Legfrissebb pletykák szerint az ősszel érkezhet a Samsung zászlóshajósának gyorsabb CPU-val szerelt változata.
Egyes információk szerint a Samsung ősszel kiadhatja a Galaxy S2 frissített változatát. A hírek szerint a frissítés következtében a Mali-400-as grafikus gyorsító illetve az 1 GB memória mellett ezentúl 1.4 GHz-n fog üzemelni a processzor.
Érdekes, hogy a gyártó csupán 200 MHz plusz miatt képes frissíteni a készüléket, holott egyes fejlesztők ennél magasabb órajelen is tudták már járatni az eszközt. Egyelőre még nem lehet tudni biztosra, hogy valóban megjelenik-e ez a változat, hiszen ahogy említettük, még csak pletykáról beszélhetünk, ám az értesülést talán megerősíti valamennyire az, hogy ősszel érkezik minden bizonnyal az iPhone 5, így pedig nem maradhat le a Samsung sem mögötte.