Már megint a videokártyákról írunk. Sajnos vagy szerencsére, de semmi esetre sem tehetünk mást, hiszen most már hónapok — vagy évek? — óta ez a PC-s világ leginkább pezsgő szegmense. Ha kijön egy új dobás, nincs más hátra, le kell tesztelni, hogy Olvasóink mindig képben legyenek.
3dfx Voodoo 5 6000 – a “négyfejű sárkány”
Ezúttal a csúcskategóriára koncentrálunk, ahol — mint ahogy azt már megszokhattuk — a “kétszívű” versenyzők uralják a terepet. Ha e hagyomány eredetére vagyunk kíváncsiak, akkor egészen a 3dfx Voodoo 5-ös (torz)szüleményéig kell visszamennünk az időben, melyből (több okból) végül nem lett tömegtermék. Az első komolyabb koncepcióra a GeForce 6-os család megjelenéséig kellett várnunk, míg a valódi kereskedelmi mennyiséget először a GeForce 7900 GX2 érte meg.
GeForce 7900 GX2
Nem is olyan rég, nyár végén ismerkedhettünk meg az AMD új csúcskategóriás X2-esével; az NVIDIA újévi meglepetésként piacra dobta a szintén két GPU-t felvonultató zászlóshajóját, a GeForce GTX 295-öt. Igen nagy szükség volt erre a lépésre, hiszen ezidáig a Radeon HD 4870 X2 volt az abszolút csúcs (a többkártyás rendszerek nem ide tartoznak). Úgy tűnik, a távol-keletiek sikerrel jártak, hiszen egy bikaerős kártyát sikerült megalkotniuk (a részletekről picit később).
Nem szeretnénk továbbra is zsákbamacskát kínálni, ezért eláruljuk, cikkünk főszereplője a GIGABYTE GTX 295-öse lesz, mely a GV-N295-18I-B kódnévre hallgat pontosan. Friss ellenfélként bekértünk mellé két darab GeForce GTX 280-ast is, melyeket természetesen SLI üzemmódban küldünk az új jövevény ellenében.
Oly rövid ideig volt nálunk a két harcos, hogy még a nájlont sem vettük le róluk
Ne is húzzuk tovább a dolgot, lapozzunk, hogy megismerkedhessünk főszereplőnkkel!