Phill Harrison, a Sony Computer Entertainment Europe elnöke védelmébe vette a PS3 európai változatát.

 

A múlt héten tett igen kedvezőtlen bejelentése miatt a Sony magyarázkodni kényszerül. Mint az ismert, az Európában március 23-ától megvásárolható PlayStaton 3-ban nem található meg az a lapka, mely a hardveres kompatiblitást biztosította visszafelé a PS2-es játékokhoz. Nálunk nemcsak jóval drágább lesz a PS3, mint például az Egyesült Államokban, de ráadásul egy megcsonkított játékgépet kapunk majd, mely az Xbox 360-hoz hasonlóan csak szoftveres emulációt fog tartalmazni.

Európai PS3KP mire számítsunkKK__CÍMJAVÍTÁS__
Phil Harrison, az SCEE elnöke

Phil Harrison a negatív fogadtatásra reagálva elmondta, hogy a helyzet egyáltalán nem olyan elkeserítő, mint ahogy azt a sajtó felvázolja. Állítása szerint több mint ezer olyan PS2-es játék van, mely a szoftveres emulációval is hibátlanul fut a következő generációs konzolon, továbbá tervezik egy olyan lista elkészítését is, amely tartalmazza ezeknek a programoknak a nevét, valamint a későbbiekben firmware-frissítésekkel is javítani fognak a helyzeten. Természetesen ő is hozzátette, hogy elsősorban a PS3-as kiadványokra kívánnak koncentrálni, hiszen csak azok mutatják meg igazán a konzolban rejlő lehetőségeket.