Az utóbbi időben a merevlemezt alkalmazó asztali lejátszók (esetleg felvevők) egyre nagyobb népszerűségnek örvendenek, talán ez az oka, hogy hasábjainkon is már elég sokféle eszköz szerepelt ebből a kategóriából. Most néhány újabb megoldással ismerkedünk, melyek nem(csak) multimédiás lejátszók. Első lépésben egy szerveralkalmatosságot (továbbiakban NAS) mutatunk be, amely bittorrent klienssel is rendelkezik, majd egy szerényebb képességekkel megáldott multimédiás lejátszó következik, befejezésül pedig egy összetettebb eszköz kerül majd sorra, mely médiaszerver és médialejátszó, valamint -felvevő is egyben.

Agestar 3,5″ Network Enclosure (NSB3AS)

Ez a különös nevű dobozka bizony sokkal többet tud, mint amennyit elsőre gondolnánk róla. Az egyszerű csomagolásban érkező, fényes kis kütyü egy személyben FTP szerver, bittorrent kliens és nyomtatószerver is.

A doboz kipakolását követően összegeztük annak tartalmát. A működés elemi feltétele a 230 V-os tápadapter a tápkábellel együtt, hálózati egység révén pedig nem hiányozhat a LAN-kábel sem. Külső merevlemezes egység gyakorlatilag nem létezhet USB 2.0-s csatoló nélkül, így az efféle összeköttetéshez szükséges kábel sem hiányzik a csomagból. A tapasztalatlanabb felhasználó külső segítség nélkül nehézségekbe ütközhet az üzembe helyezést illetően, ennek elkerülésében segít a használati útmutató, melynek részletessége több, mint kielégítő, de kizárólag angol nyelvű. A mini CD-n megkapjuk a szükséges szoftvertámogatást, a szereléshez pedig mellékelve vannak a csavarok egy ajándék csavarhúzóval, majd az eszköz álló használatát lehetővé tévő állvány zárja a sort.

Hálózat és multimédia - céleszközök formájában 1

Az eszköz külseje alapjában véve tetszetős, melynek alaphangját a szálcsiszolt alumínium váz adja meg. A ventilátor díszítőrácsa és az előlap talán kicsit túlcsicsázott, de ez legyen a legnagyobb problémánk!

Hálózat és multimédia - céleszközök formájában 2 Hálózat és multimédia - céleszközök formájában 3

Az imént említett előlap egyébként igen szegényes, a csillogó felületet mindössze két LED és a hozzájuk tartozó feliratok törik meg, ezek értelemszerűen az üzemállapotot és a merevlemez-aktivitást jelzik. Jóval izgalmasabb a hátlap, mely a csatolóknak ad otthont. A tápcsatlakozó és a főkapcsoló mellett lehetőségünk van a ventilátor be- és kikapcsolására, szükség esetén pedig a reset gomb segítségével újraindíthatjuk az eszközt. Az összeköttetésre ott figyel az RJ-45 csatlakozó és két USB, melyek az adatkommunikációért, illetve a külső eszközök csatlakoztatásáért felelnek. Utóbbihoz tartozik az USB1-EXIT gomb, mellyel az idegen eszközt távolíthatjuk el szabályszerűen. A fennmaradó területet szellőzőlyukak töltik ki.

Hálózat és multimédia - céleszközök formájában 4 Hálózat és multimédia - céleszközök formájában 5

A beszereléshez ki kell húznunk a belső rekeszt a külső keretből, majd beilleszteni és rögzíteni a merevlemezt. A 8 cm-es ventilátor (AFS110) elhelyezése előnyös, hiszen pontosan a HDD aljától, az elektronikától szívja el a felmelegedett levegőt. A HDD rögzítése után helyezzük vissza a keretet a tokba, és indulhat a móka!

Hálózat és multimédia - céleszközök formájában 6 Hálózat és multimédia - céleszközök formájában 7

Tulajdonságok:

  • Ethernet és USB 2.0-s csatoló
  • 3,5″ SATA merevlemezek támogatása
  • FTP és DHCP támogatás
  • Hálózati nyomtató támogatása
  • Bittorrent kliens
  • Samba server támogatása helyi hálózaton
  • Kompatibilis a DSL routerekkel és modemekkel
  • Jelszavas felügyelet a merevlemezhez való hozzáférés és webes menedzsment
  • Hardveres újraindító funkció a reset gomb használatával
  • USB port külső eszközök csatlakoztatására, például külső merevlemez, Udisk, HUB

Hálózat és multimédia - céleszközök formájában 8

Specifikációk:

Modellszám:NSB3AS
Csatolók:Ethernet, USB 2.0
Átviteli sebességek:Ethernet: 100 Mb/s; USB: 480 Mb/s
Eszközhasználat: 3,5″ SATA merevlemez
Eszközfelismerés:Hot-plug és Plug-play támogatás
Tápellátás:Adapter (AC 100~240 V, 50~60 Hz; DC 5 V/12 V)
Anyag:Szálcsiszolt alumínium
Hűtés:Aktív (ventilátor alul)
OS támogatás:Windows 98se/Me/2000/XP/Vista; MAC OS 8.6 vagy újabb
Méretek:196 × 150 × 88 mm (H x Sz x M)
Tömeg:1,25 kg

Hálózat és multimédia - céleszközök formájában 9