Az első kínai áruház által nyitott hazai raktár megkezdte a működést!

Geekbuying magyar raktár – új árak, új kuponok, új termékek

Nyugodtan mondhatom, évek óta vártunk erre a pillanatra. Lengyelországban már sok cégnek van raktára, ahogy a cseh, a francia, a spanyol és a német piac is ki van szolgálva országon belüli raktárakból, de mi, itt, Kelet-Európa közepén még nem kaptunk lehetőséget arra, hogy hazai raktárból rendeljünk.

Anno, még a Gearbest fontolgatta egy magyar raktár megnyitását, de aztán mind tudjuk mi lett a cég sorsa. Szóval a raktárnyitás nem valósult meg. De most, végre, a Geekbuyingnál úgy döntöttek, hogy érdemes lehet egy helyi raktárat nyitni. Reménykedjünk benne, hogy a dolog beválik, és szép lassan (vagy inkább gyorsan) jó sok terméket érhetünk majd el gyors, országon belüli szállítással.

Minden magyar és spanyol raktáras termékre használható kuponok:

  • 5 dollár kedvezmény minden termékre, ami 40 dollárnál drágább: GKBHUES01
  • 10 dollár kedvezmény minden termékre, ami 70 dollárnál drágább: GKBHUES02
  • 2 dollár kedvezmény minden termékre, ami 15 dollárnál drágább: GKBHUES03

A Geekbuying Super Sale akciójában minden termékre alkalmazható kuponok:

  • 50 dollár kedvezmény 600 dollár feletti vásárlásnál: GKB22SS1
  • 20 dollár kedvezmény 300 dollár feletti vásárlásnál: GKB22SS2
  • 10 dollár kedvezmény 100 dollár feletti vásárlásnál: GKB22SS3
  • 30 dollár kedvezmény 30 dollár feletti vásárlásnál: GKB22SS4

Ebben a hírben a legfrissebb magyar raktáras ajánlatokat találjátok meg!

 

Kép
Termék neveEredeti ár (Ft)Akciós ár (Ft)Kuponkód
Geekbuying magyar raktár - új árak, új kuponok, új termékek 1
3.5 Inch IPS TYPE-C Secondary Screen CPU GPU RAM HDD Monitoring10 74395516X0KOW5F

Tronsmart Studio 30W Smart Bluetooth Speaker, SoundPulse Technology,  APP Control,  Dynamic 2.1 Sound, Tune Conn Link Up To 100 Speakers, 15 Hours Playtime, Type C, Voice Assistant, IPX4

Tronsmart Studio 30W
12 397.-10 797.-NNNMARSTUHU
Geekbuying magyar raktár - új árak, új kuponok, új termékek 2
Tronsmart Bang 60W41 511,2433 066.-

35 547.-

TSBANG

GKBTSDE26

Tronsmart Trip 10W Portable Bluetooth 5.3 Speaker, IPX7 Waterproof - Black
Tronsmart Trip8298.-7023.-6QQPEJF9NH
Tronsmart Onyx Ace Pro True Wireless Earbuds TWS Earphone HD Call - White
Tronsmart Onyx Ace Pro11 620.-9959.-GKBTSDE10
Tronsmart Force Max 80W Portable Outdoor Speaker, Tri-frequency Audio, 2.2 Channel,TWS, Tri-bass EQ Effects, Max 13H Playtime, IPX6, Built-in Powerbank, Portable Strap for Outdoor Activities
Tronsmart Force Max 80W49 814,3239 681.-GKBTSHU02
Geekbuying magyar raktár - új árak, új kuponok, új termékek 3
Tronsmart Element Mega SoundPulse 40W16 650.7114 152,48GKBTSDE2
Geekbuying magyar raktár - új árak, új kuponok, új termékek 4


[2 darabos csomag] Tronsmart Element Mega  40 W31 826.-
Tronsmart Element Mega Pro 60W Bluetooth 5.0 Speaker SoundPulse IPX5 Voice Assistant NFC TWS Pairing
Tronsmart Element Mega Pro 60W
32 73126 452.-GKBTSDE8
Geekbuying magyar raktár - új árak, új kuponok, új termékek 5
[2 darabos csomag] Tronsmart Element T6 Plus
42 50932 653.-GKBTSDE7
Geekbuying magyar raktár - új árak, új kuponok, új termékek 6
Tronsmart Element T6 Plus 40W20 753,5416 650,71GKBTSDE6
Tronsmart Force SE 50W Bluetooth 5.0 Speaker, IPX7 Waterproof, NFC, TuneConn Technology, SoundPulse Audio, Voice Assistant, 12H Playtime
Tronsmart Force SE 50W
24 22819 838.-GKBTSDE27
Tronsmart Force X 60W Portable Outdoor Speaker IPX6 Waterproof Bluetooth Version 5.0
Tronsmart Force X 60W49 814,3233 233.-

35 133.-

6WEOPCL1

GKBTSHU03

Tronsmart Force SoundPulse™ 40W Bluetooth 5.0 Speaker IPX7 Water Resistant Siri TWS & NFC 15 Hours Playtime

Tronsmart Force SoundPulse 40W20 753,5415 817,97GKBTSDE2
  
[2 darabos csomag] Tronsmart Force SoundPulse 40 W
33 067.-  
Geekbuying magyar raktár - új árak, új kuponok, új termékek 8
ANBERNIC RG503 80GB Retro Game Console57 870.-
ANBERNIC RG351P 64GB Retro Game Console RK3326 Open Source 3.5 inch IPS Screen - Black
ANBERNIC RG351P 64GB Retro Game Console [10 000 játék]35 70734 006GKBANBER01
Geekbuying magyar raktár - új árak, új kuponok, új termékek 9
Apods P300 Bluetooth 5.0 TWS7436.-
Geekbuying magyar raktár - új árak, új kuponok, új termékek 10
Apods i500 Bluetooth 5.0
7436.-
Tronsmart Apollo Q10 ANC Active Noise Cancelling Bluetooth Headphones Reduce noise level up to 35dB  40mm Audio Driver 100 Hours Battery Life 5 Mics Deep Bass Adjustable Headband For Travel Home Office
Tronsmart Apollo Q10 ANC15291.-11984.-GKBTSHU06
Tronsmart Onyx Ace Pro True Wireless Earbuds TWS Earphone HD Call - White
Tronsmart Onyx Ace Pro
12 74910 821,51GKBTSDE10
Geekbuying magyar raktár - új árak, új kuponok, új termékek 11
Tronsmart Element T6 Max 60W32 056.4725 652.-GKBTSDE1
Tronsmart T7 Mini 15W TWS Bluetooth Speaker, Balanced Bass, IPX7 Waterproof, LED Modes
Tronsmart T7 Mini 15W
12 450,4710 405,13GKBTSHU04
Tronsmart Force 2 Portable Speaker with Qualcomm QCC3021 Chip, Broadcast Mode, 30W Powerful Output, IPX7 Waterproof Speaker, Over 15 Hours of Playtime, Convenient Voice Assistant, Smart APP Control
Tronsmart Force 2 30W
16 531.-12 459.-NNNBFTSF2
Geekbuying magyar raktár - új árak, új kuponok, új termékek 12
Baomi Air Purifier 2nd Generation35803.8233 066.-6VMCUWAPGF
Tronsmart Groove 2 10W TWS Bluetooth Speaker, Captivating Bass, IPX7 Waterproof, Dual EQ Modes
Tronsmart Groove 2 10W12 450,478 263.-

9136.-

9555.-

6XXF6W5DO8

6X0H5X1CSJ

6X0GSSXAQ8

6WTTRCZZ0J