Szinte napra pontosan egy éve jelent meg előző és egyben első Fractal termékekről szóló cikkünk. Akkor, abban, bemutattuk a céget és igyekeztünk egy kis betekintést adni a portfólióba, hiszen a svédországi vállalat nem csak házakat árul.
Most, hogy az ismétlést elkerüljük a cégbemutatót kihagyjuk, akit mégis érdekel, az látogassa meg ezt a hivatkozást:
http://hoc.hu/Egyeb-Vas-Cikkek/Bemutatjuk-Fractal-tamadas.html
A tavalyi cikkben az egyik szereplő egy olyan számítógépház volt, ami a mostani Define R4 közvetlen elődje, neve nem meglepő módon Define R3 volt. Ahogy akkor leírtuk, a Define egy egész házcsaládot takar, ebből a szempontból a Svédek nem túl kreatívak, hiszen mindössze négy családba sorolják a kuckókat, azután pedig a számot változtatják a név végén. Igaz, így legalább könnyű megjegyezni.
A Define család egy méretesebb midi-torony elnevezése. Külsőleg és belsőleg is a cég jelmondata szerinti terméket kapjuk, a jelmondat pedig így szól: The well known ideas of scandinavian design can be found through all of our products; a minimalistic but yet striking design – less is more. A dolog lényege, hogy a termékeiket a skandinávokra jellemző egyszerű ám mutatós külső jellemzi, amit ha röviden akarunk leírni valahogy így hangzana: a kevesebb több!
Nos, ahogy egy éve, úgy most is meg kell állapítanunk, hogy a Fractalnál tartják magukat a kitűzött célhoz, de erről a következő oldalakon magatok is meggyőződhettek!