A megapixel-háborúban diadalmaskodó Samsung végzetes csapást mérhet a konkurenciára: az i8910-es HD-felbontású videók rögzítésére is képes.
A nemrégiben kiszivárgott modell a Samsung legnagyobb ütőkártyája lehet, legalábbis képeségeit illetően nem valószínű, hogy házon belül akadna riválisa. Ugyan a 8 megapixeles kamera ma már nem számít egyedülállónak, a magas felbontásban történő felvétel lehetősége egyelőre párját ritkítja a mobiltelefonok mezőnyében. Az persze majd csak a gyakorlati tesztek során dőlhet el, hogy a 720p-s felbontás mennyire társul korrekt képminőséggel, annyi azonban máris biztosra vehető, hogy sokak számára pusztán a papírforma is elegendő lehet az előrendeléshez. A készülék egyéb képességei is az elérhető csúcskategóriát ostromolják: a szokványos WLAN és GPS mellett HDMI port is beépítésre került, amely figyelembe véve a körülményeket, egyáltalán nem meglepő.
A várhatóan Symbian operációs rendszerrel, érintésre érzékeny kijelzővel, valamint 16 GB memóriával ellátott Samsung i8910-es hivatalos bemutatkozása a néhány napon belül elrajtoló MWC 2009 keretein belül esedékes.