A drón formája a régi klasszikusokat idézi, tudása a belépőszinten elég, az ára pedig több, mint barátságos.
Nem is olyan apró, mint amire az árából következtetnénk. A 28 x 28 x 12 centiméteres méret (bár a tömegét nem ismerjük), ad némi reményt arra, hogy kültéren, esetleg enyhe szellő mellett reptetni tudjuk. Ez mondjuk már azért sem lenne rossz, mert a kamera képét 60-80 méterről még láthatjuk a telefonunkon, de ha nem ragaszkodunk az élőképhez, akkor akár egy százméter sugarú körön belül is lehet terelgetni.
A 3,7 voltos, 600 mAh kapacitású akkumulátorral 8-9 percig repülhetünk egy töltéssel. Jó hír, hogy most olcsón lehet 2 vagy 3 akkumulátoros pakkot is választani, a három feltöltött akkumulátorral pedig már elérhető a 27 perc is, ami több, mint elég. A fekete és fehér színben kapható gépsárkány távirányítója elemes.
A képességek között ott van minden, ami kellhet. Headless mód, egygombos visszahívás és három sebességfokozat, hogy a kezdők vagy a kisebb gyerekek is eredményesen és balesetmentesen használhassák. A kamera képét, ahogy feljebb olvashattátok a telefonunkon láthatjuk repülés közben. Az pedig, hogy ezért a pénzért 1080p kamerát kapunk tényleg merőben szokatlan dolog!
Az ár a címben olvasható, 14 ezer forintért vehetjük meg a drónt kamerástól. Ha szeretnénk, akkor vehetünk hozzá plusz 1 vagy 2 akkumulátort, de még a legdrágább csomag, vagyis a kamera+két akkumulátor is alig 15 ezer forint. Tényleg barátságos az ár.
Itt tudod megvásárolni:
HJ14 – szelfidrón 1080p kamerával