A Super Sale akció keretében amúgy is levitték az árát, erre jött még egy kupon is.
A Tronsmart Studio teszten is járt nálam, így van véleményem első kézből is. Igaz, ezt most nem írom le, inkább javaslom, hogy olvassátok el a tesztemet itt:
TRONSMART STUDIO BLUETOOTH HANGFAL – STÚDIÓMINŐSÉG?
Kíváncsiságból a cikk végére tekertem, hogy mennyi is volt az ára ennek a hangfalnak majd egy éve, tavaly novemberben, amikor a cikket írtam. Nos, 20 ezer forintot kértek érte, amit kuponnal lehetett 17 ezer forintra mérsékelni. Mennyibe kerül most? A Super Sale akcióban nincs 13 ezer forint, a mellé kapott kuponkóddal pedig nem éri el az ára a 11 ezret sem. Erre azt hiszem elégedetten csettinthetünk!
Amúgy a Tronsmart Studio jól szól, és nem csak a méretéhez képest, hanem amúgy is. Engem azonban mégsem a hangja fogott meg, hanem a forma. Igazi retro érzés, amikor először megláttam rögtön beugrott az eredeti Charlie angyalai sorozat, ahol a lányok egy ehhez hasonló formályú hangszórón át beszélgettek a főnökkel. Emlékszem, az első amerikai sorozatok között volt, amit az MTV bemutatott, és megőrültünk az első részben a görkorcsolyázó csajokért. Mondjuk még gyerek voltam, szóval Farrah Fawcett-nek akkor még csak a mosolya tűnt fel.
Na, de kanyarodjunk vissza a Tronsmarthoz! A megszokott Tronsmart minőség, az aktív és a passzíbv sugárzók mesteri párosítása, hogy a legkisebb térből is a lehető legmélyebb hangokat kapjuk meg. A gyártó összesen 7 hangsugárzót tett ebbe a dobozba, ezek közül három aktív, négy pedig passzív. A passzív sugárzókat természetesen az aktívak levegője mozgatja – ez még nem is érdekes -, ám az, ahogy ezt megoldották annál inkább!
A szerkezetet valahogy úgy kell elképzelni, hogy a doboz három rekeszre van osztva. Jobb- és baloldalon egy-egy középsugárzó (ez felel a magas hangokért is), míg a középső rekeszben egy egész méretes mélyhang sugárzó dolgozik. A négy passzív sugárzóból 1-1 a középsugárzók dobozából „kapja” a levegőt, míg a másik kettőt a mélysugárzó mozgatja. Ráadásul ezek a passzív sugárzók egy hangcsatornába dolgoznak bele, amikből egy-egy darab található a két oldalon, a mélynyomó és a közepek rekeszei között.
Azt hiszem nem is írok többet, ha érdekelnek a részletek, akkor olvassátok el a cikket. A mostani akcióban a hangfal már magyar raktárból is megrendelhető, a vásárláshoz a NNNMARSTUHU kuponkódot vegyétek igénybe itt: