Indul a „Doodle 4 Google – Nekem Magyarország…” pályázat közönségszavazása  Közel 18 000 hazai iskolás nevezett a Google Magyarország „Doodle 4 Google – Nekem Magyarország…” című rajzpályázatára. A döntőbe jutott rajzokra mától egy héten keresztül lehet szavazni a verseny weboldalán. 

A Google világszerte számos országban rendez „Doodle 4 Google” versenyeket, hogy a diákok rajzban mondhassák el véleményüket egy-egy fontos témában. A versenyre nevezett alkotások a Google felirat újraértelemezései, átdolgozásai (doodle). Ilyeneket jeles személyek, események évfordulóira a Google is készít, a magyar internetezők találkozhattak már pl. március 15-re vagy épp Gábor Dénesre emlékező ábrával a google.hu oldalon.

„Nagyon büszkék vagyunk a hazai diákokra. Világszerte sok országban szervezett már a Google helyi képviselete hasonló versenyeket, de sehol ilyen nagy arányban nem érkeztek pályázatok, mint most Magyarországon. Minden 200 iskolásból 3 rajzolt, és elküldte nekünk alkotását, megmutatta, mit jelent számára Magyarország, egyúttal pedig támogatta a Bátor Tábor Alapítványt. Köszönettel tartozunk ezért nekik, szüleiknek és tanáraiknak is” – mondta Heal Edina, a Google Magyarország vezetője.

alt

Az első magyar „Doodle 4 Google” verseny témája „Nekem Magyarország…” volt, a diákok 4 korcsoportban küldhették be rajzaikat. A zsűri – Balázs Áron grafikus, Boros Lajos műsorvezető és képzőművész, Gulyás Gábor, a Műcsarnok igazgatója és Oroszlán Szonja színművész – kiválasztotta minden korosztályból a 15-15 általuk legjobbnak ítélt alkotást. A döntés ezt követően az internetezők kezébe kerül, akik a pályaművekre május 30-tól egy héten keresztül szavazhatnak a verseny weboldalán.

Az egyes kategóriák nyertesei egy-egy laptoppal lesznek gazdagabbak, illetve gondviselőjükkel együtt elutazhatnak a Google európai fejlesztő központjába, Zürichbe. Az összességében legtöbb szavazatot kapó pályázó rajza 2011. június 15-én egy teljes napig látható lesz a Google magyarországi főoldalán, emellett iskolája 1 millió Ft támogatásban részesül. A Google az eredményeket június 14-én egy díjátadó rendezvényen teszi közzé, melyen a döntőbe jutott pályázók és barátaik, szüleik, tanáraik, valamint a média képviselői vehetnek majd részt.

A versenyen nem csak a pályázók nyerhettek, a Bátor Tábor Alapítványnak felajánlott támogatás értelmében a rajzoló gyerekek és a Google 480 súlyosan beteg gyerek gyógyulását segíti elő. A cég az adománnyal fedezi a nyári szezonban a programot megvalósító önkéntesek felkészítésének, képzésének költségét, valamint a táborban a gyerekek által felhasznált eszközöket az arcfestéktől a színes papírokon át a nyílvesszőkig.

A döntőbe jutott alkotások a Műcsarnoknak, a verseny szakmai partnerének jóvoltából nyomtatott formában is megtekinthetőek lesznek. A kiállításnak a Műcsarnok Kávézója ad helyet, a pályaművek július 31-ig nyitva tartási napokon díjmentesen megtekinthetőek.