Az Amazon a saját márka jegyében piacra dobta a Fire-t, ami nem más, mint egy jó áron induló tablet, ezzel újabb piac meghódítása a cél.
A saját e-book olvasót követően most újabb nagy lépést tettek, és bemutatták a saját táblájukat. A nagy bejelentésre Manhattanben került sor, itt tekinthették meg először az Amazon által tervezett és forgalmazott gépet. Természetesen a Kindle Fire is Androiddal a fedélzetén próbál hódítani, ezért az érdekesebb része inkább az, ami a dobozban rejlik.
A tábla 7″-os kijelzőt kapott, ami IPS technológiát használ, a megfelelő védelemről pedig a már lassan átlagosnak számító Gorilla Glass gondoskodik. A kijelző felbontása 1024 x 600 pixel, így a pixelsűrűsége 169 PPI, ami az ilyen gépek körében jónak számít, az iPad például ennél jóval alacsonyabb értékkel rendelkezik. A megfelelő sebességért a Texas Instruments felel, így itt egy OMAP SoC-et üdvözölhetünk, ami két maggal rendelkezik és 1 GHz-es órajelen dolgozik. A háttértár mérete 8 GB, ami egy kicsit kevésnek tűnik, de az eszköz erősen támaszkodik majd a Cloud technológiákra. Ebből fakadóan teljes támogatással rendelkezik az Amazon online áruháza felé is, ahonnan filmeket, könyveket és zenéket vásárolhatunk, valamint tárolhatunk. Sajnos az internethez való kapcsolódás csak Wi-Fi-n keresztül lehetséges, továbbá probléma lehet a kicsit öreg Eclair (2.1) rendszer, de ez utóbbira biztos lesz megoldás idővel.
Több információnk egyelőre nincs a géppel kapcsolatban, az viszont biztos, hogy 199 dolláros áráért cserébe egyáltalán nem rossz minőséget kapunk, sőt, szinte elképzelhetetlennek tűnik, hogy ezen az Amazon keres egyáltalán. Ez az összeg még a jelenlegi nagyon gyenge forint árfolyamok mellett sem éri el a 45 ezer forintot, ami rettentő csekély összegnek tűnik a 7″-os MID-ért cserébe. Az akkumulátor kapacitása nem ismert, a cég 8 óra üzemidőt határozott meg átlagos használat és 7,5 órát filmnézés mellett, ami erősen közepes teljesítmény.
A külseje rendkívül letisztult dizájnt kapott, méretei is nagyon nívósak, mindössze 11,4 mm “vastag”, 190 mm magas és 120 mm széles, súlya pedig 413 gramm. A megjelenés November 15-re várható, addig az Amazonnál a mai naptól előrendelhető.
Forrás: Amazon