A Nokia a napokban mutatta be frissített N-szériás okostelefonjait.

A fekete külsőben pompázó mobiltelefonok mellé megkapjuk a Nokia PC Suite szoftvert és egy új alkalmazást, mely könnyebbé teszi a szinkronizációt a készülékek és Windows médialejátszója (WMP) között, valamint segítségével a zeneállományok kezelése is leegyszerűsödik.

Frissített Nokia N70, N73 és N91
Nokia N73, N91 és N70 (balról jobbra)

A Music Edition elnevezést megkapó Nokia N70 és N73 telefonok technikai adatai nem változtak, piaci bevezetésük októberre tehető 350, illetve 450 eurós áron. Ezzel szemben a frissített Nokia N91 nagyobb tárhellyel  (8 GB) rendelkezik, mely a korábbi értékhez képest megduplázodott. A boltok polcaira valamivel később kerül, de még az idén. Ára 550 euró lesz, ami átszámítva valamivel kevesebb, mint 150 ezer forintnak felel meg.