40 ezer forint alatt már igen jó mobiltelefonokat kaphatunk, érdemes körülnézni!
Bevezető
Idejét sem tudom, hogy mikor néztem utoljára körül az olcsó készülékek között, talán még valamikor januárban. Azóta sok víz lefolyt a Dunán, a világ nagyot fordult körülöttünk. Manapság a legtöbb embernek kisebb gondja is nagyobb annál, mint hogy telefont vásároljon, akinek meg mégis kéne, jószerivel inkább spórolósra fogja a dolgot, hiszen ki tudja, mit hoz a holnap.
Ezzel a cikkel, tehát azoknak szeretnék segíteni, akik nem tudják elodázni a vásárlást, de ésszel élve, nem akarják a család kéthavi tartalékát mobilra költeni. Szerencsére nem is kell, hiszen van miből válogatni.
Ebben a cikkben nyolc telefon ajánlok a figyelmetekbe, ahol elérhető, ott kuponos akciót is adok. A nyolc készülék két csoportra lesz bontva, az első négy az úgy nevezett strapatelefonok, míg a második négy a hagyományos készülékek közül kerül ki. Lássuk!
Strapatelefonok
iOutdoor F2
Őszintén megvallom, nem szeretem az iOutdoor telefonjait. A cég próbálja jó minőségnek eladni a cuccait, de általában gyenge a kijelző és a kamera is, ráadásul a sebességgel is bajok vannak. Miért ajánlom ezt a mobilt mégis?
Azért, mert ennél nem lényeges sem a kamera, sem a kijelző minősége, hiszen ez csak egy normál, kinyitható kagylótelefon. Apró, olcsó, könnyű, és kibírja, ha nem vigyázunk rá. Lazán elfér a zsebünkben, nem húzza le a gatyánkat, és ha a farzsebbe tesszük és ráülünk, akkor sem történik semmi.
Ha számodra az elsődleges a telefonfunkció, ráadásul olyan készüléket akarsz, amit nem kell egy kis portál, víztől, sártól félteni, akkor az iOutdoor F2 a Te telefonod lesz! Az ára most mindösszesen 27 900 forint, itt tudod megvásárolni:
iOutdoor F2
Cubot KINGKONG Mini 4G
A Cubot telefonja jó ideje az egyik legjobb ajánlat a strapatelefonok között. Nem sokkal drágább, mint az előző készülék, de ez már teljesértékű okostelefon. A kijelzője, legalábbis a mai trendekhez képest nem túl nagy, mindössze 4 colos, de legalább befér a zsebünkbe.
A négymagos proci mellé 3 GB memóriát és 32 GB háttértárat pakoltak, a masszív házba pedig befért a GPS, a 4G, valamint három kamera is. A telefon természetesen ütés-, víz- és porálló, így a jelenlegi 29 700 forintos áráért igazi ajándék.
Vásárlás itt:
Cubot KINGKONG Mini 4G
Cubot Quest Lite
A következő telefon ismét egy Cubot, de ez egy osztállyal feljebb játszik, mint az előző. Nagyobb kijelző, jobb kamerák, a processzor pedig már nyolcmagos. Nálam a nagyobb testvére, a Lite utótag nélküli változat járt, na az egy marha jó telefon volt, de a használók véleménye szerint a Lite sem piskóta.
Nyilván nem egy sokszáz dolláros modell, de azért meglepően jó képeket lehet vele készíteni normál fényviszonyok mellett, és úgy fogásra, kinézetre is becsületes (és persze mindennek ellenálló) mobilnak néz ki.
A jelenlegi ára 33 ezer forint, és itt tudod kosárba tenni:
Cubot Quest Lite
Ulefone Armor X5
Ha a Cubot Quest Lite jó telefon, akkor nem könnyű szavakkal leírni, hogy milyen az Ulefone Armor X5. Az Armor sorozat amúgy a kínaiak strapatelefon kínálatában ugyan az, mint az autóknál a Merci vagy a BMW, vagyis ezek a csúcskészülékek minden tekintetben.
Az X5 sem egy sima strapatelefon, hiszen a minősítése nem a megszokott IP68, hanem az annál jóval erősebb MIL-STD-810G katonai szabványnak is megfelel. Ha valami bírni fogja a strapát, akkor ez a telefon biztos!
Ráadásul nem is gyenge, hiszen a nyolcmagos proci mellé 3 GB RAM és 32 GB ROM került, van benne egy hatalmas 5000 mAh kapacitású akkumulátor és hab a tortán, hogy még NFC támogatást is kapott. Nem kétséges, az olcsó strapatelefonok csúcsa ez jelenleg!
Itt tudod megvásárolni:
Ulefone Armor X5
Hagyományos mobiltelefonok
Elephone A6 Mini
Az A6 Mini tavalyi telefon, de a mai napig az egyik legjobban eltalált belépő szintű készüléknek gondolom. A kijelző mindössze 5,7 colos, így a mai telefonok között kicsinek mondható, igazi női kézbe való mobil. A dizájn szép, a négymagos processzor, a 4 GB memóriával és a 32 GB háttértárral minden, normál feladatra elég. A kamerákat nem dicsérik különösebben, de ennyi pénzért ilyen mobilt venni még így is elég jó lehetőség.
A telefon ára jelenleg a BGA6M32 kuponkóddal mindössze 23 ezer forint. A szállítás néhány napon belül elindul. Vásárlás itt:
Elephone A6 Mini
Micromax E4816
Ez a telefon az, amiből valószínűleg nem tudnak eleget gyártani. Néhány napig lehet kapni, aztán hetekig megint nem. Nem is csodálom, mert meglepően jó hardvert pakoltak bele. Snapdragon processzor nyolc maggal, 4 GB memória, 64 GB háttértár és teljes HD kijelző. Ez azért nem piskóta, még a középkategóriába is beférne.
A telefon kijelzője kicsi, mindössze 5,2 colos, a kamera csak 13 megapixeles, és cserébe az alacsony árért el kell viselnünk, hogy csak Andoroid 7 fut rajta. Ha ezek a dolgok téged nem zavarnak, akkor 26 400 forintért most egy remek kis telefonod lehet ide kattintva:
Micromax E4816
Cubot P30
A Cubot P30 szép. Persze a Cubot telefonok többnyire vitán felül szépek, ennél is üveg van elől és hátul, szóval több, mint mutatós. A P30 azonban jó is. A kategóriához képest erős nyolcmagos processzor, hatalmas FHD+ felbontású kijelző, 4 GB memória és 64 GB háttértár jár a pénzünkért.
Négyezres akkumulátor, használható kamerák, GPS, wifi, Bluetooth és ujjlenyomatszenzor, arcfelismerés, szóval van minden, ami egy telefonba kell. Ehhez, és az első osztályú külsőhöz képest a 38 ezres vételár nem tűnik soknak.
A telefont itt találod:
Cubot P30
Oukitel C17 Pro
Az Oukitel telefonja igazi érdekesség, hiszen a külső alapján lényegében bármilyen, jóval drágább telefonnak is nézhetik. Az előlapi kamera a legújabb trendek szerint már nem kameraszigeten csücsül, hanem egy lyukon kukucskál ki, a hátlapon is három lencse figyel. Külön érdekesség, hogy a gyártó olyan asztali háttérképeket is ad a telefonhoz, ahol a kameralyuk lényegében láthatatlanná válik.
A hardver is rendben van, bár, itt a nyolcmagos proci, a 4 GB memória és a 64 GB háttértár mellé már csak egy HD+ felbontású kijelző fért a csomagba. Valamit valamiért, ahogy mondani szokták, a modern külső miatt engednünk kell kicsit a hardver képességeimből, mert másképp nem maradhatna alacsony az ár.
A kijelzőn kívül azonban minden rendben van, így rengeteg szenzort, köztük természetesen ujjlenyomat olvasót is kapunk, ahogy a lista minden telefonjában, úgy ebben is van B20, 800 MHz-es sáv támogatás, hogy itthon is zavartalan legyen a mobilnet, a feltelepített operációs rendszer pedig az Android 9-es verziója.
Szerencsére ezért a mobilért sem kérnek sokat, mindössze 39 600 forint az ára.
Itt teheted kosárba:
Oukitel C17 Pro
Zárszó és fontos információk
Ne feledkezzetek el róla, hogy ezeknél a telefonoknál, ha megrendelitek őket, akkor a vám és ÁFA mentes Priority Line (gearbest), vagy EU Priority Line (Banggood) szállítást válasszátok.
Ha olcsón szeretnétek Kínából vásárolni, akkor csatlakozzatok Facebook csoportunkhoz, mert minden kupont megtalálunk:
Kínából vásárlók Facebook oldala
Iratkozzatok fel megújult YouTube csatornánkra is, ahol hétről hétre érdekes termékeket mutatunk be!
HOC Vlog YouTube csatorna
További telefonos írások oldalunkon
.