Hivatalosan is megnyitotta kapuit a Google MusicA májusban megrendezett Google I/O eseményei alatt már tudni lehetett, hogy a nagy keresőóriás hamarosan elindítja saját zeneboltját, így a mindeddig béta verzióban lévő Google Music most már már véglegesen is elérhetővé vált.

Az Amazon Cloud Music-hoz hasonlóan a szolgáltatás lehetőséget biztosít arra, hogy a felhasználók a felhőben tárolják a zenéiket, s a világ bármely részéről akár okostelefonnal vagy akár számítógéppel elérjék azokat. Az Android a legdinamikusabban növekvő mobil operációs rendszer a világon. Naponta több mint 550 ezer készülék aktiválása történik, amely mára elérte a 200 millió felhasználót. A hatalmas felhasználói bázisnak köszönhetően a Music sikere már előre borítékolható.

Annak ellenére, hogy a Music-ot a Google a felhasználók széles körében képes népszerűsíteni, néhány igen komoly vetélytárssal is számolnia kell. Mindezek közül a legnagyobb, a digitális zeneszolgáltatásban dominánsnak számító Apple iTunes zeneáruház, amely 16 milliárdnál is több zeneszám tárolását végzi. Az angliai székhelyű Spotify is komoly terjeszkedésbe kezdett, melynek szolgáltatásai novembertől kezdődően számos nyugat-európai országban és az Egyesült Államokban is elérhetővé váltak és a 800 millió felhasználóval rendelkező Facebook is nemrég integrálta annak streaming szolgáltatását. Azt sem szabad figyelmen kívül hagyni, hogy a felhő alapú fájlszinkronizációs szolgáltatások is egyre sikeresebbek. A néhány hónapja bemutatkozott Amazon Cloud Drive, a Dropbox valamint jópár zenei streaming szolgáltató, például a MOG, Rdio, Grooveshark, Last.fm is már kellően nagy közösséget épített fel. Mindezeket figyelembe véve vajon mik azok, amelyek sikeressé teszik a Google zeneboltját?

MP3 áruház

Az Android Market új zene kategóriával egészült ki, ahol 320Kbps tömörítésű DRM nélküli zeneszámok közül válogathatnak a felhasználók. A megvásárlás előtt 90 másodpercig lehetőség nyílik a zenék belehallgatásába is. A Music szolgáltatás igénybevételéhez legalább Android OS 2.2 és a Music alkalmazás 4.0.9 verziójának megléte szükséges.

Ingyenes felhő alapú tárolás

Ahogy a béta verziójában is már elérhető volt, a zenebolt 20 ezer saját zeneszám tárolását és streamelését teszi lehetővé teljesen ingyenesen.

Zenemegosztás

A Google+ népszerűsítése érdekében, lehetőség nyílik a megvásárolt albumok és zeneszámok megosztására a Google közösségi hálózatán, amiket egyszeri alkalommal ismerőseink is meghallgathatnak.

Kizárólagos és egyedi megállapodások

A Google a legnépszerűbb lemezkiadók (EMI, Sony Music, Universal) mellett a független kiadóvállalatokkal is szerződést kötött. A Music megnyitásának alkalmából pedig számos zeneszámot ingyenesen biztosít a felhasználók részére, melyek között olyan ismert előadók találhatók, mint a Rolling Stones, Coldplay, Pearl Jam, Shakira és Tiesto.

Naponta egy zeneszám ingyenesen

Az Amazon stratégiáját követve, a Google is mindennap egy ingyenes zeneszámot kínál mindenki számára.

Artist Hub

A YouTube mintájára, a szabadúszó zenészek 25 dollárért saját Music oldalt hozhatnak létre. Így azok az előadók és zenekarok, akik nem állnak szerződésben egyik lemezkiadóval sem, saját maguk is feltölthetik, majd értékesíthetik műveiket, amiért cserébe a Google 30 %-os fix jutalékot kér.

Számlán belüli fizetés

A pénzügyi elszámolások egyszerűsítése érdekében a Google szerződést kötött a T-Mobile USA-val, így a szolgáltató előfizetőinek lehetőségük van utólag, az időszaki számlában kifizetni a letöltött zeneszámokat.

Korlátozott elérhetőség

Mivel a Google és a kiadók közötti együttműködési megállapodások egyelőre az amerikai piacon való forgalmazásra szólnak, ezért a Music jelenleg csak az Egyesült Államokban érhető el. A szolgáltatás más országokban való kiterjesztésével kapcsolatban bővebb információkról nem tudunk, de ettől függetlenül reméljük, hogy hazánkba is mihamarabb megérkezik a Google újdonsült zeneboltja.

Forrás: androidhungary.com