Bizonyára sokakkal megesett már az, hogy a tömegközlekedési eszközökön SMS-írás közben utastársuk az üzenetírás folyamatát és a kijelzőn megjelenő karaktereket kíváncsian figyelte. Ez ellen véd eme egyszerű kis fólia.

Az élet egy peep-show (\\”kukkuló-műsor\\”). Mindenki figyeli, mit csinál a másik, és ezt sok esetben sajnos nem tudjuk megakadályozni. A Shehwa ebben segít nekünk, ugyanis a dél-koreai KIECO névre hallgató IT kiállításon bemutatták egyszerű kis fóliájukat, amit a mobiltelefon képernyőjére kell felhelyezni. A Magic Screen nevezetű okosságnak hála a kijelző láthatósága 30 fokra csökken (balról/jobbról, felülről/alulról), tehát lényegében csak a telefon tulajdonosa látja, mit csinál éppen a készüléken. Persze jelenleg még nem jelent hatalmas problémát, ha utastársunk megnézi, mit csinálunk mobilunkkal, de a harmadik generációs telefonoknál már ez a helyzet megváltozhat. Gondoljunk bele, hogy a megfáradt koreai munkás épp hazafelé tart munkahelyéről a buszon, és  megnéz néhány erotikus tartalommal felvértezett honlapot lazításképpen. Mégis milyen véleménnyel lesz róla a mellette álló idős hölgy, ha meglátja, mit csinál az a szegény ember a mobilján? Bizony ez a három dollárba kerülő fólia megóvja a telefon tulajdonosát a szemrehányó, illetve kíváncsi pillantásoktól.

Három dolláros megoldás