésem szerint leginkább marketing értéke van. A háttértár is kellően méretes, a 256 GB egy tablet esetén több, mint elég, hacsak nem ezen akarod tárolni az IMDB-n megtalálható összes filmet.
A kijelző átlója 8,4 col, felbontása 1920 x 1200 pixel. Az In-Cell kijelző IPS panelre épül, mint már többször leírtam, ezekkel nincs semmi baj, tény, hogy az AMOLED szebb, világosabb, de egy jó IPS panelből így is közel AMOLED minőséget lehet kihozni, ha jó a háttérvilágítás.
Nem szóltam még az akkumulátorról, ami esetünkben 5000 mAh kapacitású. A gyári töltőfej 10 wattos, ettől nem megyünk a falnak az biztos. Itt ismét érdemes kicsi kritikát megereszteni, manapság azért illene a 30 wattot megcélozni a töltésnél, legalábbis szerintem.
Sok dolog már nem maradt ki, a SIM-tálca egy Nano SIM kártyát tud fogadni, illetve mellé tehetünk még egy Micro-SD kártyát is, hanem lenne elég a beépített 256 GB tárterület. Ezt az SD kártyával további 512 GB-tal toldhatjuk meg.
Milyen használni a gépet?
Bevallom (lehet, hogy az eddigiekből már számotokra is kiderült), kicsit elfogult vagyok a 8 colos gépekkel. Az első komolyabb tabletem egy Xiaomi volt, még a négyes sorozatból. 8 colos gép volt, vagyis a múlt idő nem helyénvaló, ma is 8 colos, és használom is elég sűrűn, ez lett a videóim készítése közben használt kontroll monitor. Teszi a dolgát, bár a hardver manapság már nem nevezhető combosnak, az akku is haldoklik kicsit, a mostani feladatát ellátja, és sok-sok ideig elsődleges tabletként használtam.
Van most már erősebb 8 colos gépem is, igaz, azt is munkához használom. Szóval szeretem a 8 colos gépeket, praktikusak, könnyűek, egy kézben tartva is sem kényelmetlenek.
Nekem tényleg hiányoztak a 10+ colos masinák között a „régi” jól bevált kisebb gépek, így számomra az Alldocube iPlay 50 Mini Pro szinte minden téren tökéletes. Ebből a mondatól a szinte az, amire érdemes odafigyelni, mert azért van 1-2 olyan dolog, amin lehetne még javítani.
Az egyik a Widevine L1 megfelelőség, ami itt nincs. Persze a kisebb kijelző miatt itt kevésbé zavaró, hogy pl. a Netflix csak SD felbontásban nézhető, de akkor is, elvárnám már egy ilyen kategóriájú táblagéptől, hogy az a nyomorult WideVine L1 minősítés alap legyen.
A másik a hang. Nem volt hely, hogy legalább egy második hangszórót beépítsenek? Ez is olyan szegény ember tabletje érzést ad, pedig amúgy a gép maga abszolút nem rossz!
Nálam az Antutu pontszám karcolta a 400 ezret, az 1000 megabites olvasási sebesség és a 850 megás írási sebesség a memória esetén kellemes, szóval összességében még játékra is alkalmas a gép hardvere.
Nekem a kijelző teljesen okés, jó a fényerő, jó a kontraszt, a színek is a helyükön vannak, tényleg szép a képe, szóval összességében még játékra is alkalmas a gép hardvere.
A WiFi elég gyors, extrának beletettek egy haptikus rezgőmotort is, szóval összességében még játékra is alkalmas a gép hardvere.
De ha játékra is alkalmas a gép hardvere, akkor könyörgöm, miért nem kapott legalább egy sztereó hangrendszert.
Amúgy a hang nem rossz, elég erős is, szóval, ha eltekintünk attól a ténytől, hogy mono, semmilyen kifogásom nincs vele kapcsolatban. Filmet nézni jó, csak arra kell figyelni, hogy ne a hangszórórácsnál fogjuk meg a gépet, mert úgy nem jön ki belőle a hang.
A kamerák pont olyanok, mint amit egy tablettől várok, és ez elég rossz hír. Talán a Xiaomi 5-ös széria volt, amire teszt után elismerően csettintettem. Mondjuk a Xiaomi egy másik árkategória már, szóval a dolog érthető. Az átlag tabletek esetén a kamerák azért vannak, hogy ha más nincs, akkor lehessen ezekkel fényképezni. Ha más nincs, mert ha van, akkor inkább ne akarj tablettel fényképezni. Egyikkel sem, és ezzel sem.
Végezetül két mondat a szoftverről, mert többet nem érdemel a dolog. Android 13 fut a gépen, stock verzió, semmi szemét, semmi felesleges program. A teszt előtti bekapcsolásnál frissült le, de hogy meddig érkezik majd hozzá frissítés nem tudom. Mondjuk mostanában egyre több telefonnal és tablettel találkozom az olcsóbb kategóriában is, ahol legalább van valami frissítés, sokáig ez sem volt jellemző.
A rendszer szoftvert a Helio G99 természetesen zökkenő nélkül viszi, szóval se lassulás, se egyéb probléma nem tapasztalható.
Mi akkor a konklúzió?
Összességében ez egy jó gép megfizethető áron. Erős gép, kellemes mérettel rendelkező gép, erős hardverrel és jó kijelzővel rendelkező gép, vagyis szinte tökéletes gép. Persze nem mindenre lesz jó, de ha Te (hozzám hasonlóan) a praktikumot részesíted előnyben a nagyobb kijelzővel szemben, akkor az Alldocube iPlay 50 Mini Pro-t szeretni fogod.
Összességében tehát, a fent említett két hiányosságot leszámítva nem tudok semmibe belekötni, az ár is megfizethető magasságban van, cseh raktárból küldik, és a hazai árakat ismerve igazi best buy masina az Alldocube iPlay 50 Mini Pro. Vedd meg nyugodtan, ha megtetszett, nem fogsz csalódni benne!
Álljunk akkor elő a farbával, mennyi is az annyi, vagyis mennyi pénzt kell a kasszánál hagynunk! Ahogy szoktam, most is kuncsoragtam egy kicsit a gyártónak, hogy a szokásos 2-3 dollárnál több kedvezményt adjon a cikk mellé, ennek köszönhetően a BG117a7f kuponkóddal 57 829 forint helyett 51 864 forintért (a cikk írásának pillanatában) elhozhatjátok. Az ár a forint árfolyam függvényében minimálisan változhat le is, fel is. Vám, áfa, szállítási költség nincs! A vásárláshoz az alábbi hivatkozásra kattints:
Alldocube iPlay 50 Mini Pro
Ha maradnál a 10 colos verziónál, akkor itt találod a tesztemet róla: KANYARBAN ELŐZNEK GYORS ÉS OLCSÓ TÁBLAGÉPEK – ALLDOCUBE IPLAY 50 PRO
Ha szeretnél egy 8 colos, de olcsóbb gépet, akkor ebben a cikkben írtam egyről: KELLETT, MINT EGY FALAT KENYÉR – ALLDOCUBE IPLAY 50 MINI TABLET TESZT