Olyan, mint egy Xiaomi, de jóval olcsóbb!
Nem véletlenül van ott a nevében, hogy 365, mert ez a roller vagy ott készül a Xiaomi, csak más a neve, vagy a legjobb klón, amit életemben láttam!
Röviden a tudása: 8,5 colos durranásbiztos abronycsok, 350 wattos motor, 36 voltos rendszer, 7,8 Ah-ás akkumulátor, dupla fék (hátul tárcsa, elől elektromos), 3 sebességmód, 25 kilométer/órás végsebesség, 25 kilométeres hatótáv. Ez a gyári adat szerint 25 Km, de a tapasztalatom azt mondatja velem, hogy egy normál testsúllyal rendelkező felnőtt ember esetén, inkább 17-20 kilométerrel kalkulálhatunk domborzattól függően. Ahogy látható lényegében (talán csak a kerekek kivételével) pont azt tudja, mint a 130-140 ezer forintnál kezdődő darabok.
Amúgy meg, még jól is néz ki. Összecsukható, a viszonylag kis tömeg (15 kilogramm) miatt a cipelése sem megoldhatatlan. Van IP64-es víz elleni védelme és egy mutatós kijelzője a kormányrúd végén. Őszintén megmondom, nem tudom, hogy lehet egy ilyen rollert 90 ezerből kihozni úgy, hogy a gyártó és a kereskedő is keressen rajta. A 90 ezres ár nem a párját ritkítja, ilyen egész egyszerűen nincs egy 350 wattos rollerért. A leírás szerint Bluetooth kapcsolattal, és telefonos applikációval is rendelkezik.
Ha úgy döntesz, hogy bevásárolsz belőle, akkor a Geekbuying 11.11-es akciójában és a PayPal fizetés plusz kedvezményét felhasználva az árát 93 ezer frintra mérsékelheted az eredeti 113 ezer forintról. Használd az EU raktárból történő rendelésnél a NNNAOVOGO11 kuponkódot az alábbi hivatkozásra kattintva! A kosárban kiválaszthatod az EU raktárba történő visszaküldés lehetőségét is.