Sokat tanakodtunk a Scythe hazai forgalmazójával, hogy miről is kéne írni így nyár végén. Sajnos jelentős újdonságok nem érkeztek, illetve ami érkezett, jelesül ház és tápegységek, már írtunk egy beszámolót.

Hegymászó felszerelés a Scythe-tól és egyéb érdekességek 1

Nos, szerencsére kiderült, hogy azért apróbb újdonságok csak lesznek, illetve olyan dolgok amikről már írtunk, ám idő közben érdekes képességeikre derült fény. Ez a cikk tehát igazából nem lesz más, mint néhány mondat, illetve sok-sok kép, hogy illusztráljuk a Scythe termékek sokszínűségét.

Vágjunk is bele! 

 

Ventilátorok

A mostani csomagban helyet kapott két ventilátor, ami nem is csoda, hiszen a Scythe-ot leginkább a hűtései miatt szeretjük. A KAZE-Jyuni névre keresztelt csodák 12 centiméteresek, és két változatban érkeztek. A változatok természetesen fordulatszámban, ezzel együtt pedig hangban és a szállított levegő mennyiségében térnek el egymástól.

Hegymászó felszerelés a Scythe-tól és egyéb érdekességek 2 Hegymászó felszerelés a Scythe-tól és egyéb érdekességek 3

A lassabb 800 fordulatot tesz meg percenként, eközben 19,4 köbláb levegőt mozgat meg, a mutatvány közben pedig 19,53 dBA terheli fülünket. A gyorsabb ventilátor fordulatszáma 1200, 24,03 köbláb levegő átkergetése mellett 21,71 dBA zajt termel.

Hegymászó felszerelés a Scythe-tól és egyéb érdekességek 4 Hegymászó felszerelés a Scythe-tól és egyéb érdekességek 5

Ami azonban a lényeg, hogy ezek a ventilátorok slim kialakításúak, vagyis vékonyabbak a megszokottnál. Ez a vékonyság esetünkben 12 millimétert jelent, ami a szokásos vastagság fele. Érdekes információ még, hogy a ventilátoroknak a Scythe további feladatokat is tervez, ugyanis ezek a légkergetők fognak dolgozni a hamarosan bemutatásra kerülő VGA hűtésükön is.

Processzorhűtés

Hegymászó felszerelés a Scythe-tól és egyéb érdekességek 6

Egy új, de mégis régi látogató érkezett a Ninja 2 személyében hozzánk. Az érkezés oka nem más, mint hogy a dobozon a név mellett feltűnt egy B betű, vagyis ez egy új verzió. Miben különbözik a régitől? Lényegében semmiben, csak a leszorítóban. Ez az apró különbség azonban lényeges, hiszen az új leszorítónak hála a hűtőt immár az új LGA 1156-os processzorokra is lehet használni, vagyis jöhet a Core i5! Szerencsére jött is, így mi is beizzítottuk a hamarosan megjelenő tesztünkben az új Ninját.

Hegymászó felszerelés a Scythe-tól és egyéb érdekességek 7 Hegymászó felszerelés a Scythe-tól és egyéb érdekességek 8

Hegymászó felszerelés a Scythe-tól és egyéb érdekességek 9 Hegymászó felszerelés a Scythe-tól és egyéb érdekességek 10

Hegymászó felszerelés a Scythe-tól és egyéb érdekességek 11 Hegymászó felszerelés a Scythe-tól és egyéb érdekességek 12