Na jó, az erdőt nem, de vissza kellett fognom magam, hogy az almafákat ne csapdossam ki.
Az a helyzet, hogy múltkorában, amikor először megláttam a kínálatban nem bírtam ki és rendeltem egyet. Nem azért, mert ne lett volna itthon motoros fűrészem, van több is, van amit csak tartaléknak vettem, és be sem volt kapcsolva eddig, de a GARDSURE-t ki kellett próbálnom.
Nos, röviden egy teljesen más világ, mint az olcsóbb verziók. Az ár ugyan közel háromszoros, szóval nem csoda, hogy ez a gép már nem csak a hozzám hasonló hobbikertészek számára lesz remek választás. Rendkívül erős, rendkívül jó anyagokból épített darab, ami olyan extrákkal rendelkezik, mint a fokozatosan felépülő fordulatszám, a kézzel, szerszám nélkül állítható láncfeszesség és az automata láncolajozás.
Nem túlzok, ez a gép viszi a fát, mint kés a vajat. Alma- körte- és szilvafa, ezeréves akácoszlop, keményfa, puhafa, ennek mindegy volt. Előző hétvégén párom már kijött a kerteb, nem akarom-e abbahagyni a munkát, mert lassan kivágom az összes fát. Ráadásul ezt úgy, hogy a két akkumulátort le sem tudtam meríteni.
Szóval, ha jót akarsz, akkor megveszed ezt. Nem mondom, hogy az olcsók használhatatlanak, lévén használom azokat is, de ez a gép valami egészen más világ. Hamarosan jön róla a részletes bemutatóm videóval együtt, mert igyekeztem felvenni mindent, amit ki- vagy levágtam. 🙂
Ha megrendeled cseh raktárból küldik, ára a BG5fb18f kuponkóddal kb. 28 000 forint itt: