Értelmes gépek, vagyis láthatáron a technológiai szingularitás
Ennek a cikknek az olvasásába csak akkor kezdj bele, ha nem zavar, hogy nincsenek színes képek és magyarázó ábrák benne. Csak szöveget fogsz találni, nagyjából hat A/4-es oldalnyit. A magam szórakozására írtam olyan témáról, ami mostanában komolyan foglalkoztat, így nekem segített kicsit letisztázni az utóbbi hónapokban olvasott tanulmányokat, nektek pedig talán megfelelő lesz gondolatébresztőnek.
Mi a szingularitás?
Szingularitás. Ezt a szót sokan ismerik, de kétségkívül más összefüggésben, mint amit címben látunk. A szingularitás a fekete lyukak kapcsán ismert kifejezés. Fekete lyukak akkor keletkeznek, amikor egy csillag az életciklusa végén a fűtőanyagát teljesen elégetve szupernóva robbanás után összeomlik, és a megmaradt anyag egy a tömegéhez mérten rendkívül apró pontba tömörödik össze. Ez maga a szingularitás. Ez a szó igazi értelmében nem egy lyuk, mindössze egy olyan szegmense a világűrnek, amit sem a fény, sem az anyag nem tud elhagyni.
A szingularitást tehát a végtelen tömegű és sűrűségű anyag és a végtelen téridőgörbület jelenti, az állapotot, amikor a gravitáció olyan mértékűvé növekszik, hogy a szingularitást körülvevő térből sem anyag sem a fény nem tud már kiszabadulni. Ennek a térrésznek a határát nevezzük eseményhorizontnak. Az eseményhorizonton áthaladó anyag és fény belezuhan a szingularitásba, számunkra lényegében megszűnik, megfigyelhetetlenné válik.
Mit értünk technológiai szingularitáson? A szingularitás ebben az esetben maga az esemény, a technológia fejlődésének óriási mértékű felgyorsulása, ami létrehoz egy technológiai eseményhorizontot, amin nem látunk át. Mai tudásunk, tapasztalásunk alapján nem tudjuk mi fog történik a szingularitás kialakulása után, nem tudjuk megjósolni a várható következményeket. Nem tudjuk milyen új technológiák, felfedezések történnek meg, bár, kiindulva a jelen vágyaiból, néhányról talán jogosan gondolhatjuk, hogy megvalósul. Ilyen például az örök, vagy legalábbis a szabadon választott hosszúságú élet. Ez most csak fantazmagóriának tűnhet számotokra, de remélem, hogy mire végére értek ennek a cikknek, számotokra is nyilvánvalóvá válik, hogy nem túlzás feltételezni, hogy az örök élet lehetősége akár 40 éven belül megvalósulhat. Ennyit a rövid bevezetésről, kezdjük a lényegi részt!
Biológiai evolúció és az első 30 ezer év
Ha felidézzük, amit a történelemórákon tanultunk, akkor tudhatjuk, hogy mi kellett ahhoz, hogy az ember az uralkodó fajjá váljon a bolygónkon. Többek között a szemben álló hüvelykujj, a fogás és az eszközhasználat képessége, a nagyméretű agy. Ahhoz, hogy az ember az lehessen ami, az evolúció segítette hozzá. Az evolúció ugyanakkor, bármennyire is hatékony módszernek bizonyult, meglehetősen lassan tette a dolgát. Ez egyáltalán nem túlzó, ha belegondolunk, hogy az első egysejtűek mintegy 3-4 milliárd éve jelentek meg a földön, míg az ősember megjelenését mindössze 2 millió évre tesszük, a Homo Sapiens 300 ezer, míg a ma élő ember, a Homo Sapiens Sapiens csak 30 ezer éve létezik.
Ha az ember technológia fejlődésének első, cirka 29 800 évét felrajzoljuk egy grafikonra, akkor a Homo Sapiens Sapiens megjelenése és az ipari forradalom közti időszakot lassan emelkedő egyenesként látjuk magunk előtt. Gondoljatok bele, hogy például a kerék felfedezése 5500 éve történt és ettől kezdve másfél ezer év kellett ahhoz, hogy a tömör kereket felváltsa a küllős szerkezetű fakerék, ami bár fejlődött az évezredek alatt, szinte változatlanul maradt meg a 19. századig, illetve természetesen él még napjainkban is, bár immár csak kiegészítő szerep hárul rá.
A fejlődés ütemét a keréken keresztül bemutatva megérthetjük, hogy távolról nézve a fejlődés tényleg csak egy egyenes vonalú, egyenletesen emelkedő egyenesként volt értelmezhető, ami folyamatos és egyenletes haladást ígért. Mindenki tudta, hogy előbb vagy utóbb kitalálnak majd új dolgokat, eljárásokat, új módszereket, amik előre viszik a technológia fejlődését. Tudjuk ezt ma is, és a legtöbben nem is gondolunk másként továbbra sem a fejlődésre ütemére, mint a fent említett egyenletesen emelkedő egyenesre. Azonban, ha kicsit jobban belegondolunk, minimum éreznünk kell egy kis zavart az erőben, hiszen, ha a küllős, fából készülő kerék fejlődéséhez és lecseréléshez 4000 évre volt szükségünk, akkor hogy lehet, hogy az elmúlt száz évben annyi féle és fajta kereket találtunk fel, sőt elrugaszkodtunk a földtől és óriási hajókra cseréltük a szekereket, repülőkre a hintókat. Nyilvánvaló, a fejlődés gyorsul, a kérdés mindössze annyi, hogy ez a gyorsulás átmeneti-e vagy pedig folyamatos, tehát amit eddig egyenesnek hittünk, az egy egyre meredekebben emelkedő görbe lesz-e.
Moore-törvény, növekedés a gyakorlatban
A jövő kutatása és a technológiai szingularitás kutatása gyakorlatilag megegyeznek, a jövőkutatók nagy része egyet ért abban, hogy a szingularitás be fog következni. Raymond Kurzweil, akit Bill Gates a mesterséges intelligencia jövőjét legjobban megjósoló személynek nevezett, a Moore-törvény továbbgondolása útján jutott olyan következtetésekre, amiknek már az elképzeléséhez is az átlagnál jóval befogadóbb, elfogadóbb elme kell.
De miről is szól ez a törvény, és ki is alkotta? Gordon E. Moore az Intel egyik alapítója volt. A róla elnevezett törvény tulajdonképpen nem is törvényként indult, egy egyszerű, ám előrelátó gondolat volt csupán, egy az Electronics Magazine 1965. április 19-i számában megjelent interjúban. Mit mondott Moore? Azt jósolta, hogy egy egységnyi felületen felhasznált komponensek száma évenként durván a kétszeresére nő. Ez alatt érthetjük az egységnyi felületen elhelyezett tranzisztorok számát. Ebből az állításból lett a ma ismert nagyjából 18 hónapos duplázódás, de Moore 1975-ben azt mondta, hogy Ő kétévenkénti duplázódást prognosztizált, a 18 hónap helytelen.
A lényeget tekintve az, hogy 18 vagy 24 hónap kevéssé fontos, hiszen azt már elfogadjuk, mit elfogadjuk, tudjuk, hogy a tranzisztorok számának növekedése egy exponenciálisan emelkedő görbe képét rajzolja fel. Kurzweil kutatásai alapján állítja, hogy a Moore-törvény kiterjeszthető lényegében a technológiai fejlődés minden szakaszára és területére, legyen szó orvosi-, gyógyászati-, biológiai-, vegyipari- vagy elektronikai technológiáról. A különböző technológiákon túl kiterjeszthető a múlt, a jelen és a jövő technológiáira is, tehát alkalmas arra, hogy általa megjósoljuk a várható jövőt.
A képlet azonban nem ennyire egyszerű. Állítása szerint, ha ezt az exponenciális görbét tovább bontjuk, akkor S alakzatokat fogunk kapni. Ezek az S alakzatok három jól elkülönülő részre bonthatók. Ezek nem mások, mint az egyes technológiák megjelenése, fejlődése, majd eltűnése a technológia egyetemes fejlődése közben. Az S alsó, lassan emelkedő része a technológia megjelenését és fejlesztését, a középső hirtelen emelkedő rész az új technológiának a fejlődésre gyakorolt robbanásszerű hatását, míg az utolsó lassan emelkedő rész az technológia elhalását mutatja. Az S hossza tehát az új technológia életciklusának ideje, magassága a fejlődésre gyakorolt hatása.
Fontos azt is megérteni, hogy ezek az S alakzatok nem kapcsolódnak egymáshoz. Amikor egy technológia elavul, a fejlődésre gyakorolt hatása lassul, a háttérben már ott a leváltására tervezett újabb technológia, ami aztán a fejlődési szakasz után a robbanásszerű állapotba jut, és így tovább.
Ha visszatérünk a kerékhez, akkor annak a fejlődése valahogy úgy bontható fel, hogy először megszületett a gondolat, miszerint kerek dolgokon, például farönkökön görgetni súlyos dolgokat sokkal könnyebb, mint azokat kézben cipelni. ez volt a bevezető szakasz. Az emelkedés elkezdődött akkor, amikor kialakultak a tömör kerekek, a görbe meredekebbé vált a küllők, a kerékagy végül a gumitömlős kerekek feltalálásakor. A jelenben a kerék szerepe hatalmas, de a szállításban már nem a legfejlettebb technológia. Árban a közúti áruszállítást megelőzi a hajózás, gyorsaságban a repülők. A kerék szerepe csökkeni kezdett és párhuzamosan elkezdődött az egyéb technológiák fejlesztése, amik később a kereket kiválthatják. Gondoljunk itt például a légpárnás eszközökre, vagy az utóbbi idők nagy slágerére a négy-, hat, vagy még több légcsavarral rendelkező repülő szerkezetekre. Ma még nem tudhatjuk, hogy melyik lesz az a technológia, ami a kereket, mint a helyváltoztatásunkhoz, áruszállításhoz használt eszközt végképp múltidővé teszi.
A múltidő persze a legtöbb esetben nem jelenti az adott technológia teljes eltűnését, hiszen például attól, hogy esetleg a boltba nem autóval, hanem valami repülő szerkezettel jutunk el, nem jelenti azt, hogy eltűnnének a kerékpárok, mint a szabadidő eltöltésére vagy sportra alkalmas eszközök. Láthatjuk ezt a bakelit lemezek példáján is, amik egykor egyeduralkodók voltak. Napjainkra már túl vagyunk jó néhány kiváltó technológián, hiszen a lemezek mellett, után, használtunk orsós magnókat, kazettás magnókat, CD-lemezeket, aztán jöttek a letöltések, amikor a merevlemezeken tároltuk a hanganyagokat, manapság pedig minden zene megtalálható a felhőben. Ennek ellenére a bakelit lemez él és virul, még akkor is, ha rég elvesztette vezető szerepét a zenehallgatás piacán.
De a kerék fejlődése évezredekig tartott- mondhatjátok, ezzel szemben az integrált áramkörök fejlődése szinte csak évtizedekben mérhető. Ez így is van. Képzeljük magunk elé az exponenciálisan emelkedő görbét és próbáljuk ebbe S alakokat rajzolni. Azt fogjuk látni, hogy kezdetben az új technológiát jelképező S fejlődési és kifutási szakasza hosszú, addig a technológiai fejlődés egészére gyakorolt hatása relatív kicsi marad. A görbe közepén ezek a folyamatok kiegyenlítődnek, majd a felső szakaszban a technológiák kifejlődése és eltűnése gyors lesz, viszont a teljes fejlődésre gyakorolt hatásuk elképzelhetetlenül nagy. Hadd idézzek egy érzékletes példát erre. Az ezredforduló körüli számítások szerint (tehát lassan két évtizeddel ezelőtti számításokról beszélünk) a 21. század fejlődésének mértéke meg fogja közelíteni az előtte lévő 20 ezer év fejlődését. Csak hogy ne felejtsétek el mit jelent 20 ezer év ismételjük meg, a ma élő ember 30 ezer éve jelent meg a bolygón!
Álljuk meg itt egy pillanatra, vegyünk egy jó nagy levegőt és próbáljuk ezt végig gondolni. Próbáljuk felfogni az előző bekezdésben olvasottakat, valahogy úgy, ahogy a világűr végtelenségét próbáljuk, mert a fejlődés ilyetén mértéke nem nagyon lesz máshoz fogható.
Mikor következik be a szingularitás?
Nos, a szingularitás bekövetkeztének megjóslása nem bonyolult dolog, főleg, ha van egy grafikonunk. Kurzweil szerint a szingularitás bekövetkezése a görbe térdét jelenti. Ha magunk elő képzeljük ezt a görbét, akkor látjuk, hogy az első, szinte vízszintes szakasz hosszú, a végtelenbe nyúló, és a végtelenben metszi a vízszintes tengelyt, míg az erősen emelkedő szakasz egyre meredekebb, és a végtelenben metszi a függőleges tengelyt. A görbe térde a két végtelenben található metszőponttól egyenlő távolságra található, magyarán ez a görbe közepe. Ez ebben az esetben egy töréspont, ami után az exponenciális növekedés olyan fokúvá válik, hogy mai tudásunkkal annak sem hatását, sem mibenlétét nem tudjuk megjósolni, ez számunkra az eseményhorizont, ami mögé nem láthatunk be.
Lehetnek elképzeléseink mi fog történni, modellezhetjük a fizika vagy a matematika törvényeivel az eseményeket, de amíg nem kerülünk mi is e mögé az eseményhorizont mögé, nem lehetünk biztosak a dolgunkban. Hogy jobban érthető legyen a dolog, ebben az esetben nem is csupán a tudásunkkal van a baj, hanem az agyunk, képzeletünk korlátaival is. Ahogy nehezen tudjuk hova tenni a végtelen fogalmát, legyen szó az Univerzumról vagy az egyenesünk és a tengelyek metszéspontjairól, úgy nehezen tudjuk elképzelni a fejlődés ilyen mértékű felgyorsulását, illetve annak következményeit is, és ha el is képzeljük, szinte biztos, hogy jelentős részben tévedni fogunk.
Biológiai és gépi evolúció, valamint ezek kapcsolódása
Jelenlegi elképzelések szerint az exponenciális görbénket két nagy S alakra bonthatjuk fel. Az első S alak az ember evolúciója, míg a második a gépi evolúció. Mit értünk ezalatt?
Lépjünk kicsit vissza oda, hogy a technológiák egymást váltják, és a technológiákat jelző S alakok nem egymás folytatásai, hanem egymásba kapcsolódó alakzatok. Jelen technológiánk fejlődésének már most, napjainkban is erős gátja az emberi agy és annak számolási és memória kapacitása. Nem véletlen, hogy már manapság is számítógépekkel terveztetünk más gépeket, más számítógépeket, újabb és fejlettebb integrált áramköröket is. De a gépek szerepe ennél nagyobb, hiszen igénybe vesszük számítási kapacitásukat a mozifilmektől az épülettervezésen át a kémiáig mindenhol. Látható, felismerhető a kialakuló alakzat, illetve az alakzatok kapcsolódása. A régi technológia az ember, az új a számítógép. Egymás mellett létezünk és toljuk a fejlődés szekerét, ám a jelen gépei még nem működnek az emberek nélkül. A változást az igazi mesterséges intelligencia eljövetele fogja meghozni, amikor a gépek már emberi beavatkozás nélkül képesek lesznek önmaguk reprodukálására és fejlesztésére. Ez lesz a mi görbénk térde, a technológiaváltás ideje, és technológiai szingularitás egy időben.
Itt megint érdemes kicsit elidőzni, hiszen, ha elfogadjuk az eddigieket, akkor feltehetjük a kérdést, mi lesz velünk, emberekkel, ha a gépek kora eljön. Erről sok különböző véleményt olvastam. Van, aki várja az emberiség pusztulását, van, aki az aranykorban reménykedik. Én azt mondom, hogy az igazság szokás szerint valahol a kettő között lesz, de reményeim szerint jóval közelebb az aranykorhoz. Vegyük elő újra a bakelit lemez példáját. Attól, hogy a bakelit lemez már semmit sem lendít előre a haladás szekerén, attól még él, nem ítéltetett pusztulásra. Szépen megfér az egyéb technológiák mellett.
A gépi evolúció természetesen már napjainkban is folyik, sőt, egyre gyorsuló ütemben folyik. Napjaink programjai azonban még meglehetősen távol állnak az emberi intelligencia szintjétől. A távolság azonban csalóka. Talán mindenki emlékszik még az IBM által fejlesztett Deep Blue nevű számítógépre, ami 1997-ben legyőzte sakkban az akkori világbajnokot, Garri Kaszparovot. A gép akkoriban egyedülálló módon képes volt két különálló processzormag számítási kapacitását összehangolni, ezáltal pedig a parti lépéseit 6 lépéssel előre kiszámolni.
A sakk azonban piskóta a GO-hoz képest. Ahhoz, hogy egy gép jó GO játékossá váljon nem elegendő a hatalmas számítási kapacitás, hiszen olyan mennyiségű lépéskombináció létezik a játékban, aminek beprogramozása egy gépbe lényegében lehetetlen. Napjainkra azonban már létezik az ember által GO-ban legyőzhetetlen mesterséges intelligencia, ami képes a tanulásra, és a játékot tapasztalati úton sajátítja el.
Napjaink mesterséges intelligenciái azonban még nem érnek fel az emberhez, tudásukat, képességeiket talán egy súlyos autizmusban szenvedő ember képességeihez hasonlíthatjuk. Ismert, hogy az autisták agya másképp működik, mint egy egészséges emberé. Az autisták között gyakran találnak elképesztő matematikai tudással rendelkezőket, akik sok számjegyig képesek fejben matematikai műveleteket végrehajtani, ám eközben a zoknijukat nem tudják felhúzni. Napjaink gépei pont ilyenek. Egyes területeken már jóval túlszárnyalják az embert, ám összességében jóval elmaradnak tőlünk.
A gépek fejlődése
Ahogy az előzőekben már említettem, Raymond Kurzweil a Moore-törvényt kiterjesztette a számítástechnika megjelenése előtti időkre, és a jövőben bekövetkező fejlődésre is. Írtam azt is, hogy ez érvényes lényegében minden technológiára, nem csak a számítástechnikára. Amit azonban eddig nem írtam, hogy a Moore-törvénynek gazdasági aspektusai is vannak.
Ahhoz, hogy a gépek fejlődhessenek arra is szükség van, hogy az előállítási költség is csökkenjen. Vegyünk egy példát. Az adattárolás kapacitásának növekedése, a számítási kapacitás növekedése mellett egy hasonlóan fontos terület. Az elérhető tárterület növekedésének akadálya lehet a tárterületre számított költség. 1956-ban például 1 megabájt költsége 10 ezer dollár volt. 1984 a megabájtonkénti költség már csak 100 dollár, napjainkra pedig mindössze 5-6 cent körül van. Ez az adat a mágneses adathordozókra érvényes. Időközben megjelentek az SSD-k, aminél a megabájtra vetített költség még magasabb, ám az új technológiáknak hála az előállítási költségek rohamosan csökkennek.
Hasonló módon csökken a számolási kapacitásra vetített költség is. 1984-ben mai áron számolva, egy gigaflop számolási teljesítmény 42 millió 780 ezer dollárba került. Ez az összeg 2000-ben már csak 1300 dollár volt, míg napjainkban már 8 cent alatt van.
Ezek elképesztő adatok, és szükségesek ahhoz, hogy megértsük, merre tartunk. A költségek csökkenése, a számítási és tárolási kapacitások exponenciális növekedése lehetővé teszi azt, hogy egyre fejlettebb mesterséges intelligenciát hozzunk létre. Mivel már napjaink mesterséges intelligenciái is hatékony tanulási képességekkel rendelkeznek, képességeiket tapasztalati úton fejlesztik, lényegében elkerülhetetlen, hogy a gépek előbb vagy utóbb öntudatra ébredjenek. Ez az öntudatra ébredés lesz a választóvonal a jelenleg ismert világunk és egy teljesen új világ között.
Hol járunk most, milyen messze van még a görbe térde?
Senkit sem szeretnék megijeszteni, de nagyon valószínű, hogy a 2000 után született generáció már garantáltan megtapasztalja a technológiai szingularitást. Tovább megyek, a görbe térdét nagy valószínűséggel valahol 2040 és 2060 között fogjuk elérni. Ohh, igen, gondolhatjátok, hogy butaságokat beszélek, hiszen 2040-ig már alig 20 évünk van hátra, de gondolkozzunk egy kicsit, nézzünk körül, és látni fogjuk az előjeleket!
Tegyünk egy teljesen egyszerű próbát! Használjuk a Google keresőjét, és keressünk rá az artificial intelligence, vagyis mesterséges intelligencia szavakra. 2007. január elsejéig a találatok száma 2 millió 20 ezer, öt évvel később már 7 millió 860 ezer, ma pedig, 2017 január 9-én 79 millió 600 ezer találatnál járunk. Oké, igaz, időközben az internet is jócskán terebélyesedett, de akkor is, ha belegondolunk, az utóbbi hónapokban többször olvashattunk a hírportálok lapjain a mesterséges intelligenciáról, mint az előtte lévő 4-5 évben. Ez nem véletlen, egyszerűen csak azt mutatja, hogy kezdi átszőni életünket a gépi intelligencia.
Nézzük az autógyártást, mint napjaink egyik sikertémáját! 10 évvel ezelőtt még éppen csak ismerkedtünk az olyan újdonságokkal, mint a táblafelismerés, az automatikus sávtartás vagy követési távolság tartó automatika. Aztán jöttek a vészfék asszisztensek, az éjjellátók és társaik. Ezek azonban csak szenzorok voltak vagy szenzorokon keresztül működtetett funkciók. 2020-ra, vagyis alig három év múlva, több autógyártó prognózisa szerint utcára kerülnek a teljesen autonóm, vagyis az emberi irányítást teljesen nélkülöző autók. Látható, hogy elsőként a külvilággal kapcsolatot tartó technológiák fejlődtek ki, majd később, az elérhető számítási kapacitás növekedésének hála megjelentek az érzékelők adatait feldolgozni, felismerni képes intelligens rendszerek, ezek pedig egy csomagban már lehetővé teszik azt, hogy egy autó anélkül jusson A-ból B-be, hogy az utas a kezét a kormányra tenné.
Értitek ugye, mindössze három év, és nem lesz szükség sofőrre! Nem túlzás azt állítani, hogy a napjainkban vagy a következő tíz évben születő gyermekek jó eséllyel már nem fogják tudni mi is az a vezetés. Elképesztő!
Az előbb azt írtam, hogy a technológiai szingularitás érkezése 2040 és 2060 közé várható, tehát legkorábban húsz évvel az autonóm működésre képes autók megjelenése után. Ha belegondolunk abba, hogy milyen óriási fejlődés láthatunk az autó elektronika területén az eltelt 6 évben, tehát 2010 óta. Vagy belegondolunk abba, hogy mekkorát fogunk látni 2010 és 2020 között, valamint figyelembe vesszük, hogy 2020 és 2040 között nem 10-, hanem 20 év telik majd el. Valamint, ha hozzácsapjuk az exponenciálisan gyorsuló fejlődést, és azt az állítást, hogy a 21. század fejlődésének mértéke meg fog egyezni az előző 20 ezer év fejlődésével, akkor bizony már egyáltalán nem tűnik lehetetlennek, hogy a technológiai szingularitás 40 éven belül beköszön az ablakon és ránk rúgja az ajtót.
Milyen lesz a szép új világ?
Nos, ahogy azt többször is írtam, jelenleg nehéz, vagy egyenesen lehetetlen megjósolni azt, hogy mi vár ránk a szingularitás beköszönte után. Persze lehetnek sejtéseink., és abban szinte teljesen biztosak lehetünk, hogy a jelenleg ismert világunk darabokra hullik majd.
A gépi evolúció valódi beindulása, vagyis az önmagukat reprodukálni és fejleszteni képes intelligenciák megjelenését követően robbanásszerű fejlődésre számíthatunk. A gépi evolúció folyamatában talán hasonlítani fog a biológiai evolúcióra, ám sebességében már semmiképp, hiszen annál sok milliószor gyorsabb lesz. Hogy valóban lesznek-e az emberre megtévesztésig hasonlító androidok, vagy pedig a jövő robotjai is úgy fognak kinézni, mint egy gép? Valószínűleg igaz lesz egyik és másik állítás is, attól függően, hogy az ésszerűség mit diktál. Ennél is fontosabb kérdés, hogy mi lesz velünk, emberekkel, ha a gépek átveszik a hatalmat?
Vannak, akik szerint ez az emberi civilizáció végét jelenti majd. Sokan azonban ennél jóval optimistábban közelítik meg a kérdést. Ők azt vallják, a gépi evolúció a biológiai evolúció folytatásaként jön létre. Az intelligens gépek végső soron az emberi elme gyermekei lesznek, a mi tudásunkkal, tapasztalatainkkal, a mi írott emlékeinkkel rendelkeznek majd. Ez pedig azt jelenti, hogy nem az ellenségeink, sokkal inkább a barátaink, a jólétünket óvó teremtmények lesznek.
Jó kérdés, hogy mi lesz a szabadságunkkal, az önrendelkezésünkkel, azzal a joggal, hogy kedvünk szerint tegyük tönkre környezetünket, a föld élővilágát, vagy teljes ökoszisztémáját. Gyanítható, hogy ilyen kérdésekben meg lesz kötve a kezünk. Bár ez is egy minket érintő ügy, mégis, nehezen elképzelhető, hogy egy minket óvó entitás hagyjon minket a vesztünkbe szaladni.
Az emberiségnek vannak régóta meglévő vágyai. Olyanokra gondolok, mint az aranycsinálás vagy az örök élet. Nos, bár-, vagy pont azért, mert a technológia lehetővé teszi majd, nem fog boldog boldogtalan aranyat gyártani, hiszen semmi értelme sem lesz a dolognak. A javak minden embernek elérhetőek lesznek, nem lesz szükség gyűjtögetésre, vagyonok felhalmozására, mert amire szükségünk lesz, azt megkapjuk, legyen szó élelemről vagy műszaki cikkekről.
Az örök élet viszont egy más kérdés. Valószínűsíthetjük, hogy két irányban is elindulhatunk majd. Létezni fog az örök életnek egy biológiai és egy gépi megvalósítása. Előbbi esetben a meglévő testünk karbantartása, fiatalon tartása lesz a cél, utóbbiban pedig tudatunk egy számítógépbe költözik majd. Az agy feltérképezése öles léptekkel halad, az egyre precízebb képalkotó eszközök, a modellezéshez rendelkezésre álló egyre bővülő számítási kapacitás, valamint a technológiai szingularitás miatt bekövetkező robbanásszerű fejlődés lehetővé teszi majd, hogy teljes tudatunk egy virtuális valóságban létezzen tovább, ahogy azt is, hogy egy avatart felhasználva a valós világban létezzünk biológiai test nélkül. Ki is tűzhetjük következő célnak: vigyázz magadra, élj egészségesen, élj sokáig, és akkor, kis szerencsével akár örökké is élhetsz!
Ezek az állítások ma még a sci-fi tárgykörébe tartoznak, de reménykedem benne, hogy azok, akik végigolvasták az előző oldalakat, kicsit másképp tekintenek már a jövőbe. remélem, hogy ez az írás, felnyit majd néhány szemet, és néhány elmét befogadóbbá tesz. A cikk megírásával nem volt más célom, mint hogy többen is elgondolkozzanak azon a jövőn, ami mostanában egyre jobban foglalkoztat engem is. Ha így lesz, örülni fogok.
Akinek ezzel a cikkel sikerült felkelteni az érdeklődését, az vegye úgy, hogy csak csupán egy gondolatébresztőt kapott. Mindenkinek ajánlom figyelmébe Raymond Kurzweil műveit. Ezek nem könnyű, ám annál érdekesebb olvasmányok. Ha valaki pedig azt gondolná, hogy Raymond Kurzweil egy őrült, és a „jóslatait” nem kell figyelembe venni, akkor nem kell mást tennie, mint megkeresni a Wikipedia rá vonatkozó cikkét. További jó olvasást, kutatást kívánok mindenkinek!
