Az alvás közben történő mozgások és az életfunkciók figyelésével számolja ki a modern vekker, hogy mikor ideális megszólalnia.
Az aXbo terméke csuklópánton keresztül, vezeték nélkül olvassa le pulzusunkat, testhőmérsékletünket, bőrünk elektromos vezetőképességét, valamint azt, hogy mikor fordulunk a másik oldalunkra alvás közben. Ezen információk alapján megállapítja, hogy agyunk az alvás épp mely szakaszában van, és kiszámolja, hogy az általunk megadható fél órás ébresztési intervallumon belül mikor optimális az ébresztés. Ha az eszköz ügyesen kalkulált, a lehetőségekhez képest frissen és jókedvűen kelünk majd.
Elaludni semmiképp nem fogunk, a fél órás intervallum ugyanis a beállított időpontot megelőző szakaszra érvényes, az ébresztő tehát valószínűleg jópár perccel korábban kelt majd minket. Minél többet használjuk aXbo óránk ezen funkcióját, annál hatékonyabban működik majd, idővel ugyanis a beépített szoftver biztosabban tudja azonosítani reakcióinkat. Az energiaellátás hálózati feszültségről történik, de telepek is találhatók a hátlap alatt — így áramszünet esetén sem foghatjuk vekkerünkre késésünket.
Ha az aXbo tényleg működik, mindenképp az évtized egyik legnagyobb találmányáról beszélhetünk, hiszen rengeteg munkába, iskolába, netán egyetemre járó ember életét könnyítené meg. A két csuklópánttal felszerelt változat — amelyekkel az óra egyszerre két ember kiszolgálására is képes — 199 dollárért rendelhető meg az internetről.