Ez volt az egyik tétel a listámban, amit erre a nyárra be akartam szerezni.
Nézd meg a zsebbikát működés közben!
Bevezető
Zsebbika. Nem tudom van-e erre a termékre jobb elnevezés, hiszen az autót valóban bebikázni szoktuk, ha az akksi megadja magát, ez meg elfér a zsebünkben. Szóval legyen, jogos a névadás, ez egy zsebbika.
A helyzet az, hogy autó már nagyon régen hagyott cserben az akkumulátor miatt, szóval nem emiatt vettem, hanem azért, mert szeretek motorozni. Amit viszont nagyon utálok, nyáron, a harminc fokban, talpig bőrben motort tolni. Márpedig, előfordult már, hogy így jártam, és ezt a mutatványt nem szeretném többet megismételni.
Szóval teszek ellene, hogy megismétlődjön. Persze lehet ezer és egy műszaki hiba, de ha ezt megvesze, akkor az akkumulátor miatt jó eséllyel nem fog bekövetkezni.
Csomagolás és külső
Előre szólok, ez a cikk nem lesz túl hosszú, hiszen alapvetően egy tök egyszerű szerkezetről van szó. Nem kapunk ezer kiegészítőt hozzá, de amit adnak az kimondottan meggyőző.
A papírdoboz, amiben érkezik mutatós, kézbe fogva már reménykedhetünk benne, hogy nem valami ócskaságot vettünk. Megjegyzem, az iMars termékekben eddig nem kellett csalódnom, bár tény, hogy az olcsóbb dolgok náluk sem a csúcskategóriát képviselik.
Szóval már csak ezért is érdekes, hogy az alig 16 ezer forintba kerülő zsebbikájuk kimondottan igényes a csomagolás és a cucc anyaghasználatát illetően is.
A kartont kinyitva egy szövet borítású táska pottyan a kezünkbe. Ebben találjuk az egyik oldalon a zsebbikát, a másikon a kábelt, amin keresztül adhatunk majd némi energiát az autónk vagy motorunk elektromos rendszerének.
A bika nem bonyolult, az előlapon kijelző, itt a legfontosabb érték a töltöttség kijelzése, a kijelző alatt a bekapcsológomb. Oldalt találunk két USB portot amin leadja a töltést, és egy harmadikat, amin felveszi. Az átellenes oldalon az akku kábel csatlakozója vár minket egy sapkával védett csatlakozó képében.
Külsőre az iMars J05 elég kompaktnak, erősnek tűnik. Nem hiszem, hogy minden esést kibír a burkolat, de a kisebb puffanásokat valószínűleg átvészeli. A gyártó szerint mindenesetre ütés és rázkódásvédelem lett beépítve a szerkezetbe.
Mielőtt elfelejtem, a burkolat felső élén egy zseblámpa is helyet kapott, ami nem csak folyamatos fénnyel képes világítani, hanem SOS jelzést adva villog is, ha úgy szeretnénk.
Papírforma
Az iMars J05 igazából egy külső akkumulátor, vagy power bank, ki hogy ismeri. Persze a hagyományos külső akkumulátorokkal szemben ez nem az eszközeink töltésére van optimalizálva, hanem az autóink indítására, így kapunk egy 800 amperes indítóáramot, de a csúcsérték elérheti az 1500 ampert is. Ezt hívják a jenkik (angolok) Peak Current-nek, vagyis ez tényleg csak egy elméleti maximumot jelöl.
Magának az akkumulátornak a kapacitása 18 000 mAh. 5volt/2 amperrel vagy 9 volt/2 amperrel tölthető, az USB kimeneteken pedig 5 V/2,1 A érhető el az egyik, 5 V/2,4 A, 9 V/2 A, 12 V/2 A a másik porton. Kapunk QC3.0 gyorstöltést is a mobileszközeinkhez.
A zsebbika 12 voltos rendszerű autókhoz használható. A gyártó 5000 köbcentis benzines és 3000 köbcentis dízel üzemű gépjárművet adott meg felső határnak. Lényeges még, hogy a leírás szerint mínusz 20 és plusz 60 fok között használható a szerkezet.
Kapunk egy csomó védelmet is. A fent említett ütés- és rázkódásvédelem mellett túltöltés, túlmerítés, túlfeszültég, túlmelegedés és fordított polaritással történő bekötés elleni védelem is rendelkezésünkre áll, szóval, amit lehet beletettek.
Teszt
A szerkezet tesztelése nem tartott túl sokáig. Ahogy fent már írtam, én a motoromhoz vettem nem autóhoz. Sajnos a jelenlegi akkumulátorral, már két évvel ezelőtt is előfordult, hogy az Alpok hideg éjszakája után nem indult a motor. Szerencsére akkor nem egyedül voltam, így be tudtuk lökni, de már akkor felmerült bennem, hogy legközelebb nem indulok el zsebbika nélkül.
A Covid helyzet és a kormányunk bíztatására felvett Sputnik vakcina tett róla, hogy az utóbbi két motoros évadot ki kelljen hagynom. Legalábbis nagyobb túrára nem indultam el, így nem is vettem zsebbikát. Azonban idén úgy tűnik, hogy az Olaszokhoz már mehetek, és mivel amúgy is szeretem a Dolomitok hágóit és az olasz kaját megrendeltem cseh raktárból az iMars bikáját is.
Szóval, az akkumulátorom már amúgy is halódik néhány éve, így idén aktuális lesz egy új beszerzése. Emiatt azzal sem bajlódtam, hogy kivegyem a motorból, azzal sem, hogy feltegyem a csepptöltőt rá. Ez most kapóra is jött, mert lényegében nullára merült akksival kellett a motort beindítanom. A motor blokkja négyhengeres, V elrendezésű, négyütemű és 800 köbcentis. Sacc per kb. pont 5 hónapja állítottam le a vasat a garázs sarkába.
Tehát a feladat mindössze annyi volt, hogy egy lassan fél éve leállított, azóta be nem indított, át nem forgatott motort, nullára merített akksi mellett beröffentsek az iMars zsebbikájával!
A próbát siker koronázta, egymás után 5 alkalommal indítottam be a motort, a töltöttség ezalatt 100-ról 97 százalékra csökkent. Persze gyanítom, hogy az első beröffenés vitte el a legtöbb naftát, a már átforgatott motort másodszor-harmadszor-sokadszor könnyebb volt beindítani.
Összegzés
A lényeg tehát remélhetőleg érthető. A zsebbika hasznos dolog. Amúgy is szoktam magammal vinni külső akkumulátort vész esetére, ha tölteni kell a telefonom, és nincs konnektor. Ha meg már viszek, akkor miért ne olyat vigyek, amiről a motort is be tudom indítani. Na ugye!
Egy ilyen zsebbika aranyat érhet az autóban is. Igaz, ez tipikusan az a szerkezet, amit jó esetben csak azért veszel elő néha, hogy feltöltsd, használni nem nagyon fogod. Ha viszont hirtelen szükség lenne rá és nincs, akkor szívhatod a fogad.
Szerintem különösebben nem szabad ezen spórolni, hiszen nem egy nagy érvágás a beszerzése. Egyből lesz az autódban (motorodon) egy zseblámpa, egy külső akkumulátor és egy gyorssegély az akkumulátorod számára.
Ha megtetszett, akkor most a cseh raktárbólmegveheted az BGHU1855 kuponkóddal 16 280 forintért az alábbi hivatkozásra kattintva: