Ez a csomag életet menthet vagy jobb esetben csak a rezsit csökkenti.
Bevezető
Nem vagyok egy bunkerépítő típus, de valószínűleg, sokakhoz hasonlóan, nekem is beköltözött az életembe egy kis paranoia. Nem azzal telnek a napjaim, hogy rettegek, de egyre többször jut eszembe, hogy mi lesz, ha:
- Nem folyik víz a csapból,
- nem jön gáz a kazánba,
- nem jön áram a konnektorból.
Nyilvánvaló, hogy az ember nem szeret ilyenekre gondolni, de gyerekeim vannak, így azt tartom felelős gondolkodásnak, ha felkészülök olyan dolgokra is, amikre amúgy nem szeretnék még gondolni sem.
Emiatt van már itthon víztisztító, amivel meg tudok tisztítani néhány 100 liter vizet. Van itthon palackos gázfőző, van olcsó adó-vevő és nagyjából két hétre való tartós élelmiszer is. Tudom, most sokan azt gondjátok, ennek az embernek elment az esze, nem is olvasom tovább ezt a hülyeséget.
Ha Te is így vagy ezzel, akkor megnyugtatlak, nem ment el az eszem, továbbra sem építem a kertben az atombunkert, mindösszesen csak beszereztem néhány olcsó dolgot, ami baj esetén megoldást nyújthat. Szóval tudok mivel főzni, tudok mit inni, tudok néhány kilométeres körben mobil nélkül is kommunikálni és mostantól már áramom is lesz egy kevéske.
Ebben a cikkben egy olyan csomagot fogok bemutatni, ami csodát nem tesz ugyan, de hasznos segítség lehet egy csomó esetben. Békeidőkben kempingezni, túrázni, horgászni viheted magaddal, ha pedig kifogy a konnektorból az áram, akkor esetleg megmenti az életedet. Szóval nem hülyeség.
Kicsomagolás, tartozékok
Nos, ez a cikk nem a megszokott lesz, mert egy olyan termékről írok majd, ami jelenleg nem kapható. A cikk végére meg fogjátok érteni, hogy miért van mégis értelme megírni a tesztet.
Szóval, a csomag, amit rendeltem két darabból áll. Az egyik dobozban egy kisebb akkumulátorcsomagot találunk, persze rendesen beburkolva, használatra kész formában. A másik csomagban egy napelem lapul, amivel az első csomagban található akkumulátort tölthetjük.
Kezdjük is ezzel, vagyis a napelemmel!
A csomagból egy 360 x 540 milliméteres nagyságú lapos táska kerül elő. Első ránézésre kb. olyan, mint egy összecsukott izé, amire a strandon feküdni szoktunk. Az a félig kemény valami, aminek most nem jut eszembe a neve.
Persze ez nem az, hanem egy napelemcsomag, ami három nagyobb darabból áll. Kicsomagolva a teljes mérete 1520 x 540 milliméteres lesz, ez gyűjti majd a nap energiáját.
A csomagolás, egészen pontosan a napelemek külső burkolata korrekt, védi a cellákat, könnyen hordozható. Kinyitás után találunk két lábat a hátoldalon, ezeket tépőzár rögzíti a csomaghoz. Kihajtva a lábakat meg tudjuk a napelemeket támasztani, hogy a lehető legoptimálisabb szögben érje őket a nap fénye.
A napelemek borításának hátsó felén találunk egy zsebet, amiben megtaláljuk a napelem kivezetéseit.
Tartozékként a csomagban elég sok kábel kapott helyet. Van két USB kábelünk, amiknek az egyik vége normál USB A, a másik oldala pedig microUSB, Type C és Ligthning így egyszerre. Szóval több féle eszközt tudunk, de nem egyidejűleg tölteni.
Vannak itt még a napelem rögzítéséhez karabínerek, de érdekes módon madzagot nem tettek a csomagba, arról magunknak kell gondoskodni. Visszatérve a kábelekhez találunk két csipeszt, amivel az autónk akkumulátorát tudjuk tölteni, találunk egy DC hosszabbító kábelt, egy sima DC kábelt, és ehhez egy csomó végződést. Ezzel elég sok mindent fogunk tudni tölteni, hogy mást ne mondjak például notebookot.
Jöhet az akkucsomag!
Rendes kartondoboz, benne az alig 1,6 kilós pakk meg a tartozékok. Van egy kis füle, aminél fogva hurcolhatjuk, van rajta néhány USB csatlakozó, de találunk AC és DC kimeneteket is. Az előlapon két gomb, ezekkel lehet ki vagy bekapcsolni, itt lehet AC és DC kimenetek között váltani, és ezekkel tudjuk az akkumulátorcsomag végébe épített erős fényű lámpát ki- vagy bekapcsolni.
A kimeneteken és a gombokon kívül találunk még egy kijelzőt, ezen látjuk, hogy AC vagy DC kimenetre van állítva a szerkezet és látjuk a töltöttséget is. Az egyetlen, ami még kimaradt az AC kimenet, vagyis a konnektor, amibe 220 (230) voltos eszközöket dughatunk.
Tartozékként kapunk az akkumulátor mellé egy konnektoros töltőt, egy szivargyújtós töltőt, egy még egy átalakítót a szivargyújtós csatlakozó mellé, amit a napelemhez tudunk majd töltőkábelként használni.
Papírforma
Most jön az érdekesebb része a cikknek, legalábbis szerintem. Kitárgyaljuk, hogy mit tud a két eszköz!
Napelem
Ismét a napelemmel kezdjük, ami jelen esetben egy monokristályos napelem. Nagyon nem mennék bele a mono- és a polikristályos napelemek közötti különbségekbe, ami talán lényeges, hogy a polikristályos kevésbé érzékeny a tájolásra, cserében nagyobb. A monokristályos elemek előnye az egyszerűségükben és a kisebb méretükben keresendő.
Maga az egység, ahogy fent írtam 3 részből áll. A napelem teljesítménye (Pmax) 100 watt, feszültsége (VPmax) 18 volt. A gyári leírás szerint a maximális hatékonyság 22,6 százalék, ami a gyakorlatban azt jelenti, hogy ha óránként 100 watt energia jut a napelemre (napsugárzással), akkor abból 22,6 Wh lesz a kimeneten.
Amúgy, ha igaz a 22,6 százalékos hatékonyság, akkor az kimondottan jónak számít.
A napelem hátulján, ahogy azt már írtam, találunk kimeneteket. Van itt három USB csatlakozó (PD, QC3.0, BC1.2) és van két DC kimenet is. Ez utóbbi az, amivel például az akkucsomag is tölthető. Az USB képes gyorstöltésre is, ahogy a jelöléseken látszik.
Mire használhatjuk tehát a napelemet?
Tölthetjük vele a külső akkucsomagot, rákapcsolhatjuk autó akkumulátorra, azt is feltölthetjük. Az USB csatlakozókon keresztül gyorstöltéssel tölthetünk mindenféle eszközt, telefont, táblagépet, kisebb kapacitású akkumulátorcsomagot stb. stb. stb.
Akkupakk
Az akkumulátor kapacitása az általam használt csomagban 155 Wh, a típusa Lítium-ion. Tölthetjük konnektorról a mellé adott adapteren keresztül, ilyenkor 15 volt és 2 amper jut neki, ezzel nagyjából 7-8 óra kell a teljes feltöltésig.
Tölthetjük napelemmel, ilyenkor a maximális töltés 13 és 22 volt között változik, az áramerősség ilyenkor is 2 amper. Ezen kívül tölthetjük akár szivargyújtóról is, ha éppen autózunk, és a generátor dolgozik az autóban.
Találunk 4 USB kimenetet rajta, ezek közül kettő 5 voltos és 2,1 amperes normál kimenet, a másik kettő pedig QC3.0 kompatibilis, 5-9 volt közötti feszültséggel és 2 amperes áramerősséggel.
Az USB-k mellett találunk még DC, vagyis egyenáramú kimenetet, ami 9-12,5 volt közötti feszültséggel és maximum 15 amperes áramerősséggel rendelkezik.
Ami számunkra még nagyon érdekes, hogy van AC, vagyis váltakozó áramú kimenet is. Ez gyakorlatilag egy szabványos konnektor, ahol megkapjuk a 220 voltos feszültséget. Erre a csatlakozóra 100 wattos (150 watt csúcs) eszközöket köthetünk maximum.
Ide fontos beszúrnom, hogy amennyiben indukciós, vagyis kefe nélküli motort, mondjuk ventilátort akarsz üzemeltetni az akkumulátorról, akkor nézd meg (olvass utána), hogy az AC kimeneten rendes szinuszos váltakozóáram jön-e ki, mert négyszöghulámmal a motor nem fog forogni.
Teszt
A tesztelés nem tartott sokáig, hiszen leginkább arra voltam kíváncsi, hogy az akkumulátorra milyen fogyasztót köthetek rá, és arra, hogy a lemerült akkumulátort a 100 wattos napelemmel mennyi idő alatt tudom feltölteni.
Az USB esetén a gyári adatok a saját mérésem szerint stimmeltek, szóval ezzel sok feladat nincs. Pont úgy fel tudtam tölteni a telefonomat róla, mint egy hagyományos külső akkumulátorral. Léphetünk tovább!
A DC kimenet is jól működött, ezt egy dologra tudtam használni, rákötöttem egy autó akkumulátorára. Ehhez a napelem kábelei között találtam is csatlakozót. Persze az átalakítóknak hála millió és egy dolgot tölthetünk, de azért figyeljünk oda a feszültségértékekre és a csatlakozók polaritására, nehogy tönkrevágjuk a töltendő kütyüt!
Sokkal izgalmasabb volt az AC, vagyis a váltakozó áramot produkáló kimenet. Mielőtt azt gondolnátok, hogy a 100 watt kevés, elárulom, hogy annyira nem is! Hogy mást ne mondjak, a nem túl takarékos, immár 10 éves LG lapostévémet 50 percig néztem, eközben mindössze 38 százalékot merült az akkumulátor.
Persze itt számolhatunk azzal, hogy a töltöttség függvényében nem teljesen egyenletes a merülés, de azért az 1 óra használat és 40 százalék merülés szerintem elfogadható, főleg egy ilyen kicsi csomagtól.
A töltés a napelemről kicsit nehezebb ügy, vagyis több időt vesz igénybe. A töltést déli 12 órakor, 25 százalékról kezdtem, kereken négy óra múlva 67 százalékon állt a számláló, vagyis 4 óra alatt (napsütéses, kicsit felhős időben), óránként nagyon picivel több, mint 10 százalékot töltődött.
Ami tény, mire lement a nap, nagyjából fél 8-ra az akkumulátor kijelzőjén ott világított a 100 % jelzés!
Ez ugye azt jelenti, hogy nyáron, főleg, ha süt a nap, bőven fel kell tudnia tölteni 100 százalékra a napelemnek az akkupakkot, télen pedig necces lesz a helyzet, ha nullára merített a csomaggal kezdjük a töltést.
Ahogy feljebb, a gyári adatoknál írtam, van lehetőség konnektorról is tölteni. 15 százalékról a 100 százalékra történő töltés közel 7 órát vett igénybe, szóval a specifikációban megadott 7-8 órás idő stimmelt.
Mire használhatjuk az akkumulátort?
Nos, én első sorban arra vettem, amit a bevezetőben írtam, vagyis vészmegoldásnak, ha beüt az áramszünet. Ám, amíg ez nem következik be kihasználom a lehetőséget, és erről töltöm majd az elektromos járgányaimat. Van rollerem is, kerékpárom is, mind a kettőt rendszeresen használom. Természetesen az akkucsomag kapacitása nem elegendő a teljes töltésre, de nem is szoktam egy nap alatt nullára meríteni egyiket sem.
Sőt, normál használat mellett egy töltéssel 3-4 utat szoktam megtenni mind a kettővel, és még akkor sincsenek nullára merítve. Vagyis a kis akkucsomag arra elég lesz, hogy a napi használat után visszatöltsem az áramot, amit elhasználtam, és ezzel nullára redukáljam a közlekedéshez elhasznált „üzemanyag” mennyiségét.
Ha most valaki elszeretné magyarázni, hogy csak néhány tíz forintot spórolok egy-egy töltésen kérem ne tegye. Persze, fontos a spórolás, akár annak a néhány 10 forintnak a megspórolása is, ám számomra a lényeg nem ez, hanem hogy például áramszünet esetén rá tudom kötni a gázkazánt!
Tudom, nem szabványos a dolog, és nem is bíztatok senkit, hogy kövesse a példámat, mert a kazánnak fix bekötésűnek, földeltnek és kapcsolhatónak kell lennie. Ám van az a helyzet, amikor ezzel biztos nem foglalkoznék, például egy hosszabb áramszünet esetén. Akkor ugyanis hiába van gáz a rendszerben, a keringetőszivattyú nem indul el, a láng nem gyújt be, szóval nincs fűtés.
Megnéztem, a kazánunk maximális teljesítményfelvétele 100 watt alatt van akkor is, ha nem megy a szivattyú. Feltételezve, hogy a szivattyúnak nem kell folyamatosan működnie, ezzel a kis akkucsomaggal jónéhány órára meg lehet oldani a kazán működését.
A gyári adatok szerint az én csomagom 155 Wh-át tud, vagyis folyamatos szivattyú működés mellett is másfél óránál tovább működtethető a gázkazán. Ha a szivattyú csak az idő 50 százalékában működik az akkucsomag már 3 órán át képes működtetni a fűtést, ha csak az idő 25 százalékában megy a szivattyú a működési idő elérheti a 6 órát. Szóval adott esetben nem fagyunk meg.
Persze ezt a csomagot eredetileg nem erre találták ki, hanem arra, hogy elvigyük magunkkal kempingezni. Napközben kitegyük a napelemet a sátor vagy az autó tetejére, este meg feltöltsük az eszközeinket, világítsunk, vagy akár tévézzünk, ha ahhoz van kedvünk és valamilyen megmagyarázhatatlan ok miatt vittünk a kempingbe lapostévét.
Természetesen a sokezer wattos hősugárzó nem fog működni róla, ahogy jó eséllyel egy komolyabb hajszárító alatt is elvérzik. Viszont egy kisebb hűtőt már elvisz a hátán, ahogy például a lapostévé, a notebook, több LED-es lámpa egyidejű használata sem akadály. Amellett persze, hogy a telefonunkat feltöltjük róla.
Összegezzünk
Elgondolkozhatunk rajta, hogy egy ilyen csomag megéri-e az árát vagy sem. A válasz a szokásos, ha nem kell, vagy nincs mire használnunk nem éri meg, de például baj esetén a többszörösét is megadnánk, csak hogy kapjunk egyet. Szóval azt, hogy neked megéri vagy sem, magadnak kell eldöntened.
Én már döntöttem ebben a kérdésben, megvettem. Abból a megfontolásból vettem meg, ami miatt biztosítást is fizetek. Lehet, hogy javarészt kidobott pénz lesz, de ha úgy adódik, akkor nagyon is hasznos lesz, és örülni fogok neki, hogy van egy olyan kütyüm, amin van egy működő konnektor.
A napelemnek már találtam egy védett helyet, ahol egész nap éri a közvetlen napfény (persze, ha nincs felhő meg éjszaka), és az akkumulátorral is össze tudom kötni. Szóval, ha nem üt be a világvége, akkor simán erről töltöm majd a bringát, a rollert, erre dugom reggelente a telefonomat, időnként a tabletet meg a kameráim akkumulátorait és ezzel egész minimálisan csökkentem az áramfelhasználást.
Ha nem jönne el egyelőre a világvége, akkor is elő venném egy évben néhány alkalommal, ha utazunk. Ha nyakunkba vesszük a világot, akkor vihetem magammal, és a kempingben is mindig ott lesz a kettőhúsz, ha szükség van rá. És, persze akkor is lesz mostantól mindig egy működő konnektorom, ha áramszünet lesz, és, ha ez az áramszünet hosszúra nyúlik, akkor sem fagyunk meg télen.
A cikk elején írtam, hogy az általam használt csomag már nem kapható. Ez nem jelent gondot, hiszen ezek az akkucsomagok lényegében mind ugyanazt tudják, maximum a teljesítmény és az akku kapacitása különbözik.
Lehet külön vásárolni napelemet is, ebből is van többféle, és lehet vásárolni különböző akkucsomagokat, akár olyanokat is, amik 1000 watt körüli teljesítmény leadására képesek, és nem néhány órában, hanem akár napokban mérhető, amíg a gázkazán elketyeg róluk.
Persze, egy ilyen nagyobb csomagnál már a napelem teljesítménye is döntő, hiszen a dolognak (legalábbis szerintem) akkor van igazán értelme, ha egy nap alatt kb. tele tudod az akkumulátort tölteni.
Mondjuk ez már akkor lesz érdekes, ha beköszönt a Mad Max korszak, mert minden ilyen akkumulátort lehet konnektorról is tölteni, szóval, ha van áram a konnektorba, akkor feltöltöd elteszed, néha rátölthetsz, és mindig lesz eltéve annyi áram, hogy adott esetben ne fagyjon meg a család.
Ha az enyémhez hasonló kapacitásban gondolkodsz, akkor az XMUND csomagját ajánlom figyelmedbe, amiben az akkucsomag már 222 Ah-ás. A csomagban benne van a napelem és az akkupakk is, a kettőt együtt megvásárolni jelentős megtakarítást jelent, jóval olcsóbb, mintha külön vennéd meg őket. Ráadásul kaptam kupont is, így a BGHU2442 kuponkóddal ingyenes szállítás mellett, a cseh raktárból már 102 ezer forintért megvásárolhatod az akkupakk + napelem csomagot itt:
XMUND XD-SP2 napelem + XMUND XD-PS1 akkumulátorcsomag
Ha nagyobb rendszert szeretnél, esetleg külön napelemet vagy akkumulátort, akkor az alábbi linken csatlakozz Facebook csoportunkhoz, kérj linket és kupont, amivel olcsóbban megveheted. Ha nem tudod milyen csomag lenne számodra a megfelelő, akkor a Facebook csoportban ebben is megpróbálok segíteni neked.
Katt ide: