Ha az Istenek ilyenen játszanak, akkor van miért irigyelnünk őket!
Bevezetés
A Gamdias kínai vállalat, de nem merném azt mondani, hogy olyan, mint a legtöbb, mint amivel az oldalunkon találkoztok. A feltörekvőtől már messze állnak, és nem is csak a kínai piacra gyártanak. Ennek jól látható jele, hogy már itthon is kaphatók a termékeik, így jutottak el hozzánk is. Egy kedves kínai hölgy levele után két periféria került az asztalunkra, az első, amit elővettünk a címben említett billentyűzet, aminek lesz néhány érdekes, említésre méltó tulajdonsága.
A cég neve egy szóösszetételből alakult ki. Az első része a GAM nem a game szó rövidítése, hanem a Gaming Art Motion szavakból alkotott szókép, a második rész, a DIAS pedig egy latin szó, ami talán a legjobban úgy tudunk magyarázni, hogy isteni érzés, istennek érezni magunkat, szóval valahogy az isteni mibenlét akar lenni.
A Hermes billentyűzet már nem az első a sorban, és mint újdonságnak ennek is villantani kell valamivel, hogy a népek azt mondják: ez az, ami nekem kell! Nos, mielőtt még a bemutatóba nagyon belemennénk eláruljuk, hogy ez az újdonság jelen esetben az optikai mechanikus kapcsolók használata volt.
Azt, hogy egy billentyűzetnél mit jelent a mechanikai kapcsoló kifejezés mi is többször körbejártuk, a játékosok is nagyon jól tudják miről van szó. Aki még sem tudja, annak most csak annyit írunk, hogy a billentyűk alatt nem gumi lap van, amit összenyomunk a leütéskor, nem is hibrid megoldás, ahol reteszes, gumipárnás keverék dolgozik, hanem bizony nagyon is mechanikus alapon működő nagydarab kapcsolók. Van azonban itt még egy fontos kifejezés, az optikai.
Az optikai mechanikus kapcsolók különleges jószágok. Maga a kapcsoló mechanikája maradt a régi, így például ugyanúgy különböző színekkel jelzik azt, hogy milyen erő kell a gomb lenyomásához, és különböző kapcsolókat ajánlanak például gépeléshez vagy játékhoz. Van azonban egy rendkívül fontos dolog, ami hiányzik, ezek pedig az érintkezők. A hagyományos megoldásoknál a régi jó analóg szisztéma működik, lenyomjuk a gombot, két érintkező zár, záródik az áramkör. Az optikai megoldásnál, ahogy valószínűleg már sejtitek is, a fizikai érintkezés szűnt meg, billentyűzet leütését az elektronikának nem az áramkör zárása, hanem egy fénysugár megszakítása jelzi. Ez több előnnyel is jár. Például biztos nem lesz kontakthibás a kapcsoló. Itt nincs olyan, hogy rosszul érintkezik valami. Aztán előny az is, hogy a mechanikus szerkezetnek kevesebb mozgó alkatrészt kell tartalmaznia, ez pedig remélhetőleg az élettartamot is meghosszabbítja, jelen esetben a gyártó azt ígéri, hogy 50 millió leütést fog a billentyűzete kibírni, természetesen kapcsolónként ennyit. Nos, ez akkor szám, hogy ezalatt hamarabb kopnak el az ujjaink, minthogy a billentyűzet tönkre menne.
Amit még így gyorsan el szeretnénk mondani, hogy a Gamdias Hermes P2 egy RGB billentyűzet. Manapság mondjuk az lenne csoda, ha egy játékosoknak szánt billentyűzet nem kapna RGB LED-eket. Mind, a lényeg, hogy mindenféle fényeffektek szórakoztathatjuk magunkat játék közben, ami valamiért jó, állítólag.
Oké, elég a locsogásból, csapjunk bele a bemutatóba!
Csomagolás, kiegészítők és dokumentáció
A Hermes P2 csomagolása az a fajta, amire azt szoktuk mondani, hogy a polcra kívánkozik. Mármint egy üzlet polcára. Minden fontos információt megtalálunk rajta, kapunk szép nagy színes képeket is, szóval a fekete alapon elhelyezkedő sok ábra és kép szinte kényszerít minket, hogy leemeljük és megforgassuk, innen pedig már csak egy lépés, hogy a kosarunkba is tegyük.
A fedlap baloldalán láthatjuk a billentyűzetet, míg jobb oldalon a fontosabb képességeket, olyanokat, mint a az optikai kapcsolók megléte, az RGB világítás, A WASD gombok felcserélésnek a lehetősége a nyílbillentyűkkel, hogy jobb és balkezesek is kényelmesen használhassák, a makrózható billentyűk illetve a HERA szoftver, amire később még kitérünk.
A hátlapon további fontos tulajdonságokról értesítenek minket tíz különböző nyelven, amik között a magyar természetesen nem található meg. Persze, ha valaki azt látja, hogy online firmware update support, az tudni fogja miről van szó komolyabb angol tudás nélkül is.
A doboz hátlapjának jobboldalán a fizikai jellemzőkkel ismerkedhetünk meg. Ha már itt tartunk elő is citálhatjuk ezeket, hogy lássuk is mekkora eszközről beszélünk. A Gamdias Hermes P2 458 x 220 x 44 milliméteres térből szorítja ki a levegőt, tömege pedig nem kevesebb, mint 1,1 kilogramm.
A dobozt kinyitva találunk egy billentyűzetet és egy csipeszt, amivel a billentyűket levehetjük a kapcsolókról. Mondjuk megy ez simán kézzel is, de ezzel a csipesszel elegánsabb. Más tartozék nincs. A felhasználói kézikönyv a netről tölthető le, ami miatt nem is illik haragudni, lévén nem pusztítunk el egyetlen fát sem azzal, hogy kinyomtatjuk.
Külső
A Gamdias Hermes P2 teljesen műanyagból készül, egyetlen, ám annál nehezebb, masszívabb része van fémből, ez pedig a billentyűk alatti lap, amibe a kapcsolók vannak ültetve. A játékosoknak szánt billentyűzetekben ez eléggé megszokott dolog, hiszen elég erősen püfölik a billentyűzetet, így fontos, hogy az ne hajoljon, vetemedjen az idők során sem. Az alsó résznél már nincs ilyen teherhordó szerep, igazából csak masszív állványként szolgál a fémlap alatt.
A Gamdias Hermes P2 esőteljes, erőt sugárzó vonalakat kapott, a hátsó lábakat kihajtva pont a megfelelő szögben lejt az asztal felé ahhoz, hogy kényelmesen használhassuk. A csukótámasz felülről egy teljesen elkülönülő egységnek látszik még sem az, egybe van öntve az alsó műanyag résszel. Emiatt aztán nem is állítható, de erre talán szükség sincs, a mérete megfelelő, vaskos és széles, teljesen jól tartja a csuklót.
A gombok, ahogy azt a legtöbb mechanikus gamer billentyűzetnél megszokhattuk „lebegnek” a fém alap felett. Nincs körülöttük semmilyen keret, így oldalról beláthatunk a kapcsolókhoz, a billentyűk feliratát megvilágító RGB LED-ek fénye pedig szépen verődik vissza a szürke, mattosított, ujjlenyomatot egyáltalán nem gyűjtő fémlemezről.
A csatlakozó vezeték a billentyűzet hátsó frontjának felénél lett az alapba bekötve. A kábel szövetborítású, így nem kell attól tartani, hogy csomósodni fog, a végén lévő USB csatlakozó pedig aranyozott, hogy az érintkezés a lehető legjobb legyen. A kábel és a billentyűzet találkozásához egy vastag törésgátló került, kicsit talán túl vastag is, nem nagyon hajlik, így, ha törik a vezeték, akkor ennek a végénél fog törni.
A billentyűkön természetesen találunk az FN billentyűhöz tartozó extra funkciókat is. Az F2-F8 a multimédiáé, az F9-el makrót rögzíthetünk, az F11-el pedig lezárhatjuk a billentyűzetet. A szövegszerkesztést segítő középső gombokon -Ins, Del, etc- a billentyűzet fényeffektjeit változtathatjuk. A billentyűzet jobb felső sarkában, a visszajelző LED-ek felett egy széles, fel-le tekerhető hangerő szabályzó került.
Általánosságban elmondható, hogy csak a billentyűk segítségével, a Hermes mellé letölthető Hera szoftver nélkül is sok mindent beállíthatunk, de az igazi mégis a programmal lesz.
Hera szoftver
A szoftverről elsőként azt érdemes megemlíteni, hogy nem csak telepíthető, hanem hordozható változatban is letölthető. Ez azoknak is öröm, akik nem szeretnek mindenféle programokat telepíteni a gépükre, így tele szemetelve lassítani a Windowst, de azok lesznek igazán boldogok, akik egy LAN-partyra elegendőnek gondolják a kedvenc billentyűzetüket magukkal vinni, a beállításokat pedig egy pendrive-ra másolt Hera szoftverrel viszik át egyik gépről a másikra.
Maga a program elég jól el van találva, ha nincs kedvünk a manualt olvasgatni akkor is hamar boldogulhatunk vele.
A billentyűzethez hat különböző profilt programozhatunk be, így elsőként a jobb oldalon ki kell választanunk azt, amin állítani szeretnénk. A gyártó kedvesen előre begrogramoz nekünk hat különböző minta profilt, így ezek alapján könnyedén elnavigálunk a beállítások között, ezeket alapul véve pillanatok alatt állíthatunk be újabb profilokat.
A program ablakának baloldalán választhatjuk ki a műveleteket, itt generálhatunk különböző makrókat, állíthatunk be akár minden billentyűre más és más fényt, vagy rendelhetünk az egyes billentyűkhöz hangokat is.
A makróknál létrehozhatunk könyvtárakat, amikbe játékonként rendezhetjük a felvett billentyűzet kombinációkat. A világításnál, ahogy feljebb már olvashattátok, akár minden egyes gombra más és más színt állíthatunk be, és az egyes beállításoknál megadhatjuk azt is, hogy a háttérvilágítás fénye milyen erős legyen. Ha szeretnénk a billentyűkhöz hangot is rendelni, akkor nem kell a gyári hangmintákra hagyatkoznunk, felvehetünk sajátot is, így őrjítve meg az ellenfelünket. Ezeknek a hangoknak is hozhatunk létre külön könyvtárakat is, hogy akár játékonként eltérő hangmintákat használhassunk. De hogy ez ne legyen elég, beállíthatunk ezek mellé OSD üzeneteket is, amik megjelennek az adott billentyű lenyomásakor. Ezeknek az üzeneteknek beállíthatjuk a pozícióját, hogy hol jelenjen meg a képernyőn, választhatunk három különböző karakterméretből, illletve szabályozhatjuk, hogy mennyi idő után tűnjenek el a kijelzőről.
A Hera szoftveren keresztül egy gombnyomással ellenőrizhetjük, hogy a gépen használt szoftver, illetve a billentyűzet firmware verziója a legújabb-e, ha nem, akkor mehet a frissítés.
Használat és értékelés
Nem szeretnénk külön pontot ebben a cikkben a használatnak szánni, mert azzal, hogy ezt leírjuk egyben értékeljük is a billentyűzetet.
Elsőként fontos leszögezni, hogy az optikai mechanikus kapcsolók és a normál mechanikus kapcsolók működésében érezhető különbség nincs, és ez jó. Végül is a cél az volt, hogy megmaradjanak a mechanikus billentyűzetek előnyei, de az utolsó analóg szeletet is kiszedjék a folyamatból, vagyis megszűntessék az érintkezőket. Úgy érezzük ebben nem volt hiba, a régi mechanikus érzés megmaradt, a működésben hibát nem tapasztaltunk, vagyis valószínű, hogy az optikai érzékelés is jól működik.
A billentyűzet megfelelően merev és súlyos ahhoz, hogy nagyobb erőhatásokat is kibírjon. Ez persze nem jelenti azt, hogy elveszett meccs után bátran püfölhetjük az asztalhoz, mert, ha a legjobb esetet feltételezzük, akkor csak a gombokat keresgélhetjük majd a földön.
A kapcsolók működés, legalábbis az ujj érzékelése szerint tökéletes. Jól érezhető az érzékelési pont, de nincs komoly akadály a gomb lefelé tartó útja során. Éppen csak érezzük az átkattanás helyét. Játéknál pedig ez a fontos, tudni kell, hogy az adott gombot valóban lenyomtuk vagy csak megérintettük. Persze ez utóbbi dologban sokat segít, hogy a gombokhoz hangokat és OSD üzeneteket is rendelhetünk, így biztosak lehetünk benne, hogy például ténylegesen elindult a kiválasztott makró futása.
A Gamdias Hermes P2 egy vérbeli játékos billentyűzet, és mint az ilyenek általában gépelésre nem túl kényelmesek. Ezt nem szeretnénk negatívumként feltüntetni, hiszen nem erre tervezték, de aki megveszi, annak jó tudni, hogy ha sokat gépel, akkor érdemes mellé egy másik, erre a célra tervezett megoldás beszerzése is.
A használat során két apró negatívum akadt csak. Az első a billentyűzet működése közben keletkező zaj. Ez úgy általában a legtöbb ilyen kialakítású klaviatúrára igaz sajnos. A lebegő gombok miatt minden neszből zaj lesz, így, ha a család TV-t szeretne nézni, Te pedig ugyan abban a szobában játszanál biztos lesz nagy perpatvar. A második, hogy a billentyűzet meglehetősen méretes, így a szállítása nehézkes. talán jobb lett volna, ha a csuklótámasz leválasztható marad, mint az előd esetén. Igaz, ezzel veszíthetünk a robusztusságból, de valamit valamiért.
A Gamdias Hermes P2 egy nagyon jó billentyűzet, amivel a gyártó úttörő feladatot vállalt az optikai-mechanikus kapcsolók használatával. Azonban egy dolog nélkül még sem lenne annyira szuper, ez pedig a hozzá adott Hera szoftver. A program segítségével olyan aprólékosan szabhatjuk magunkra a klaviatúrát, mintha egyenesen nekünk gyártották volna. Ez pedig nem csak azért jó, mert ezzel is különbözhetünk a többiektől, hanem azért is, mert eredményesebbek lehetünk általa a játékban.
A billentyűzetet tehát alapjában véve szinte tökéletesnek tekinthetjük. Az egyetlen riasztó tényező az ára, de ha valakinek van ennyi pénze rá, akkor nyugodtan költse el, mert olyan mennyiségű extrát, olyan minőséget kap a pénzéért, nem fog benne csalódni.
A billentyűzet a Gamdiastól érkezett a hazai forgalmazó, az Expert segítségével. Köszönjük a lehetőséget, hogy kipróbálhattuk! Hamarosan jön a következő Gamdias cikkünk is, abban egy profi, játékosoknak készülő fejhallgatót ismerhettek meg!