Íme az idei év végének toplistája az egyik legnagyobb kínai áruház statisztikái alapján.
Bevezető
Mielőtt belekezdenénk a telefonok taglalásába egy dolgot nem árt tisztába tennünk, a kínai áruházakban nem a fekete péntek a legnagyobb bevásárló ünnep, hanem a náluk szinglik napjának nevezett november 11, vagyis ahogy az akciókban hirdetni szokták, a 11.11. Ez nap értelemszerűen nem is a hét egy fix napjára, például péntekre esik, idén például a múlt szombat volt, ami akár jó is lehetett volna nekünk, ha nem lett volna éppen munkanap. Emiatt aztán valószínűleg sokan lemaradtak a nagyobb akciókról. Ezen már nem tudunk segíteni, maximum annyival, hogy egy cikk keretében megmutatjuk, hogy idén mely telefonok fogytak a legnagyobb számban a szinglik napján. A fókuszban most a Xiaomi készülékei lesznek, de bónuszként megmutatjuk azt az öt legnépszerűbb mobilt is, amit más gyártóktól vásároltunk. A listában komoly meglepetések is várnak minket egyes telefonok helyezése miatt, illetve azért, mert néhány sikeresnek vélt mobil be sem került a legnépszerűbbek közé.
Elsőként tehát kezdjük a Xiaomi készülékeivel!
1. Xiaomi Mi 8 6+128 GB
Számomra mindenképpen meglepő volt, hogy ez a telefon lett a legkapósabb Xiaomi mobil. Na nem azért, mert annyira rossz lenne, sőt, egyszerűen azért, mert az egyik legdrágább a kínálatban.
A Xiaomi Mi 8 a cég jelenlegi zászlóshajója. Megjelenését is sok érdekesség övezte, hiszen hónapokig csak a pletykák érkeztek, egyre hihetetlenebbek, olyanok, mint például az átlátszó hátlap vagy az előlapi üveg mögé rejtett ujjlenyomat szenzor vagy az infravörös kamera a 3D-s arcfelismeréshez. Aztán kiderült, hogy mindez igaz, de sajnos a specifikációk egy része csak az Explorer nevű csúcsmodellben fog meglenni, amit később Európában Pro néven hoznak forgalomba.
A „fapados” Xiaomi Mi 8 azért nem lett rossz, lett szép nagy AMLOED kijelzője, lett 3D-s arcfelismerés, és persze benne van a jelenleg még legerősebb Snapdragon lapka a 845-ös rajtszámot viselő. Ahogy az előd, a Xiaomi Mi 6, úgy a nyolcas verzió is remek kamerákat kapott, hátul két 12- elől egy 20 megapixeles csoda dolgozik rajta. A telefon több memória és háttértár kiépítésben is megvásárolható, és fogyott is mindegyik szépen. A Xiaomi Mi 8 így nem csak azért lett a legkedveltebb, mert a legtöbb a 6+128 GB-os verzióból fogyott, hanem azért is, mert a többi kiszerelést is vitték, mint a cukrot. Emiatt a toplista néhány helyén csak jelzés értékűen fogom a telefont jelölni, többet nem írok róla.
Az Mi 8 három kamerát kapott, a hátlapon két 12 megapixeles, az előlapon egy 20 megapixeles szenzor alakítja a fényeket elektromos jelekké. A hátlapi kameráknál fontos tudni, hogy az egyik 12 megapixeles szenzor előtt telefotó lencse van, ami miatt kapunk hardveres zoomot, ráadásul rendelkezik a telefon optikai képstabilizátorral is.
Egy bővebb cikket figyelmetekbe ajánlok (ezt is én követtem el), amiben kicsit részletesebben foglalkoztam a mobillal. Itt olvashatjátok: Xiaomi Mi 8 a Xiaomi MI MIX 2S ellen, avagy melyiket szeressem?
Ha nektek is fáj a fogatok az idei 11.11 legnépszerűbb telefonjára, akkor most a fekete péntek akcióban a dvH6gP6w kuponkóddal 369,99 dollárért ((105 000 Ft) 389,99 dollárért (~ 111 500 Ft) itt megtaláljátok: Xiaomi Mi 8 6+128 GB – (A Priority Line vám és ÁFA mentes szállítás ingyenes)
2. Xiaomi Redmi Note 6 Pro 4+64 GB
A második lett az a telefon, amit az első helyre vártam, az amelyik jelenleg talán a legjobb ár-érték arányával rendelkezik a Xiaomi kínálatából.
A Xiaomi Redmi Note 6 Pro a Xiaomi első négykamerás mobilja. Ez jó, de az üdvösséghez kevés lenne. Ahhoz, hogy a megkérgesedett szívembe lopja magát sokkal több kell annál, hogy négy kamera legyen, az is kell, hogy 4 jó kamera legyen, a kamerák mellett pedig kapjunk egy ütős hardvert is. Talán mondanom sem kell, ahogy a Note 6 Pro esetén mindez megvan.
A telefon lelke az egyik legjobb középkategóriás processzor a Qualcomm kínálatából, a Snapdragon 636. Nyolc magjával és maximum 1,8 GHz-es órajelével bőségesen elég szinte inden program alá, támogat mindenféle LTE rádiókat, lehet hozzá nagyfelbontású kameraszenzorokat párosítani és képes meghajtani a nagyfelbontású kijelzőket is, jelen esetben egy IPS technológiára épülő kamera+szenzorszigettel rendelkező 6,26 colos 2280 x 1080 pixel felbontású panel.
A kamerák elől is és hátul is fő és egy segédkamera párosából állnak, ahol a segédkamerák a relatív kis felbontásukkal a valós idejű háttér elmosást teszik lehetővé, vagyis magyarán a mélységérzékelésért felelősek. Hogy számokkal is dobálózzunk elől egy 20+2 megapixeles, hátul egy 12+5 megapixeles páros lakik. Fontos még megemlíteni, hogy a Xiaomi mérnökei ezt a mobilt egy 4000 mAh kapacitású akkumulátorral szerelték fel, ami igazán örvendetes, megtehették volna ezt egy másik telefonjukban is, akkor most lehet, hogy az lenne a második helyen. Erről később még értekezek egy keveset.
Ahogy a Xiaomi Mi 8-at, úgy ezt a mobilt is meg lehet vásárolni többféle kiépítésben, így csodák csodája a másik variánssal is találkozhattok kicsit lejjebb, de ott már csak említés szintjén.
Ha szeretnétek magatoknak tudni az általam jelenleg legkedveltebb Xiaomi telefont, akkor akkor most a fekete péntek akcióban a 2lmWaoK1 kuponkóddal 179,99 dollárért (51 000 Ft) 195,99 dollárért (~ 56 000 Ft) megvehetitek, ha ide kattintotok: Xiaomi Redmi Note 6 Pro – (A Priority Line vám és ÁFA mentes szállítás ingyenes)
3. Xiaomi Mi 8 Lite 4+64 GB kék
A lista harmadik helyén a „szegény” ember Xiaomi Mi 8-a, a Lite verzió található. A dobogó alsó foka is igen szép eredmény, főleg úgy, hogy a Lite és a normál verzió között a nevén és a tényen kívül, hogy ez is az is telefon nem sok közös van.
Néhány hónapja írtam egy cikket, amiben azt fejtegettem, hogy a Xiaomi Mi 8 SE a legjobb Xiaomi Mi 8 verzió. Most azt kell mondanom, hogy javítanom kell magamat, mert már nem az SE, hanem a Lite az a telefon, amit a leginkább érdemesnek látok megvásárolni. Semmi sincs benne túlgondolva, egyszerűen kapott egy príma Snapdragon 660-as procit, egy hatalmas 6,26 colos IPS kijelzőt 2280 x 1080 pixeles felbontással és néhány remek kamerát. A kijelzőnél meg kell jegyeznem, hogy a képméret előlap majdnem azonos lett, mint a nagytesónál, mert míg a Xiaomi Mi 8 esetén a kijelző az előlapnak 83,3- addig a Lite 82,5 százalékát foglalja el, ami elég szép teljesítménynek mondható.
A kamerákról szoktam még bővebben értekezni, mert ez sokakat érdekel. A hátlapon a Redmi Note 6 Pro-val megegyező 12+5 megapixeles páros lakik, ahol ugye a főkamera mellett egy 5 megapixeles segédkamerát kapunk, ami a mélységérzékelésért felel, így képes megvalósítani a valós idejű mélység elmosást. Az előlapon viszont „csak” egy kamera van, az viszont 24 megapixeles és kapott automatikus HDR funkciót is. Fontos megjegyezni, hogy jelentős különbség az Mi 8-hoz képest, hogy a kamerákból kimaradt az optikai képstabilizátor.
Szerintem tehát, ha Mi 8-at szeretnétek és nem telik a drágább változatra, akkor ne szégyelljétek ezt megvenni. Remek telefonotok lesz barátságos áron!
A fekete péntek akcióban a j4QsvRG6 kuponkóddal 209,99 dollárért (60 000 Ft) 269,99 dollárért (~ 77 200 Ft) megvehetitek itt: Xiaomi Mi 8 Lite 4/64 GB – (A Priority Line vám és ÁFA mentes szállítás költsége 0 forint)
4. Xiaomi Mi 8 6+64 GB
Ahogy ígértem egy újabb Mi 8, de most kevesebb beépített tárral. Máskülönben megegyezik az első helyezettel, csak csupán az ára alacsonyabb.
Itt találjátok a fekete péntek akcióban Cf4KPdJq kuponkóddal 319,99 dollárért (91 000 Ft) 369,99 dollárért (~ 105 000 Ft): Xiaomi Mi 8 6+64 GB – (A Priority Line vám és ÁFA mentes szállítás ingyenes)
5. Xiaomi Pocophone F1 6+128 GB
Fogadni mernék, hogy sokan gondoltátok azt, hogy ez a telefon lesz a legnépszerűbb. Ha így van tévedtetek!
A Xiaomi a Pocophone névvel egy új márkát indított, aminek okossága, hogy nyomott áron ad csúcshardvert, jelen esetben a Snapdragon 845-ös lapkát, rengeteg memóriát és háttértárat, valamint folyadékhűtést! Ezzel ez a telefon lett a világ legolcsóbb mobilja, ami a legjobb Snapdragon lapkával van szerelve! Ez rendkívül jól hangzik, hiszen tényleg egy erőgépet kapunk, ugyanakkor az olcsóságnak ára van. Ilyen ár, hogy elfelejthetjük a fém, üveg vagy kerámia hátlapot, itt bizony minden műanyag.
Van spórolás kamerák terén is, ha összességében nézzük, akkor az Mi 8 Lite-nál és a Redmi Note 6 Pro-nál is rosszabb kombinációt kapunk. Nem rosszat, ezt fontos hangsúlyozni, de mindenképpen rosszabbat. A hátlapon a szokásos 12+5 megapixeles kombó van rezgéscsillapítás nélkül, elől pedig egy 20 megapixeles szenzor mindenféle segédkamera nélkül. Nem rossz, de ha a kamera a legfontosabb számodra, akkor még a Redmi Note 6 Proval is jobban jársz. Persze, ha bika erős telefont akarsz, akkor meg fogod kötni a magad kompromisszumát, és azt fogod mondani, jó lesz ez a kamera, ha cserébe Snapdragon 845 szív dobog benne.
Szóval a lényeg, dönteni kell, olcsó izomtelefon vagy jobb kamera. Vagy persze elköltötök egy zsák pénzt és megveszitek a legjobbat, az Mi 8-at!
A telefont itt találjátok meg a fekete péntek akcióban a EhVu6vQB kuponkóddal 339,99 dollárért (96 000 Ft) 359,99 dollárért (~ 103 000 Ft): Xiaomi Pocophone F1 6+128 GB – (A Priority Line vám és ÁFA mentes szállítás ingyenes)
6. Xiaomi Mi 8 Lite 4+64 GB fekete
Pont mint kettővel feljebb csak a szín változik. Úgy tűnik, hogy a kék verzió jobban bejön a népeknek – nekem is -, mint ez a fekete. Azért ebből is fogyott szépen!
Itt tudjátok megvenni a fekete péntek akcióban a PGTyFBcs kuponkóddal 209,99 dollárért (60 000 Ft) 239,99 dollárért (~ 69 000 Ft): Xiaomi Mi 8 Lite 4+64 GB fekete – (A Priority Line vám és ÁFA mentes szállítás ingyenes)
7. Xiaomi Pocophone F1 6+64 GB
Meglepő módon ismét a drágább verzió, a 128 GB háttértárral szerelt modell volt a népszerűbb, ez a 64 GB-os verzió hátrébb szorult. Egyéb eltérés nincs a kettővel ezelőtti telefontól, csak az ára természetesen, ami alacsonyabb a kisebb beépített tár miatt.
Itt találjátok a fekete péntek akcióban 329,99 dollárért (~ 94 500 Ft): Xiaomi Pocophone F1 6+64 GB – (A Priority Line vám és ÁFA mentes szállítás ingyenes)
8. Xiaomi Mi 8 Lite 6+128 GB kék
Úgy tűnik másnak is feltűnt milyen remek telefon ez az Mi 8 Lite, a legnépszerűbbek között már harmadszor találkozunk vele, ismét egy kék változattal, de a háttértár most nem 64- hanem 128 GB-os, vagyis ez a drágábbik kiépítés.
Itt meg is tudjátok venni a fekete péntek akcióban 329,99 dollárért (~ 94 500 Ft): Xiaomi Mi 8 Lite 6+128 GB kék – (A Priority Line vám és ÁFA mentes szállítás költsége 120 forint)
9. Xiaomi Mi 8 6+64 GB kék
És igen, ismét itt a legdrágább, de egyben legjobb, az Mi 8. Most 6+64 GB a RAM és a ROM, a szín viszont kék nem pedig fekete. Érdekes megfigyelés, hogy a drágább telefon vásárlói konzervatívabbak a szín tekintetében, mert míg az Mi 8 Lite-ból a kék, addig az Mi 8-ból a fekete variánsból fogyott több.
Ezt a telefont itt tudjátok kosárba tenni a fekete péntek akcióban 369,99 dollárért (~ 106 000 Ft): Xiaomi Mi 8 6+64 GB kék – (A Priority Line vám és ÁFA mentes szállítás ingyenes)
10. Xiaomi Redmi Note 6 Pro 3+32 GB
Itt van újra a szívem csücske telefon a Redmi Note 6 Pro. Feljebb már írtam róla, így nem ismételném magam. Azt azért érdemes megjegyezni, hogy a drágábbik változat volt a kedveltebb, úgy tűnik a 3 GB RAM és a 32 GB ROM már kevéske ebben a kategóriában.
Ha nektek mégis elég, és olcsóbban szeretnétek a hardver többi részét magatokénak tudni, akkor kattintsatok ide és a fekete péntek akcióban 168,99 dollárért (~ 48 500 Ft) megvehetitek: Xiaomi Redmi Note 6 Pro 3+32 GB – (A Priority Line vám és ÁFA mentes szállítás ingyenes)
11. Xiaomi Redmi 6A 2+16 GB
Na erről beszéltem, bár a lista végére megérkezett a Xiaomi egyik legolcsóbb telefonja, azért akkor is furcsa, hogy a drágákból mennyivel több fogyott. Van itt pénz, ahogy mondani szokták. Persze az is igaz, hogy közeledik a karácsony, ilyenkor pedig kicsit szélesebbre nyílnak a pénztárcák.
A Xiaomi Redmi 6A az igazi olcsó telefon. Megkapjuk a Xiaomi érzést, nem kell érte sokat fizetnünk, de a hardver, amit kapunk pont ennyit is ér. Négymagos processzor, 2 GB RAM, 16 GB ROM tényleg nem sok manapság, sőt, mondhatni, ami ez alatt van az már telefonnak sem nagyon nevezhető.
Azt persze nem szabad elfelejteni, hogy bár a hardver nem túl izmos, a ház is műanyag minden ízében, azért az összeszerelésen érezhető, hogy Xiaomival van dolgunk, valahogy sokkal jobb az érzés, mint amit várnánk. Ráadásként ezen is MIUI fut, ami nagyon kényelmes rendszer, aki egyszer kipróbálja az ritkán vágyik másra ezután.
Szóval a lényeg, ha Xiaomit szeretnétek, de a büdzsé szűkös, akkor válasszátok nyugodtan ezt a mobilt, csalódás nem lesz belőle.
Itt tudjátok megvenni a fekete péntek akcióban 105,99 dollárért (~ 30 500 Ft): Xiaomi Redmi 6A – (A Priority Line vám és ÁFA mentes szállítás ingyenes)
12. Xiaomi Redmi 6 3+32 GB
Számomra meglepő volt ez a telefon is, legalábbis ennyire hátul. Nem mondom, hogy csúcstelefon, de relatív kevés pénzért egy nyolcmagos MediaTek lapka dolgozik benne, ráadásul a 3 GB RAM plusz a 32 GB háttértár még elégséges a megfelelő működéshez.
Három kamera van benne, a hátlapon egy 12+5 megapixeles szenzorpáros, míg elől egy 5 megapixeles érzékelő dolgozik az optikák alatt. Ez az a szint, ami manapság minimálisan kamerának nevezhető. Ne értsetek félre, tudom, hogy néhány éve nagyon örültünk volna ennek, főleg ebben az árkategóriában, de az idők változnak a hardver fejlődik, szóval a jogos igényeink is változnak a minimum konfigurációt illetően. Szóval azt mondhatom, ha nem szeretnék sokat költeni Xiaomira, akkor ez lenne a minimum, amit megvennék. Azt hiszem inkább gyűjtögetnék még a Redmi 6A árához egy kicsit.
A telefont itt tudjátok megvásárolni 119,99 dollárért (~ 34 500 Ft) ismét csak a fekete péntek akcióban: Xiaomi Redmi 6 3+32 GB – (A Priority Line vám és ÁFA mentes szállítás költsége 250 forint)
13. Xiaomi Mi A2 4+64 GB
Számomra az év csalódása ez a telefon, és most, hogy ezt a listát látom úgy tűnik ezzel nem vagyok egyedül. Az előd a legnagyobb számban értékesített középkategóriás Xiaomi telefon volt, Az A2 garantáltan nem lesz az.
A Xiaomi A1 fantasztikus mobil volt tavaly. Viszonylag olcsón adott egy remek kamerapárost a hátsó fertályra, egy elfogadható erősségű procit a Snapdragon 625 képében, és ne feledjük a tiszta Android rendszert sem, ami sokaknak tette vonzóvá a telefont. Azt vártuk, hogy az utód ehhez fogható remekmű lesz, de valahogy félrementek a dolgok.
Na nem állítom, hogy rossz ez a mobil, de közel sem akkora durranás, mint a maga idejében az A1 volt. Jók a kamerák, hiszen hátul egy 12+20 megapixeles páros dolgozik, elől pedig egy 20 megapixeles megoldást találunk, de valahogy ezek sem lettek a kategóriájukból kiemelkedően jók. Olyan átlagosak a magas felbontás ellenére. Ne feledjük, hogy a Xiaomi Mi 8-ban, ami jelenleg a csúcsmobil „csak” két 12 megapixeles szenzor van a hátlapon, amiből látszik, hogy a pixelszám és a minőség nem korrelál egymással.
Ami még sokaknak fájó pont, hogy a telefonba csak egy 3010 mAh kapacitású akkumulátor került, ami azoknak, akik sokat telefonálnak éppen csak elég egy napra. Bizony, este felé már keresni kell a töltő madzagját, és ez mostanában nem jó ajánlólevél.
Ha azt kérdezitek, hogy ajánlom-e ezt a telefont megvételre, akkor fájó szívvel, de azt kell mondanom nem. Még egyszer hangsúlyozom nem azért, mert rossz, csak azért, mert ezért a pénzért kapunk jobbat.
Ha neked mégis a tiszta Android a legfontosabb, akkor a fentiek tükrében válaszd az A2-t, egyéb esetben inkább a Note 6 Pro vagy az Mi 8 Lite a te telefonod.
Ha meg szeretnéd venni, akkor kattints ide, hogy a fekete péntek akcióban 203,99 dollárért (~ 58 500 Ft) tiéd lehessen: Xiaomi Mi A2 4+64 GB – (A Priority Line vám és ÁFA mentes szállítás ingyenes)
14. Xiaomi Mi MAX 3 4+64 GB
Meglepő volt e ez a telefon a lista végén? Tulajdonképpen nem. Jó készülék, de a mérete miatt inkább kuriózum, mint valós választási lehetőség.
A Xiaomi Mi MAX 3 a hardvert tekintve lényegében megegyezik a kedvencemmel, a Redmi Note 6 Pro-val. Ugyanaz a központi egység dolgozik ebben is, feljebb már dicsértem, jó kis lapka ez a Snapdragon 636! A két telefon között a kisebbik különbség a kameránál érhető tetten, mert míg a Redmi Note 6 elején is két optikát találunk, a MAX 3 csak egyet kapott, ráadásul egy mindössze 8 megapixeles szenzorral. A hátlapi kamera páros vélhetően megegyezik, 12+5 megapixel, gyaníthatóan itt is mélység szenzorként funkcionál a kiegészítő kamera.
Ami viszont nagy különbség az a külső méret, és ezzel együtt persze a kijelző mérete. A MAX név nem véletlen, ez a Xiaomi legnagyobb méretű telefonja a maga 6,9 colos képátlójával. Néhány éve egy ekkora készüléket még tabletnek hívtunk, de tudjuk, hogy a mai kisebb táblagépek is alig egy collal nagyobbak. Szóval a MAX 3 igazi péklapát vagy pingpongütő, kinek mii tetszik. Ehhez képest a felbontás nem nőtt, maradt a 2160 x 1080 pixel, ami ekkora képméret mellett kisebb pixelsűrűséget eredményez. Ez mondjuk nekem, akinek az olvasáshoz már szemüveg kell nem hátrány, nemhogy a pixeleket, a betűket sem látom, de sasszeműeknek lehet, hogy zavaró lesz a kicsit kockásodó karakterek sora.
Amúgy persze ez a telefon is fel van szerelve minden földi jóval, hardveresen hozza azt a szintet, amit egy középkategóriás Xiaominak manapság hoznia kell!
Ha egy óriási Xiaomira vágysz erős hardverrel, akkor itt megtalálod, az ára a fekete péntek akcióban a GBMPBF1 kuponkóddal 239,99 dollár (~ 69 000 Ft): Xiaomi Mi MAX 3 4+64 GB – (A Priority Line vám és ÁFA mentes szállítás ingyenes)
Ezzel a végére is értünk a Xiaomi telefonok sorának. Tartozom még az alternatív gyártók ötös listájával, de előtte néhány szó a fenti listáról. Számomra mindenképpen meglepő volt a drágább kategória sikere, azt gondoltam, hogy az Mi 8 Lite és a Redmi Note 6 minden visz majd. Nem teljesen így lett, mert az Mi 8 lett a legnagyobb számban eladott telefon. Sajnos nem volt meglepetés a Xiaomi Mi A2 sikertelensége, erre valahol számítottam, de arra nem, hogy a kistesó, az Mi A2 Lite sehol nem lesz. Pedig nem rossz telefon az sem, sőt, bizonyos szempontból lehet, hogy jobban megérné azt venni, mint a bátyját, ha másért nem a tiszta Android rendszer miatt.
Egyéb gyártók ötös listája
Ezt a részt nem szeretném már bő lére ereszteni, inkább csak a kíváncsiságomat elégítettem ki ezzel a toplistával. Azt megvallom, hogy erősen meglepődtem, olyan készülékek kerültek az élre, amikről álmomban sem gondoltam volna. Oké, nem mind ilyen, de akad köztük. Szóval lássuk Ti meglepődtök e.
1. CUBOT King Kong 4+64 GB
Bizony, a lista első helyezettje láttán erősen keresgélnem kellett az állam. A telefon, ami nem Xiaomi és amiből a legtöbb elment a CUBOT strapatelefonja, a King Kong. Nem elég, hogy nem egy nevesebb gyártó, de ráadásul egy viszonylag frissen kiadott telefon, és ráadásul egy strapatelefon. Egy strapatelefon egy feltörekvő gyártótól mindenkit lenyomot (kivéve persze a Xiaomit). A Kin Kong amúgy jó kis telefon, a MediaTek középkategóriás Helio P23-as lapkája dolgozik benne 4 GB RAM és 64 GB ROM társaságában, a kijelző elég nagy, 5,5 colos, viszont csak HD+ felbontású. Van három kamera, amik a szódával még elmegy kategóriát erősítik. Viszont, mint minden rendes strapatelefon ez is IP68-as por és vízállóságot, nagy ütésálló házat, és nem utolsó sorban egy 6000 mAh kapacitású akkumulátort kapott. Szóval összességében tisztes a hardver, amihez a gyártó egy olyan árcédulát adott, ami miatt még mindig nem térek magamhoz. A konkurenciánál ez a telefon valahol 200-250 dollár között van, inkább a felső határhoz közelítve, míg a King Kong ára 160 dolcsi. Így azért már kicsit érthető a vásárlók lelkesedés.
A CUBOT King Kongot itt tudod magadévá tenni a fekete péntek akcióban 159,99 dollárért (~ 46 000 Ft): CUBOT King Kong 4+64 GB – (A Priority Line vám és ÁFA mentes szállítás ingyenes)
2-3. OnePlus 6 A6000
A második és a harmadik helyen nem született meglepetés, legalábbis számomra, a OnePlus remek telefonja, a OnePlus 6 A6000 jutott fel a dobogó második és harmadik fokára. Ez bizony egy a Xiaomi termékeivel vetekedő telefon mind minőségben, mind árban. A legerősebb Snapdragon lapka, a 845 dolgozik ebben is, az olcsóbbik verzióban 6 GB RAM és 64 GB ROM, a drágábbikban 8 GB RAM és 128 GB ROM társaságában. Hatalmas AMOLED kijelző, remek kamerák (a hátlapon 16+20 megapixel, az előlapon 16 megapixel). Az anyagok, az összeszerelés, a kinézet mind egy felsőkategóriás termékre utalnak, ehhez képest az ár relatív alacsony, így, ha valaki a Xiaomi Mi 8 helyett ezt választja, arra semmi rosszat nem tudok mondani, megértem, mert kiváló készülék!
Az olcsóbbikat itt találod a O8oNaqXc kuponkóddal 369,99 dollárért (105 000 Ft) 389,99 dollárért (~ 111 500 Ft): OnePlus 6 A6000 6+64 GB – (A Priority Line vám és ÁFA mentes szállítás ingyenes)
A drágábbikat pedig itt a GBMPBF5 kuponkóddal 429,99 dollárért (122 000 Ft) 439,99 dollárért (~ 126 000 Ft): OnePlus 6 A6000 8+128 GB – (A Priority Line vám és ÁFA mentes szállítás ingyenes)
4. LeTV Le 2 X526 3+64 GB
A negyedik helyezett meglepetés is meg nem is. Mint a népmesében, hoztam ajándékot meg nem is, aztán elengedte a galambot. A LeTV Le X526 gyártója is hozott is ajándékot is meg nem is, de ebben az esetben elég morbid módon nem az ajándék, hanem az ajándékozó szállt el, konkrétan a csődbe. Remek telefonokat gyártottak, nem ezért mentek tönkre, az amerikai piacon történő agresszív térhódításba rokkantak bele. Kár értük, de annyiban mi jól jártunk, hogy a raktárak csurig vannak a legyártott készülékekkel, amik a mai napig erősnek számítanak, az áruk viszont a béka popója alatt van. Az X526 egy nyolcmagos Snapdragon procival, 3 GB RAM-mal és 64 GB háttértárral, megfejelve egy teljes HD kijelzővel annyira olcsó már, hogy ennyi pénzért csak elaggott négymagos telefonokat kapunk. Szóval egyrészről meglepő, hogy egy gyakorlatilag már nem létező gyártó telefonja a top 5-be befért, másrészről meg egyáltalán nem meglepő, mert ez a hardver ezért a pénzért nem is ajándék, hanem egy igazi csoda!
A telefont itt találod a fekete péntek akcióban 95,99 dollárért (~ 27 500 Ft): LeTV Le 2 X526 3+64 GB – (A Priority Line vám és ÁFA mentes szállítás költsége 400 forint)
5. CUBOT P20 4+64 GB
Az utolsó helyen a CUBOT ismét, szóval ők valószínűleg jól zárták az évet. A P20 nevű telefonjuk egy igazi íztelen, bűztelen valami. Nem, egyáltalán nem rossz, főleg azért a pénzért, amit érte kérnek, de annyira unalmas, hogy ha ennél unalmasabb lenne elaludnánk telefonálás közben. A központi egység a MediaTek MTK6750, ami ugyan nyolc maggal rendelkezik, de annyira koros, hogy talán Noé is ilyen telefonnal hívta a menhelyeket végig, amikor kikötött a bárkájával. Persze azt szoktam mondani, hogy mindenre elég, amire egy átlag felhasználó használja a telefonját, és ez igaz is, tényleg elég. Ahogy elég lehet a 20 megapixeles hátlapi és a 13 megapixeles előlapi kamera is, amivel normál fényviszonyok között még fényképezni is lehet.
A telefon egyetlen erőssége az ára, ennyi pénzért tényleg megéri megvenni!
Itt megtalálod a fekete péntek akcióban 139,99 dollárért (~ 40 000 Ft): CUBOT P20 4+64 GB – (A Priority Line vám és ÁFA mentes szállítás ingyenes)
Zárszó
Elnézést kell kérnem, mert ez a cikk jóval hosszabb lett annál, mint amit terveztem. Ha még mindig itt vagy, az azt jelenti, hogy vagy érdekel a téma, vagy jól sikerült az írás. Én persze mind a kettőben reménykedem, de talán az utóbbiban jobban. Ha így van, akkor köszi, hogy végigolvastad!
Ne feledjétek, ha úgy döntötök, hogy megrendelitek valamelyik telefont, akkor a Priority Line szállítással tegyétek, ami egyrészről olcsó, más részről nem kell vámot és áfát fizetnetek, szóval duplán jól jártok vele.
Ha kérdésetek akad tegyétek fel, ha hozzászólnátok a témához tegyétek meg, trollok kerüljenek, mert olvasás nélkül törlöm őket, szóval felesleges az értékes perceiket rám pazarolni. Ha addig nem találkoznánk, akkor kellemes karácsonyt nektek!