A rendkívül “fantáziadús” módon D2+ névre keresztelt eszköz az elődénél jobb hangzásvilágot ígér.

Az időszakos ráncfelvarrás legjelentősebb eredménye, hogy a D2+ megkapta a “BBE+ Sound” hangzásjavító technológiát: a szoftveres eljárás révén a digiálisan tömörített hangállományok visszajátszásakor jelentős minőségbeli javulást tapasztalhatunk azok megszólalásában, különös tekintettel a magasabb tartományokra. Megújuláson esett át a felhasználói felület is, amely immáron minden elemében az érintéssel történő vezérlést segíti. Utóbbi érdekében természetesen a készüléket érintésre érzékeny kijelzővel is felvértezték a mérnökök, amely 2,5 hüvelykes méretével mozgóképes anyagok megtekintéséhez is megfelelő választás lehet. A filmnézés élvezetének ezúttal nem szab határt a memória kapacitása sem, hiszen a D2+ már a 32 GB-os SDHC kártyákkal is elboldogul. Szerencsére a lejátszható állományok körét illetően sem érheti szó a ház elejét, tekintve, hogy a népszerű digitális tömörítési eljárások mellett olyan ritkaságokkal is elboldogul a COWON újdonsága, mint például a FLAC vagy az APE formátum.

Felfrissítette D2 lejátszóját a COWON

A választhatóan 4, 8, illetőleg 16 GB-os belső tárkapacitással ellátott változatokban is megvásárolható D2+ vételára igen barátságos szinten mozog: a legnagyobb verzióért cserébe várhatóan 53 ezer forintot kell majd kicsengetni, de a 4 GB-os modell akár már 33 ezer forintért is elvihető.

Felfrissítette D2 lejátszóját a COWON