Nem voltunk restek, és mind a két egységet kipróbáltuk. A teszt lényege az volt, hogy megtudjuk, az egyes tápok mennyi időn keresztül képesek megfelelő feszültséggel ellátni egy gépet áramszünet esetén.

A teszt résztvevőjének egy teljesen átlagos konfigurációt választottunk, melyben kétmagos Intel processzor dolgozott. Kijelzőként egy 17 colos TFT szolgált. A méréseket tehát monitorral végeztük (a BTN-400A esetén egy elosztóval megspékelve), úgy, hogy a merítés alatt semmilyen multimédiás vagy 3D-s alkalmazást nem futtattunk, kizárólag netes böngésző volt használatban. A mérést nem gépindításkor kezdtük, hanem felállt rendszer után húztuk ki a UPS hálózati csatlakozóját, majd az időt figyelve addig vártunk, amíg a UPS akkumulátora teljesen le nem merült, és a számítógép ki nem kapcsolt. A sima Blackknightok esetében — mivel nem rendelkeznek szoftveres menedzselhetőséggel — ez egyszerűen zajlott, a dugót kihúzva azonnal pityegésbe kezdtek, az alacsony töltési szintnél ez felgyorsult, majd kis idő múlva leállt a gép.

Feszültség szüntelen – kell ez nekünk? 1     alt
BNT-600AP és BNT-800AP

A szoftveres Blackknight Pro-g esetében kicsit más a helyzet, mivel a program System Configuration menüjében alapértelmezésként is szerepelnek olyan beállítások, amelyek nem engedik, hogy az akku végigfussa teljes üzemidejét. Ilyen például a Power Failure Windows Shutdown Delay 300 mp-es értéke, melynek értelmében hálózati hiba (áramszünet) esetén a Windows 5 perc múlva leáll, hiába bírná sokszorosan több ideig az akksi. Hasonló következményekkel jár a Low Battery Windows Shutdown Delay, mely az alacsony akkumulátorszint elérése után (mely tapasztalataink szerint 30% körül kezdődik) 30 mp elteltével a Windows szintén leáll. Meg kell jegyezzük, ennek azért némileg több értelmét látjuk, mint az előző funkciónak. Mi, hogy ezeket az opciókat könnyedén elkerüljük, egyszerűen lehúztuk a UPS-ek soros vagy USB kábelét, így a szoftver már nem tudott kommunikálni az eszközzel, és nem tudta leállítani a gépet.

Az alábbi időeredményeket kaptuk egy egyes típusokat illetően:

BNT-400A

9,5 perc

BNT-1000APU

31 perc