Meglátni, megszeretni és megvásárolni csak egy pillanat műve volt.
Bevezető
Sokan lehetünk, akik olyan dolgokat is megvásárolunk, amit nem terveztünk előre. Erre az impulzusszerű vásárlásra építenek az offline áruházak is, ezért építenek kacskaringós folyosókat, hogy végig kelljen mennünk a polcok között és olyan dolgokat is a kosarunkba tegyünk, ami nincs rajta a bevásárlólistánkon.
Meg vannak a trükkök erre az online áruházaknál is, az ajánlataikban marokszám szórják elénk a különböző kütyüket. Annyira sokféle dolog van, annyira sok problémára kínálnak egyszerű és olcsó megoldást, hogy szinte garantált a siker, vagyis az eladás.
A kínai áruházaknak, azon túl, hogy felfoghatatlan mennyiségű áruból tudunk választani még egy nagy előnyük van, hihetetlenül olcsók. Sőt, nem csak a termékek olcsók, képesek a messzi keletről ingyen szállítani. Csak egy példát mondok a tegnapi napról. Nagybátyámnak szüksége lenne a tévézéshez egy vezeték nélküli fejhallgatóra. Édesanyám talált is egyet az Alzánál 15 ezer forintért, de azért megkért, hogy nézzek körül én is, hátha tudok olcsóbbat. Tudtam, szinte azonos képességekkel 3600 forintért. És ez csak egy példa, mert a legolcsóbb konyhai kütyüktől például az elektromos rollerekig minden ilyen. A roller kapcsán jut eszembe, hogy például a novemberi akciókban egy Segway roller ára pont a fele volt kintről, mintha itthon vettük volna meg, és ebben az esetben ez már közel százezer forintos megtakarítást jelentett.
A lényeg, hogy azt gondolom nincs ezzel a fajta impulzusszerű vásárlással probléma, legalábbis akkor, ha nem ész nélkül tesszük. Mert például, ha meglátunk egy 200 forintos USB-s lámpát, akkor eszünkbe juthat, hogy előző héten este, amikor a sötétben kellett a notebookon dolgoznunk mennyi pénzt adtunk volna egy ilyen segítségért, emiatt pedig bőven indokolt 200 forintot kiadni, hogy legközelebb kéznél legyen a megoldás. Szóval nem kell nyakló nélkül összevásárolni mindent, hogy aztán néhány évig valamelyik fiókban heverjen feleslegesen, de amire valóban szükségünk van, azért ne sajnáljuk azt a sokszor csak néhány száz forintot, mert megérdemlünk egy kis segítséget mi is!
Ebben a cikkben pont ilyen olcsó, vagy még annál is olcsóbb kütyü szerepel, olyanok, amiket sokan tettek pillanatnyi ötlettől vezérelve a kosarukba. Aki követi cikkeinket sok ismerőssel fog találkozni, de lesznek köztük új kedvencek is. Hogy kicsit emeljük a tétet, amihez lehetett megpróbáltam kupont is szerezni, hogy még egy kicsit faraghassunk az árból. A kuponos akcióknál a kuponkódot pirossal kiemeltem, hogy ne kerülje el a figyelmeteket.
Nyissuk ki hát most együtt a kütyü menyország ajtaját, és óvatosan kukkantsunk be!
1. Alfawise 32 GB-os memóriakártya
Már második hónapja letaszíthatatlan a trónról az Alfawise memóriakártyája. Végül is nem kell ezen meglepődnünk ismerjük a hazai árakat, a sarcokat, amik megdrágítják az adathordozókat. Ha összehasonlítjuk a kinti és az itthoni árakat mellbevágó különbségeket találhatunk, így nem csoda, higy aki teheti, az inkább féláron, vagy az alatt vásárol Kínából.
Nem tudom mi lehet ennek az oka, az ára eddig is jó volt. Talán az a magyarázat, hogy rengeteg olyan kütyüt vásárolunk, amibe kell kártya. Telefonok, tabletek, menetrögzítő- és sportkamerák, szóval sok minden van, amibe kártyát használunk, az Alfawise tárolója pedig annyira olcsó, főleg a hazai árakhoz képest, hogy bűn kihagyni a megrendelendő tételek közül. Azért, mielőtt kosárba tennétek jó ha tudjátok, hogy ennek a kártyának a sebessége videó rögzítés esetén csak a teljes HD vagyis FHD felvételekhez elegendő, a 4K-hoz gyorsabb kell!
A memóriakártya ára most 1162 forint, és itt tudjátok megvenni: Alfawise 32 GB-os memóriakártya
2. Utorch 6 LED-es mozgás érzékelő lámpa
Az Utorch lámpája felkúszott a második helyre, ostromolja a memóriakártya pozícióját. Ötletes és olcsó, ezt a fajta megoldást már a Xiaominál is szerettük, de azóta, hogy egyre több gyártó dob piacra hasonló megoldást az árak egykor elképzelhetetlen mélységbe süllyedtek.
Ezek a lámpák elemmel működnek, tartalmaznak sötétedés érzékelőt és mozgásérzékelőt is, így csak akkor kapcsolnak be, ha lemegy a nap és mozgást érzékelnek. Nagyon jól jönnek előszobákban vagy akár a hálóban is. Felszerelése egyszerű, mert bárhova felragaszthatjuk, az elemes működés miatt pedig nem kell neki tápellátást kiépíteni. A LED-es működés nagy előnye, hogy minimális az energiafelhasználás, ráadásul tényleg csak akkor világítanak, ha arra szükség van, így egy-egy elemcsere között lazán eltelik fél vagy akár egy év is.
A népszerűség nem véletlen, mert hasznos és meglepően olcsó is, 987 forintot kell érte fizetnünk itt: Utorch 6 LED-es mozgás érzékelő lámpa
3. Alfawise WM02 Vertical mouse
Egy nagyon érdekes rágcsáló került a harmadik helyre. Mondhatnál, hogy meglepetés, de nem az, mi is kipróbáltuk, tesztet is írtunk róla, tényleg jó darab!
Azt, hogy miért vertikális ez az egé nem nagyon kell magyarázni. A hagyományos megoldás az asztallapra fektetve horizontális kialakítást kapott, a WM02 viszont az asztallapra merőleges felépítésű, vagyis vertikális.
Ezt az egeret azoknak tudjuk ajánlani, akik számítógépen dolgoznak. A kialakítása miatt sokkal kevésbé terheli a kezet, elkerülhető vele az alagút szindróma kialakulása, ami, sajnos saját tapasztalatból tudom elég kellemetlen dolog. Nem is szeretném ezt tovább magyarázni, olvassátok el inkább cikkünket itt: Alfawise WM02 – gamerek kíméljenek!
Ha meggyőzött amit olvastál, akkor a GBAFFYL078 kuponkóddal 1740 forintért meg is vásárolhatod itt: Alfawise WM02 Vertical mouse
4. ID115 Plus okoskarkötő
Listánkban egyre előrébb araszol ez az okoskarkötő. Most már felért a negyedik helyre, és egyáltalán nem lennék meglepve, ha egy hónap múlva már a dobogó valamelyik fokán ücsörögne.
Képességek terén ennek a cuccnak sem kell panaszkodni, bár az ár okán feltételezhetjük, hogy a minősége elmered például a Xiaomi Mi Band 3-tól. Azért ez is képes szívmonitorozásra, lépésszámlálásra, alvásmonitorozásra meg hasonlókra, ráadásul a 0,96 colos OLED kijelzője színes.
Az ID115 Plus okoskarkötőt egészen pontosan 1744 forintért vehetitek meg. Azt hiszem ennél olcsóbb okoskarkötő mostanában nem nagyon van!
Vásárláshoz kattintsatok ide: ID115 Plus okoskarkötő
5. 8,5 colos rajz és írótábla gyerekeknek
Múlt havi helyezéséhez képest egyet rontott az a rajztábla, de azért én még indig nagyon örülök neki, hogy itt van a listán. Bizonyítéka ez, hogy bár rég elfelejthettük az analóg, mechanikus, tekergetős táblákat, azért van megoldás arra, hogy gyerekünk kreatív alkotással foglalja le magát.
Szóval a lényeg, hogy nagyon megörültem ennek a táblának, mert szerint az egyik legjobb dolog, amit kisebb 3-4-5-6 éves gyereknek vehetünk. Egyszerű, olcsó és nagyszerűen fejleszti a kreativitást és a rajzkészséget. Ha a fiaim ennyi idősek lesznek biztos meglepem őket egy-egy ilyen táblával, mert nagyon szeretném, ha nem a TV, a telefon és a tablet lenne az egyetlen játék, ami érdekli őket.
A táblára műanyag ceruzával lehet firkálni, utána a tetején található gombbal törölhetjük a tartalmat. CR2016-os gombelem kell bele, egy-egy elemmel hónapokig működik, szóval nagy költséggel nem kell számolnunk. Sőt a táblához most kupont is sikerült szereznem, amivel az amúgy is barátságos árat tovább faraghatjuk.
A 8,5 colos rajztáblát 1598 forintért vehetjük meg itt: 8,5 colos rajz és írótábla gyerekeknek
6. Xiaomi érintés nélküli hőmérő
Meglepő, de a Xiaomi hőmérője a 12. helyről a hatodikra küzdötte fel magát. Engem legalábbis meglepett a dolog, így rendeltem is egyet hamar. Ha megérkezik beszámolok majd róla, hogy megéri-e azt a többlet pénzt, amit a kevésbé neves gyártók hasonló portékáihoz képest fizetnünk kell.
A lényeg ennél a hőmérőnél az, és ez főleg gyerekeknél praktikus, hogy úgy tudunk lázat mérni, hogy ehhez nem kell felébresztenünk a kölköt, akit végre, nagy nehezen elaltattunk. Elég a hőmérőt a homloka felé fordítani és máris látjuk a hőmérsékletet.
A Xiaomi hőmérője a legfontosabb 35-42 Celsius közötti tartományban +/- 0,2-, alatta és felette +/- 0,3 fokot tévedhet, a hőmérsékletet pedig 0,1 Celsius pontossággal képes megjeleníteni. Nyilván nem egy orvosi műszer, bár a magyar kórházakban sokan örülnének, ha ilyet használhatnának. A Xiaomi érintésmentes hőmérő jelenleg valamivel 5000 forint felett van, köszönhetően a bűn rossz árfolyamnak, de a GBSK1006 kuponkóddal így is megvehetjük 5527 forintért, ami így kívánatos eszközzé teszi.
Itt megtalálod: Xiaomi Mi Home iHealth Thermometer
7-8. Xiaomi Aquara ablak és ajtószenzor, Xiaomi Aquara hőmérséklet és páratartalom mérő
Kivételesen összevonom ezt a két terméket. A listában egymást követik, így logikusnak tűnt a történetet egy szálra felfűzni. Ez a szál pedig a Xiaomi okosotthon megoldásainak megállíthatatlan terjedése.
A Xiaomi okosotthon ökoszisztéma nem csak azért népszerű, mert olcsó, hanem azért is, mert kezdők is könnyedén tudnak összetett rendszereket létrehozni. Ehhez kapunk egy nagyon egyszerűen használható telefonos applikációt, amin keresztül mindent beállíthatunk, és kapunk millió és egy kütyüt, amivel a riasztó funkcióktól a világításon át a légkondi vagy a TV vezérléséig bármit megoldhatunk.
Magam is írok egy cikksorozatot ebben a témában, ami mostanra az eszközök elég széles körét felöleli, így kezdőknek megfelelő segítséget nyújt.
Az ajtószenzort 2035 forintért itt tudod megvenni: Xiaomi Aquara ablak és ajtószenzor
A hőmérséklet és páratartalom mérőt 2908 forintért itt: Xiaomi Aquara hőmérséklet és páratartalom mérő
Az említett cikksorozat részeit itt találjátok:
- 5 jó ok, amiért szükséged lehet okos otthonra
- Okosotthon alapozó Xiaomi rendszer építéséhez
- Xiaomi Gateway – kezdjük el az építkezést!
- Világítsunk okoségővel – Xiaomi Yeelight teszt sok titkos információval!
- Ezt is kipróbáltuk – Xiaomi Philips Eyecare asztali okoslámpa
- A bűvöskocka Xiaomi módra – ez a Xiaomi Magic Cube
+1. Söpör, porszívózik és fel is mos a Xiaomi Roborock S50 robotporszívója
9. Mini HD vezeték nélküli kamera
Teljesen új szereplő a listában és rögtön a kilencedik helyen nyitott. Elég meglepő, hiszen a kialakítása miatt leginkább „kém” kamerának tudom elképzelni.
A szerkezet lényegében némi elektronika egy a nevével ellentétben nem HD, hanem VGA felbontású kamera és egy akkumulátor kombinációja. Az akkumulátort tartalmazó rész és a kamera között egy szalagkábel húzódik, így a nagyobb részt el lehet dugni, míg a kamerát el lehet úgy rejteni, hogy ne lehessen észrevenni. A kamera élő képét telefonunkon 320 x 240-es felbontásban nézhetjük, eközben pedig felvétel készül a memóriakártyára, amit az akkumulátor felöli részen található foglalatba illeszthetünk. A maximális kapacitás 32 gigabájt, de mivel a felvétel csak SD felbontásban készül jó néhány órányi anyagot lehet tárolni rajta. Gyanítom, hogy nem az akkumulátor kapacitása fogja a szűk keresztmetszetet jelenteni.
Azt hiszem többet erről nem érdemes írni, ha úgy érzed szükséged van egy ilyenre, akkor 2937 forintért a tiéd lehet itt: Mini HD vezeték nélküli kamera
10. Xiaomi Yeelight színes okoségő, második generáció
Szinte biztos vagyok benne, hogy aki a lakás okosításába kezd, szinte kivétel nélkül a lámpákat okosítja először. Én is így kezdtem.
Amikor megérkezik az izzó nincs más dolgunk, mint becsavarni egy foglalatba, a telefonunkra letölteni az Mi Home programot és már mehet is a móka. kiválaszthatjuk, hogy fehéren vagy színesen világítson, állíthatunk színt, fényerőt és színhőmérsékletet, így az éles fehértől a narancsos naplementéig bármit beállíthatunk. Választhatunk önállóan változó színeket is, ilyenkor a fényerőn változtathatunk, illetve beállíthatjuk a színek változásának gyorsaságát. Kiválaszthatunk színt a kamerán keresztül is, így lényegében bármilyen tárgyról „vehetünk” színmintát. Feljebb a Xiaomi okosotthonos cikksorozatban ehhez is találtok leírást.
Az égőt európai raktárból itt vehetitek meg 5527 forintért: Xiaomi Yeelight színes okoségő
11. 25 az egyben csavarhúzó készlet
Nagyon szeretem, olcsó és jól használható, ráadásul praktikus tokban érkezik.
A bevezetőben említett eset. Van itthon órás csavarhúzókészletem, az a fajta, amiben minden méret külön kis csavarhúzó. Nem mondom, néha szükség van rá, hogy egy mélyen ülő csavarhoz előegyem ezt a készletet, de az esetek zömében bőven megfelel ez a 25 az egyben szett is. Meglátni, megszeretni és megszerezni egy pillanat műve volt, 1200 forint alatti ára miatt nem is gondolkoztam rajta kidobjam-e rá a pénzt. Nem is bántam meg, azóta az íróasztal feletti polcomon ez a csomag és nem az ormótlan doboz lakik.
Itt tudod megvenni, de használod a GBISTVAN kuponkódot, akkor 1162 forint helyett csak 871 forintot kell érte fizetned: 25 az egyben csavarhúzó készlet
12. Alfawise RST2056 elektromos fogkefe
Bevallom az első igazi elektromos fogkefémet alig fél éve vettem meg, de az a helyzet, hogy már le is cseréltem egy kicsit komolyabb darabra. Ennek oka, hogy megszerettem és úgy döntöttem az olcsó, alig 3000 forintos megy az utazós cuccaim közé, a másikkal, ami erősebb is otthon mosom a fogam.
Az Alfawise RST2056 az árát tekintve az olcsóbb megoldások közé tartozik, de a tudását látva nyugodtan elférne a középkategória alján is. DuPont nylon kefe, négyféle mosási mód és fogkeféhez mérten nagy 650 mAh kapacitású akkumulátor. Szóval jó cucc, ráadásul a csomaggal kapunk 3 fejet is, ezzel jó darabig elleszünk.
Szerencsétek van, mert ehhez is sikerült kuponkódot szereznem, így a GBAFFYL151 kódot használva 4654 forintért tudjátok megvenni itt: Alfawise RST2056 elektromos fogkefe
13. Hajtogatós kés túlélőknek
Múlt hónapban is itt volt a népszerű termékek között, ez nem változott, mindössze egy kicsit hátrébb csúszott.
Röviden ez egy hitelkártya méretű valami, ami kihajtogatva messziről akár hitelkártyának is nézhető, de összehajtva egy kés lesz belőle. Könnyen szállítható, csomagolható, vihetjük kirándulásra, túrára, én például lehet, hogy beújítok egyet, mert motorostúrán hasznát venném és lazán elférne az ülés alatt. Nyilván az ára sem veri le a csillagokat, így ajándéknak picit szegényes, de tény, hogy ötlet van benne!
Itt tudod megvenni a GBAFFYL170 kuponkódot használva 143 forintért: Hajtogatós kés túlélőknek
14. Full HD képernyő tükröző
Érezhetően kezdek fáradni így a hatodik oldalt írva, talán ez lehet az oka, hogy nem tudtam jobb nevet kitalálni neki. Pedig megérdemelné, mert ötletes kütyü!
Mi is ez? Egy olyan egyszerű és olcsó szerkezet, aminek segítségével a telefonunk, tabletünk képét a tévénkre varázsolhatjuk. Ez leginkább olyankor lehet hasznos, ha média tartalmakat akarunk átvinni a tévére, én például hasonló módon, igaz egy TV-Box segítségével nézem az HBO GO tartalmakat. Elindítom a lejátszást a telefonon, átvarázsolom a képet a tévére és mehet a mozi.
Persze nem csak az HBO GO-hoz jó, Chrome böngészőt használva mindenféle netes stream is áttehető, így például a Youtube vagy más videomegosztó oldalak tartalma is.
Ha azért gondolkoztál TV-box vásárlásán, hogy megold a tartalmak átvarázsolását a tévére, akkor ne gondolkozz tovább, ez a kütyü jóval olcsóbban megoldja a feladatot.
Jelenleg 4945 forintért itt tudod megvenni: Full HD képernyő tükröző
15. i7s Mini vezeték nélküli Bluetooth fülhallgató
Az Apple az utóbbi években nem tudott túl nagyot gurítani sem a telefonjaival, sem más eszközeivel (persze nem anyagilag, úgy elég nagyokat szakítanak). A két kivétel talán az iWatch és az AirPods voltak.
Utóbbi egy vezeték nélküli apró fülhallgató. Amikor megjelent az elhivatott fanyalgók rögtön temették is, mert kicsi, mert mit csinálok vele, ha nem használom, mert tuti elvesztem, ha nem a fülemben van. Az idő nem őket igazolta, az AirPods siker lett, akkora, hogy megérte Kínában elkészíteni a klónokat.
Az i7s egy ilyen klón. Hasonló forma, hasonló tároló, töltő doboz, csak az ár más egy cseppet. Az árukereső szerint a legolcsóbb hazai forrásból egy Apple AirPods 48 ezer forintért szerezhető be (alig nevetséges), addig az i7s ára kuponos akció nélkül mindössze 1685 forint. Oké, tuti nem ugyanaz a minőség, de hát az ár sem az. Mondjuk ki, beteg világ az, ahol egy pár Bluetooth fülesért 48 ezer forintot kiad valaki.
Na, de ez mindenkinek a saját döntése, aki a nehezen megkeresett pénzét erre költi, annak szíve rajta. Ha spórolni akarsz maradsz az i7s-nél,
Az A1TRMPNZVF kuponkóddal 1685 forint helyett 1452 forintért itt veheted meg: i7s Mini vezeték nélküli Bluetooth fülhallgató
Ez volt tehát a 15 legnépszerűbb olcsó kütyü az elmúlt héten. Szokás szerint adunk egy listát a 15-30 közötti helyezettekkel, ezek között is érdemes körülnézni!
Eddig tartott cikkünk. Ha szeretnétek olcsón vásárolni, akkor kövessétek Facebook oldalunkat, ahol minden hírünk, cikkünk és a friss kuponkódok is megtalálhatók: GadgetShop Facebook oldal
Ha szeretnéd megkapni minden nap a friss kuponkódokat, akkor iratkozz fel hírlevelünkre: Kínai kuponok hírlevél