A múlt héten nálunk is megjelent a hír, melyben arról számoltunk be, hogy a Google október 29-én, – a Microsoft WP8 bemutatásával egy napon – egy rendezvényt tart, ahol több újdonságot is be fog jelenteni. Akkor még csak találgatni lehetett róla, hogy pontosan miről is fog szó esni, most viszont egész konkrétnak tűnő információk láttak napvilágot: ezek alapján a cég most jelenti be a legújabb Android rendszert, a 4.2-t, mely Key Lime Pie néven már ismerős lehet. Az újdonság egy, a Samsung által készített táblagépen fog debütálni, ez a későbbiekben Nexus 10 néven kerülhet majd a boltokba. Ezen a napon fog még bemutatkozni a Nexus 7 tablet 32 GB-os változata is, mely 3G illetve HSDPA kapcsolatokat is támogatja majd. Végül, de nem utolsó sorban itt láthatjuk majd először hivatalosan az új Nexus mobilt is, melyről már tudjuk, hogy az LG gyártó sorain készül.
Forrás: dailymobile.net