Ígérem nem kaptok havonta egy ilyen okoskodást, de az évet azért mégis illik megnyitni!

Évadnyitó – tervek és remények 2019-re!

Próbálom rövidre fogni, így nem lesznek csini képek, csak a szöveg, a lényeg!

A HOC 2017 márciusában, áprilisában ébredt fel a hallottaiból, azóta pedig sok víz lefolyt a Dunán. Az akkori remények javarészt bevállni látszanak, ez pedig magával hoz egy csomó új, és reményeim szerint jó dolgot.

Az első és számomra legfontosabb, hogy a pénzügyi háttér, illetve a bevételi oldal az elmúlt évben is stabil maradt. A meggazdagodáshoz kevés lesz a dolog, de arra már elég, hogy vegyek egy nagy levegőt és fejest ugorjak újra egy vállalkozásba. Ez egy picit meredeknek tűnik nekem is, de év végére elérkezett az állapot, amikor már nem volt elég az idő sem a főállásomra, se az oldal körüli teendőkre, így el kellett döntenem merre tovább.

Tudjátok, az oldal bevétele a vásárlásaitok utáni jutalék, semmi más. Nincsenek szponzorok, bannerek, reklámok, fizetett cikkek és tartalmak, csak az van, amit a vásárlások után kapunk. Emiatt nagyon is érzem a súlyát, hogy két egyéves gyerekkel beleugrom a dologba. Csak reménykedni tudok benne, hogy a befektetett munka és az irányotokból érkező bizalom elegendő lesz ahhoz, hogy ne haljon éhen a család.

Nagy váltás lesz ez nekem, és nagy váltás lesz az oldalnak is. Bővülni fog a tartalom, több lesz a cikk, a hír és végre újra el tudok majd kezdeni a videózással is foglalkozni. Szóval összességében mindenkinek jó lesz, de főképp nekem, mert itthon lehetek a párommal és a srácaimmal. 🙂

Talán tudjátok, hogy a HOC mellett három indexes blogot is viszek. Ez nekem nem volt elég feladat, emiatt februártól elindul egy új oldalunk, a Kínadroid.hu, ahol a HOC-tól javarész független tartalom lesz, olyan szerkesztőkkel, akik csak oda írnak majd. A név alapján egyértelmű, hogy itt is kínai cuccokkal fognak az oldal szerkesztői foglalkozni, olyan kütyükről írnak majd javarészt, amin Android fut. Mivel még ezt is kevésnek éreztem a nyakamba veszek még két oldalt, amik nagyon régi barátom tulajdonában vannak. Ezek a Játékok.hu és a leagueoflegends.hu. Ezeknek az oldalaknak is megpróbáljuk a stabil anyagi hátterét megteremteni, tartalmilag némileg összekapcsoljuk őket a HOC és a Kínadroid tartalmaival. Ez további bővülést jelent majd a nálunk, illetve most már mondhatjuk, hogy a kezemben összefutó lapcsalád elemeinél. Még több tartalmat, írást találtok majd oldalainkon.

A végére maradt a Facebook, ami jelenleg az összes oldalam és blogom és mindenféle hozzám kapcsolható tartalom közötti kapocs. A Facebook oldalainkon a létszám dinamikusan bővült tavaly, kivéve azt a szerencsétlen napot, amikor a Xiaomi töröltötte a Xiaomi blog Facebook oldalát, így odalett egy több mint 3000 fős közösség. Azóta sem hevertem ki a sokkot, de már másnap azon dolgoztam, hogy az élet ne álljon le. Szóval a Facebbok pörög tovább. Ha tartalmainkra, cikkeinkre vagytok kíváncsiak, akkor csatlakozhattok a Xiaomi csoporthoz, a HOC oldalához, a Gadgetshop oldalához, de ha csak a kedvezményes vásárlás érdekel akkor sem kell szomorkodni, van erre is egy csoportunk, itt cikkeket nem promotálunk, minden csak a kuponokról szól. Természetesen az új oldalhoz, a Kínadroidhoz is tartozik egy Facebook csoport, így, ha érdekel Titeket a téma, akkor csatlakozzatok oda is.

 

Röviden ennyi. Sok terv, sok feladat, sok remény, aztán hogy fog ez megint beleférni 24 órába, azt nem nagyon tudom. Valahogy majd megpróbáljuk beleszuszakolni!

Nektek, olvasóknak, vásárlóknak nagyon köszönöm, hogy bizalmatokkal, érdeklődésetekkel megtiszteltetek minket tavaly, reméljük, hogy az új évet is velünk töltitek majd! Köszönöm a segítséget, a vásárlásaitokon keresztül érkező támogatást! Kérlek Titeket, hogy vigyétek oldalaink jó hírét szét a világban, hozzátok ismerőseiteket is, ők is azt a figyelmet fogják megkapni tőlem, tőlünk, amit Ti megkaptatok eddig. Mindenkinek segítek, aki ezt ígényli, legyen szó vásárlással kapcsolatos problémáról vagy műszaki tanácsadásról.

Sikerekben gazdag 2019-es évet kívánok Nektek, és persze magunknak is!