Tegnap volt az Apple WWDC 2010, melyben Steve Jobs bemutatta a teljesen új külsőt és belsőt kapott iPhone4-et.
Bár már mindenki az új telefont várta, az Apple atyaúristene húzta egy kicsit az agyunkat. Először iPad-ról és az iBook-ról beszélt, ami még csak-csak érdekes volt, de a HTML5 után már mindenki a haját tépte, amikor elkezdett a Farmville-ről és a Guitar Hero-ról beszélni.
Mire mindenki a falat püfölte, csak kicsúszott zsebéből az új iPhone. Külsőre meglepetéssel nem szolgált, hiszen az eddig kiszivárgott dizájnt kapta, többé-kevésbé. 24%-al vékonyabb lett, mellyel a világ legvékonyabb okostelefonjává vált az Apple terméke. A helyspórolás érdekében ezentúl microSIM-mel működik majd a készülék, és teljesen új antennarendszert terveztek neki.
VGA felbontású előlapi kamerája mellé, hátulra egy LED vakuval segített, 5 megapixeles fényképezőt kapunk, melynek legfőbb érdekessége az érintésvezérelt fókusz. Azaz, az fókuszt oda állítjuk be, ahova csak akarjuk, annyi a teendőnk, hogy rábökünk a kijelzőre. Ha ez sem lenne elég, akkor a 720p-s videofelvétel 30 FPS-sel és állítható fókusszal talán meggyőzi a fanyalgókat. Előlapi kamerájának hála, akár videobeszélgethetünk is, wifin keresztül.
Hatalmas kijelentés volt nemrég, hogy az iPhone-ban nem lesz OLED, mert a Samsung nem tud kellő mennyiségű gyártósort biztosítani. Ezért -persze, hogy nem ezért- kifejlesztettek egy saját kijelzőt, mely IPS technológiára épül és négyszer jobb felbontást kapott elődeinél, azaz 960 × 640 pixelt, ami a 3,5″-os méretéből adódóan 326 pixel/inch. Az emberi szem 300 ppi befogadására képes, az Apple-től így ajándék 26 ppi-t is kapunk, ezt nem szoktuk meg Steve, köszönjük. A Retina Display ezen kívül négyszeres kontaszt aránnyal és extra hajlékony üveglappal rendelkezik, reméljük még nehezebben törik be majd a kijelző.
Az iPad-ból ismert A4 chip bekerült az iPhone4-be is (1Ghz, 512MB memória rendkívül alacsony fogyasztás), így egy sokkal brutálisabb készüléket kapunk, mint eddig. Sőt a megnövelt akksinak köszönhetően hosszabb üzemidőt kapunk, akár 300 óra készenléti idő is elérhető vagy 10 óra WiFi böngészés, utóbbit akár 802.11n szabványon keresztül.
Gyári tokokat is kapunk különböző színekben, 29 dollárért. Bár senki nem erre kiváncsi, hanem a készülék árára, ami 199 dollár 16 GB és 299 dollár 32 GB esetén. Új telefonhoz új iOS dukál, így abból is érkezik a 4-es verzió, mely sok újdonsággal szolgál, de a legfontosabb a multitask.
Mindenki elgondolkodhat arról, mennyire éri meg neki az új iPhone, bátran lehet aztmondani, hogy előlapi kamera, 720p-s videofelvétel, multitask mitől lenne újdonság, nem szép az új külső, és igaza is lenne, de az Apple telefonjának többi pozitív tulajdonságáról se feledkezzünk meg, főleg az iOS 4-el kiegészülve, és ismerve a körítést, a minőséget amit a készülék mellé kapunk, azt hiszem az élmény leírhatatlan. Ettől függetlenül, én sem érzem a késztetést, hogy lecseréljem a 3G-m, kiadjak ~150 000 forintot, ha itthon is megjelenik, de biztosan állíthatom, maximum örömömben sírnék, ha átnyújtana nekem valaki egyet, és ha most állnék okostelefon vásárlása előtt, akkor ezt venném.