Őrült mennyiségű Xiaomi termék szuper árakkal, de lehet, hogy nekünk utoljára
Bevezető
Nem tudom mi az oka, de a kínai áruházak lényegében mindegyike rendez tavasszal Xiaomi fesztivált, és ahogy a gyártó nő, úgy lesznek ezek a fesztiválok, vagy mondjuk inkább úgy akciók, egyre érdekesebbek.
Az akciók ma, vagyis április 6-án indulnak, és egészen április 20-ig tartanak. Igaz, ez csak a készlet erejéig érvényes, szóval nem árt, ha nem hagyunk mindent az utolsó mapra!
Ahogy említettem, könnyen lehet, hogy számunkra ez lesz az utolsó Xiaomi fesztivál, és hogy miért?
Biztos sokan tudjátok, hogy július 1-gyel megváltoznak az EU vámszabályai, így attól kezdve minden olyan termék, ami harmadik országból (vagyis az EU kívülről) érkezik vámköteles lesz, mégpedig értéktől függetlenül.
Ez nagyjából azt jelenti, hogy mindenre áfát kell majd fizetni, még pedig a fogadó ország áfáját, ami őrült nagy SZERENCSÉNKRE, pont hazánkban a legmagasabb az EU-n belül. Ha ez nem lenne elég, akkor fizethetjük az 500 forintos kábelre is a 3500 forintos vámeljárási költséget.
Tudom, most sokan legyintenek, hiszen például a Xiaomi itt van az országban. Ez így van, és marha jó, hogy nagyon sok mindent megkaphatunk, azonban tény, hogy a termékek jó része soha nem fog hozzánk a hivatalos forgalmazón keresztül megérkezni.
Arról meg nem is szólok, hogy bár egyre több termék esetén van itthon olyan ár, hogy nem érdemes már kintről rendelni, sok esetben komoly eltérést tapasztalhatunk, hogy mást ne mondjak, a telefonok esetén.
Ebben az írásban nem fogok minden, az akcióban található termékre kitérni, de egy két érdekesebbre felhívom a figyelmet. Ha érdekel az összes kütyü, akkor a cikk végén lesz link, ahol mindent megtaláltok. Addig lássuk a javát!
Xiaomi telefonok
A Xiaomi A Redmi szériában már a 10-es, a Xiaomi szériában a 11-es sorozatnál tart. A global verziól persze mindig később jönnek kicsit, mint a kínai változatok, de azért van már két olyan mobil, amit érdemes szemügyre venni!
Redmi Note 10
A Redmi sorozat a Xiaominál a második vonalat jelenti, ami, ahogy az elmúlt években láthattunk inkább árban, mint bármi másban jelentkezik. Az elmúlt év, vagyis a nyolcasról kilences szériára váltás nem hozott lényegében semmilyen újdonságot, ám most a 9-ről 10-re már érdemes lehet cserélni.
Ennek több oka is van. Az egyik, hogy a központi egység erősebb lett, idén a Snapdragon 678-at építették be, ami nyolc maggal és 2,2 GHz-es maximális órajellel rendelkezik. A grafikus gyorsító az Andreno 612, a memória 4 GB, a háttértár pedig 64 vagy 128 GB-os.
Ennél azonban sokkal fontosabb, hogy a kijelző végre nem IPS, hanem AMOLED. Én már tavaly is azt vártam, hogy a Note sorozat megkapja az AMOLED kijelzőt, de csalódnom kellett.
Aki látott már AMOLED kijelzőt, annak nem kell ecsetelnem, hogy mekkora minőség béli ugrás egy IPS-hez képest. Mondhatni ég és föld. A színek, a fényerő, a kontraszt, mind egy nagyságrenddel jobb, szinte más érzés a telefont használni így.
Persze ez a kijelző nem is kicsi, 6,43 col a képátló és 2400 x 1080 pixeles a felbontás. Királyság!
Kamerából elől egy 13 megapixeles szelfikamera vár minket, hátul pedig egy 48 megás főkamerával, egy 8 megás ultraszéles látószögű kamerával vagy egy 2 megás makróval fotózhatunk.
Ami miatt kicsit dühös vagyok, hogy az NFC még mindig nem fért be a csomagba. Ez egy cseppet már kezd kínos lenni.
Szerencsére van ezer egyéb képesség, ami az NFC hiányát felejtetni tudja. A nagy akkumulátor, a hosszú üzemidő, a 33 wattos gyorstöltés, a rengeteg szenzor, a pontos navigáció, és persze a már említett AMOLED kijelző.
Az ár a hardverhez képest, ahogy a Xiaomitől megszokhattunk nem magas, hiszen a 64 GB-os verziórét 55 700- míg a 128 GB-os darabért 61 900 forintot kérnek. Őrült jó árak ezek!
Az alábbi linkeken megtalálod a két verziót, az EU Priority Line szállítással se vámot, se áfát nem kell fizetned!
Redmi Note 10 4/64 GB
Redmi Note 10 4/128 GB
Xiaomi Mi 11 Lite
A jelenlegi csúcstelefon az Mi 11 Ultra, de ez csöppet drága lesz. A megfizethető csúcs az Mi 11, ennek a kistesója pedig az Mi 11 Lite.
Persze hiába a Lite szócska, azért ez a telefon sem lett könnyű, és itt nem a tömegére, hanem a képességeire gondolok. Snapdragon 732G központi lapka (2,3 GHz), Adreni 618 grafikus gyorsító, 6 GB memória, és óriási, 6,55 colos AMOLED kijelző 2400 x 1080 pixeles felbontással. Ütős a hardver, és persze gyönyörű a telefon.
A dot display, az új hátsó kamera elrendezés, mind-mind ütősre sikerült!
Persze van itt még sok finomság! A hátlapi főkamera már 64 megapixeles, és akár 4K videókat készíthetünk vele, a makrokamera sem 2- hanem 5 megapixeles végre, ezzel mér egész tűrhető fotókat lőhetünk.
Itt is van egy rakat szenzor, van sztereó hang, folyadékhűtés, és természetesen az NFC sem maradhatott ki ebből a kategóriából. Kívánatos darab lett a Xiaomi Mi 11 Lite!
A telefonnak a bevezető akciója zajlik, ennek keretében 93 ezer forintért juthatunk hozzá. Természetesen itt is van EU Priority Line szállítás, amivel az eladó fizeti a vámot és az áfát! Rendelés esetén a szállítás várható kezdete április vége.
Xiaomi mi 11 Lite 6/64 GB
Poco X3 Pro
A Poco tavaly kiadta azt a telefont, ami aztán mindent vitt. Még a saját telefonjait is földbe döngölte vele a Xiaomi, a konkurenciát meg főleg, ez volt a Poco X3 NFC.
Most megérkezett az utód, és ha lehet még ütősebb lett. Nagyon erős processzor (Snapdragon 860), 6 GB memória, 128 GB háttértár, tényleg hatalmas, 6,67 colos kijelző, ami 120 Hz-es képfrissítésre képes.
Vertikális mozgásra is képes rezgőmotor, ami a megszokottnál sokkal kifinomultabb rezgésekkel kápráztat el, sztereó hang Hi-Res Audio minősítéssel, 4 hátlapi kamera, gyors wifi, 4 műholdas rendszer támogatása a pontos navigációhoz.
Hatalmas, 5160 mAh kapacitású akkumulátor 33 wattos gyorstöltéssel, rengeteg szenzor és NFC az érintéses fizetéshez.
Simán, csak sorolva a tulajdonságokat is nehéz a képességek végére érni, és nem is értem, de a lényeget láthatjátok! A Poco X3 Pro egy brutálisan jó telefon lett, és szokás szerint nem kérnek érte őrült összeget. 71 300 forintba kerül az alábbi hivatkozáson:
Poco X3 Pro 6/128 GB
Xiaomi Redmi Note 9T
Még egy telefont említenék, amit érdemes megnézni, ez pedig nem más, mint a Xiaomi legolcsóbb 5G-s mobilja a Redmi Note 9T!
Ezt a mobilt a MediaTek erős, nyolcmagos, és persze 5G támogatással rendelkező központi lapkája hajtja. 4 GB memória, 6 vagy 128 GB háttértár, hatalmas, 6,53 colos, ugyanakkor még IPS kijelző, 48 megás főkamera, sztereó hang, dot display, ezer szenzor, csak, hogy a főbb képességeket említsem.
Az már csak hab a tortán, hogy ebben a telefonban NFC-t is találunk, ami a Xiaomi esetén ezen az árszinten lényegében egyedülálló.
Szóval a lényeg, ha szeretnél egy erős, 5G-s Xiaomi telefont, amiben még NFC is van, akkor ez lesz a Te készüléked! Az ára 62 200 forint, és mint az előzőeknél, itt választható az EU Priority Line szállítás, amivel a vámot és az áfát az eladó fizeti helyetted!
Vásárlás itt:
Redmi Note 9T 4/64 GB
Drón – FIMI X8 Mini
A telefonok után jöjjön egy újdonság, a Xiaomi FIMI új drónja. Oké, tudom, nem lesznek túl sokan akik erre beneveznek, mert a nálunk nem csak az áfa a legmagasabb az unióban, hanem a dróntörvény is a legel…ttabb, szóval sok lelkes drónosnak el is vették a kedvét a repkedéstől. Az okokat most ne firtassuk, az egy másik cikk témája lehetne, de nem lesz.
A lényeg az, hogy a nagyon sikeres FIMI családnak immár itt az új tagja, ami, lényegében mindenhol a világon az engedély nélkül repülhető eszközök közé tartozna (legalábbis a Pro jelölésű akkumulátorral) az alacsony tömege miatt, kivéve nálunk. Köszönjük!
A képességei a méretével nem csökkentek. A nagytesóhoz hasonlóan 4K-s (HDR-rel)kamerát kapunk háromtengelyes gimbalon, és 30 percet repülhetünk egy töltéssel. Ez utóbbi képesség nem is árt, hiszen akár nyolc kilométeres távolságra is elrepülhetünk vele, vagy másképp mondva, akár 16 kilométer átmérőjű kört is felderíthetünk.
Persze ezen kívül is rengeteg extrát kapunk. Háromszoros digitális zoom, automata panorámakép készítés, élő adás a közösségi platformokon, time lapse videó, útvonalrepülés, autamata visszatérés, követő mód és még sorolhatnám napestig.
A Xiaomi FIMI X8 Mini most bevezető akcióban vásárolható, a BGX8MINI kuponkóddal az ára csak 118 ezer forint. Természetesen itt is van vámmentes EU Priority Line szállítás, így plusz költségre nem kell számítanunk!
Vásárlás itt:
Xiaomi FIMI X8 Mini drón
További termékek
A továbbiakat tényleg csak címszavakban fogom említeni, kiemelve a lényeget!
Viomi S9 robotporszívó
A Xiaomi első olyan porszívója, ahol az alapárban benne van a dokkoló, ami automatikusan üríti a portartályt. Vagyis nem kell takarítás után kiszórnunk a port, kitisztítja magát a gép!
Kuponkód: BGCZVMRS9
Ár: 186 800 Ft
Vásárlás itt:
Viomi S9 robotporszívó – cseh raktárból
Xiaomi Mi AX600 router
A Xiaomi legerősebb Wi-Fi 6 routere bődületes teljesítménnyel. Már a tavaly bemutatott AX3600 sem volt piskóta, de rátettek még egy lapáttal. Ha a legjobb kell a legolcsóbban, akkor ne is keresgélj tovább!
Ár: 44 200 Ft
Vásárlás:
Xiaomi Mi AX6000 Wi-Fi 6 router
Haylou RT LS05S okosóra
Ez a Xiaomi új okosórája az olcsóbbik sorozatból. 12 sportmód, 20 nap egy töltéssel, rengeteg képesség, ráadásul nagyon jól néz ki! A jelenlegi vámtörvények szerint, egy darab vásárlása esetén vámmentes!
Kuponkód: BGHAYRT
Ár: 12 400 Ft
Vásárlás:
Haylou RT LS05S okosóra
XIAOMI Wanbo T2MAX 1080P projektor
Állítom, hogy az utóbbi idők egyik legjobb cucca ez a projektor. Én már kipróbáltam, és egészen hihetetlen a tudása, legalábbis a méretéhet és az árához képest!
FHD felbontás (1080p), használható fényerő, jó képminőség, és mindez egy 110 x 140 x 150 milliméteres dobozban, másfél kiló alatti tömeggel. Iszonyatosan kompakt, halk, jól néz ki, szuper, ahogy van. Ne feledjétek, jön a foci EB, este a kertben jó lesz meccset nézni a haverokkal!
Használd itt is az EU Priority Line vámmentes szállítást!
Kuponkód: BGFRWBTM
Ár: 49 200 Ft
Vásárlás:
XIAOMI Wanbo T2MAX 1080P projektor
Ebbe a cikkbe most ennyi fért
Ennyi fért, legalábbis említés szintjén, mert, ahogy a bevezetőben említettem a Xiaomi fesztivál keretén belül sok száz terméket kapunk meg akciós áron. Ezek egy része Kínából (CN raktár), más részük Európából (CZ, PL, FR, ES raktár) érkezik.
Előbbieknél, vagyis a kínai raktáras termékeknél válasszátok az EU Priority Line szállítást, ha a termék ára a szállítási költséggel meghaladja a 40 dollárt. Ezzel a szállítási móddal az eladó fizeti helyettünk a vámot és az áfát!
Az összes akciós Xiaomi terméket itt találod:
Tavaszi Xiaomi fesztivál
Zárszó
A végére ismét a szokásos dolgok! Ha szeretnél olcsón vásárolni, akkor csatlakozz Facebook csoportunkhoz, mert olyan kupon nincs, amit nem találunk meg!
KÍNÁBÓL VÁSÁRLÓK FACEBOOK CSOPORTJA
YouTube csatornánkon rengeteg videós teszttel, élő adással várunk, ráadásul, most robotporszívót nyerhetsz. Iratkozz fel!
HOC TV YOUTUBE CSATORNA
Ne feledd, a fenti termékek, ha egyesével és nem európai raktárból rendeled őket, akkor sem vámkötelesek. Ám, ha a rendelés összértéke meghaladja a 40 dollárt (szállítási díjjal együtt), akkor már vámkötelessé válik a csomag. Ha szeretnéd, hogy a vámot az eladó fizesse meg helyetted, akkor kínai raktárból (CN, HK) rendelés esetén mindig válaszd a vámmentes EU Priority Line szállítási módot!