Az árvíz letarolta Thaiföldön 13 millió ember lett hajléktalan, egyes gyárakat teljesen ellepett a víz.
A gyártósorok leállásával szinte pillanatok alatt megfordult a korábbi trend. A kereslet továbbra is jelentős volt, de a kínálat ehhez mérten roppant szerény. A végeláthatatlan áremelkedés után áprilisban az IDC piackutató cég közölte, hogy az előállítás javulása után sem térnek vissza az árvíz előtti árak. Sajnos úgy fest, hogy igazuk lett. Mostanra a termelés már a régi szint közelében mozog, de egyes merevlemezek ára még mindig 70 százalékkal magasabb, mint tavaly ősszel. Korábban egy 2 TB-os Seagate vagy Western Digital HDD 70 és 90 dollár között mozgott. A legsúlyosabb pillanatokban bizony elérték a 250 dolláros határt is. Manapság 120 dollár környékén vannak ezek a termékek, ami még mindig 40-70%-kal az özönvíz előtti árszabás felett van.
A Western Digital és a Seagate óriási nyereséggel zárta az elmúlt negyedéveket, így az ő szempontjukból érthető, hogy még egyszer nem kívánnak belemenni egy árháborúba. Utóbbi cég részvényei rövid időn belül 182%-kal erősödtek, a haszonkulcsa pedig 25 százalékot javult.
Forrás: afterdawn.com