Íme, megint az utolsó oldal egy olyan cikkben, amiben szinte minden a képekről szól, mert bár leírjuk, amit látunk, aki nem vak, az a képek alapján is pont ugyanígy ugyanezt le tudná írni. Szóval, aki végigolvasta a cikket annak köszönjük, aki csak a képeket nézegette azoknak is köszönjük, aki meg csak az értékelés oldalra volt kíváncsi, annak javasoljuk, hogy lapozzon kicsit vissza!
A Define R4 esetén óhatatlan, hogy az előddel hasonlítsuk össze, már csak azért is, mert volt szerencsénk azt is tüzetesebben szemrevételezni. Örvendetes, hogy a csatából az R4 jött ki győztesen, ami azt mutatja, hogy a fejlődés bizony, legalábbis a Svédeknél, nem hátra, hanem előre történik.
Túl sok változást nem tapasztaltunk. Kicsit nagyobb lett, kicsit más kívül, kicsit más belül, de a leírt, bemutatott változtatások mind jót tettek a háznak. A Fractal Design igazán büszke lehet erre a produktumára, hiszen egy nagyon jól, nagyon jó anyagokból összeszerelt kuckóról van szó.
Nekünk hivatalból mind a három színvariáció tetszett, de titokban a fehérért lelkesedtünk. Ezt leírni nem túl profi dolog egy újságírótól, hiszen a pártatlanság, meg az objektivitás a fő vezérlő elvünk, de most csak suttogva ugyan, de mégis leírjuk, az Arctic White nagyon szép!
A végére maradt – mint mindig – a fekete leves, vagyis az ár. Az egyik ár összehasonlító oldalon a Fractal Design Define R4 ára bruttó 25 600-tól egészen 43 000 forintig szóródott. Az igazság valahol fél, vagy inkább az út háromnegyedénél lehet, a többiek meg nem tudom, hogy képesek a nettó nagykereskedelmi ár környékén kínálni a portékát. Talán a NAV illetékese tudna erre pontos választ adni, mi meg sem kíséreljük. Amúgy, sajnos, pont a fehér változat a legdrágább, őt tisztességes kereskedő bruttó 35 ezer alatt nem nagyon tudja adni, de a másik két verzió sem sokkal olcsóbb, talán 1000-1200 forinttal kerülhetnek kevesebbe.
A végső kérdés, hogy a termék megéri-e az árát. Nos, nem olcsó ez tény, de aki ilyenre áldozza adózott forintjait, az nem fog csalódni. Nem vonja ki ugyan a vízbű a zoxigént, nem biztos, hogy túlél egy atomtámadást, de mint számítógépház tuti kibír tíz- vagy akár tizenöt évet is, ami untig elég, lévén lehet, hogy tizenöt év múlva már hírük-hamvuk sem lesz a mai értelemben vett asztali gépeknek.
A Fractal Design Define R4 házak, ahogy a tavalyi eresztés is a hazai importőrtől, a Kelly-Tech Kft-től érkeztek hozzánk, köszönjük, hogy megnézhettük és bemutathattuk őket!
.