Ezúttal egy ingyenes böngészős játékot hoztunk nektek, mely a tower defense kategória egyik kiválóságának tekinthető.

Felkészülés a hétvégére: Dark Power

Miközben élőhalott seregünkkel a várunkat védjük, az emberek, tündérek és a törpék szakadatlan lelkesedéssel támadnak minket. A kissé egyenlőtlennek tűnő helyzetben varázslatokkal és fondorlatos húzásokkal fordíthatjuk a magunk javára a küzdelmet, ami egyébként az átlagosnál sokkal nehezebbnek mondható. Igen valószínű, hogy egy-egy pályának többször is neki kell majd futnunk, de így legalább kellő mennyiségű koponyát gyűjthetünk, amivel különböző fejlesztéseket vihetünk végbe: több és jobb egységek, mágia, erősebb vár.

Érdekesség, hogy seregünket csak közvetetten tudjuk irányítani – a zombik nem épp briliáns elméjükről híresek –, a helyes időzítés, az előrelátás és az őrjöngés aktiválása az egyetlen, amivel harc közben operálhatunk. A fő cél minden esetben a kastély megvédése, a mellékküldetések az adott pályától függenek.

dark power skills

A játék egyik legnehezebb része, hogy a távolsági egységeket idejében elintézzük. Ehhez kell bevetnünk a mágiát, ami viszont korlátozottan áll rendelkezésünkre. Egy másik kellemetlen jelenség; egységeinknél idővel az élőhalott állapotból lekopik az élő, vagyis maguktól jobblétre szenderednek.

A Dark Power tehát magán hordozza a tower defense stílus valamennyi klasszikus jegyét, mindezt modern köntösbe (HTML5) csomagolva. Csak sikerülne már túljutni a második pályán…

Forrás: gHacks