Az ingyenesen használható JSPaint a Microsoft rajzolóprogramjának klasszikus verzióját másolja.
A Paint legutóbb talán akkor került igazán középpontba, amikor felröppent a hír, hogy kikerül a Windows 10 Fall Creators frissítéséből. Ebből egyelőre nem lett semmi, de a pletykák szerint mindenképp meghúzzák majd ezt a lépést, csak kicsit később. Akármi is lesz a dolog vége, aggodalomra semmi ok, hiszen számos remek alternatíva létezik. Mostanra a webes technológiák is olyan szintre értek, hogy a Paint tudását egy modern böngészővel könnyedén elérhetjük.
A http://jspaint.ml/ címen elérhető JSPaint a népszerű rajzolóprogram egy korábbi kiadását (a Windows XP-s verziót) másolja, úgyhogy a grafikus interfész igencsak retró stílusú lesz. A betöltés egy szempillantás alatt végbemegy, utána már kezdődhet is a móka: az oldal támogatja a drag and drop feltöltéseket, azonkívül külső URL-ről is beilleszthetünk képeket. Az elkészült művek természetesen annak rendje és módja szerint elmenthetőek, minden eszköz és funkció az elvárható módon működik. A teljesítménnyel kapcsolatban nem tapasztaltunk problémákat, a reakcióidő kifejezetten gyors volt, persze ez nyilván erősen eszközfüggő.
Ez a remekmű azzal készült, az alapértelmezett formátum a PNG.
A JSPaint egy fantasztikus remake, ám minden kétséget kizáróan megvannak a maga korlátai, ezért nem veheti fel a versenyt egy hagyományos asztali alkalmazással, mint amilyen például a Paint.net. Arra mindenesetre kitűnő, hogy nosztalgiázzunk egy kicsit.
Forrás: ghacks.net