ClassicR a Google “Holdraszállós” versenyéről, és a magyar csapat igyekezeteiről informál, a tét hatalmas!

2007. szeptember 13-án a Google meghirdette nagyszabású Lunar X PRIZE kódnévre (GLXP) hallgató megmérettetését, melynek célja, hogy elősegítse a következő Holdra lépést (amit Moon 2.0-nak is neveznek) és a tudományos áttöréseket azáltal, hogy 30 millió dolláros keretéből megjutalmazza az első néhány magán-finanszírozású űrkutató csapatot, akik képesek eljuttatni a Holdra saját építésű űrjárműveiket és onnan minimum 500 m megtétele után 360 fokos panorámaképet sugározni a Földre. 20 millió dollárt kap az első olyan csapat, amelyik sikeresen landol a Holdon egy robottal, halad legalább 500 métert és nagy felbontású képeket és videókat továbbít a Földre.

Hol tart a Google Lunar X

Egy 5 millió dolláros második díj is létezik, valamint 5 millió dollár a potenciális különdíjazottaknak extra képességekre, mint például utazás nagy távolságokra (több mint 5 km), a holdon található ember alkotta tárgyak lefényképezése, jég felderítés a holdkráterekben, az Apollo-program megmaradt eszközeinek felfedezése és egy holdi éjszaka túlélése. Az X PRIZE az első helyezettnek a 20 millió dolláros (4,2 milliárd Ft) díjat 2012. december 31-ig biztosítja, utána 2014. december 31-ig már “csak” 15 millió dollár a pénzdíj. 2007 óta kevés szó esett a Lunar X-ről, pedig él és virul a projekt, rendkívül népszerű. Ami nagy hír, hogy magyar csapat is jelezte nevezési szándékát (a Puli Space Technologies), ehhez viszont szükségük van 50.000 dollárra. Úgy számoltak, hogyha 15.000 ember fejenként ad minimum 1000 Ft-ot, akkor összejön a pénz és van rá esély, hogy magyar csapat nyeri a Lunar X megmérettetést.

Hol tart a Google Lunar X

A támogatók nevét egyébként a Puli magával viszi a Holdra (szóval senki ne lepődjön meg, ha éjszaka UFÓ-k látogatják meg) és minden támogató egyedi Hold-fényképet kap (amennyiben sikeresen célba tudják juttatni a Hold járművüket). Én úgy gondolom, hogy ez egy olyan cél, melynek elérésében nem csak 15.000 magyar kéne, hogy részt vegyen, hanem mindenki. Magyar siker régen volt az űrkutatás terén és egy esetleges győzelem fellendíthetné az ez irányú kutatásokat. Szóval támogassátok a Puli projektet (a képre kattintva bővebb információk):

Hol tart a Google Lunar X

Nos az egyik hír a Google versenyével kapcsolatban a magyar induló volt, menjünk tovább! Eddig 25 hivatalosan regisztrált Google Lunar X Prize csapat van. Ebbe a Puli csak akkor kerül be, ha sikerül összegyűjtenie az 50.000 dollárt. Már nincs sok ideje, ezért is lenne fontos, hogy mielőbb, minél többen támogassák a magyar projektet legalább 1000 Ft-tal. Persze már elkezdődött a Puli űrjármű fejlesztése és lassan kézzelfogható modellek is feltűnnek. A készülő járművekről itt nézhettek meg egy rövid videó-összefoglalót:

A regisztrációt a Google december 31-én lezárja, eddig lehet jelentkezni. További híreket a Google Lunar X PRIZE oldalon olvashattok, itt pedig pár tucat videót lehet megtekinteni a hivatalos Lunar X YouTube csatornán.

A hírt írta és beküldte: ClassicR (Nagy Andor)