Az idő tehát telik, a szekér halad, a hardverek fejlődnek, a számítástechnika és a multimédia pedig nem csak hogy összeért, hanem lassan össze is olvad. A televíziók laposak, és lehet rajtuk számítógépes játékot játszani. A monitorok laposak, és lehet rajtuk televíziót nézni. A videomagnó, a CD már a múlté (ez utóbbin a zene még tartja magát), de lassan a DVD-nek is pápát inthetünk. Világunk lassan teljes egészében a különböző médialejátszók uralma alá kerül, olyanok alá, mint például cikkünk tárgya, az ASUS O!play Air.
Nem túl rég tárgyaltuk az ASUS O!Play lejátszóját, most pedig itt az utód, a fejlettebb Air, ami a normál O!Playhez képest két dologban hozott újat. A hálózatok kezelésében nem meglepő módon a vezeték nélküli hálózatok, valamint a háttértárak terén a memóriakártyák támogatását. Ezekre sok szót nehéz vesztegetni, hiszen a vezeték nélküli hálózatok beállítása egy ponttal bővítette a menüt, ahogy a memóriakártyák is pont ennyit adtak hozzá. Kipróbáltuk őket, működtek.
Itt a válasz arra, hogy miért kezdődik a cikk olyan faramuci módon, ahogy. Amikor az ASUS hazai kirendeltségében megkaptuk a motyót, csak egy dolgot csomóztak a lelkünkre, hogy gyorsan szülessen cikk a lejátszóról. Ez első blikkre kicsit problémásnak tűnt, hiszen alig néhány hónapja adtunk áttekintést a kistesóról, így most nehéz lenne újabb érdekfeszítő írással előrukkolni. Emiatt döntöttem úgy, hogy ez a cikk nem olyan lesz, mint egy hagyományos bemutató, hanem olyan, mint amit most olvastok. Ha a technikai paraméterek hiányoznak, akkor inkább megpróbálom bemutatni azt, hogy milyen érzés lehet O!Play-jel élni.
Ahogy a bevezetőből is kiderült jó, és nem csak jó, hanem egyben egyszerű is. Ha valaki O!Play-t használ, akkor valóban nincs más dolga, mint összekötni a tévével, adni neki egy kis áramot, és már indulhat is a mozi az otthoni hálózaton keresztül. Lényegében minden féle és fajta ismertebb formátumot támogat, nem idegen neki a teljes HD felbontás sem. Kapunk hozzá távirányítót, aminek segítségével könnyedén tallózhatunk a hálózaton, pillanatok alatt megtalálhatjuk filmjeinket, zenéinket vagy fényképeinket. Az elmúlt évekre visszatekintve ég és föld a különbség. Ha valaki O!Play-t használ, már nem szívesen emlékszik vissza a videokazettákra, de lassan a CD lemezekre sem. Minek is emlékeznénk a monoton magyar alámondásos szinkronra, a kockásodó képre, amikor kristálytiszta, nagyfelbontású képélmény és hasonlóan tiszta térhatású hang kényeztet el minket.
Persze ez igaz a zenehallgatásra is. A jó öreg MP3 mellett találunk még sok egyéb formátumot, olyanokat is, mint például a FLAC, melyet audiofill olvasóink bizonyára jobban kedvelnek. Én sajnos süketebb vagyok annál, minthogy észrevegyek bármilyen különbséget, de aki zeneélvezőnek tartja magát annak sem kell szomorkodnia az Air-t használva.
Hasonló a helyzet a képek terén is. Bár a fájlformátumokban itt nincs akkora választék, mint a zenénél ez nem jelenthet akadályt, hiszen az ismertebbek itt is megvannak. Legyenek képeink JPG, GIF, PNG, esetleg TIFF formátumban a képnézegetésnek nincs akadálya. Léptethetünk egyesével, vagy használhatunk diavetítést különböző képátmenetekkel, a döntés a miénk.
A szép az egészben, hogy az ASUS lejátszójához kapunk távirányítót is, így fel sem kell állni a fotelből, és nem kell egérrel sem bohóckodnunk, ha a szerkezetet vezérelni szeretnénk.
