A Samsung váratlanul leplezte a prototípust, a tömegtermelésre azonban sokat kell még várni.
A Samsung egy újabb jelentőst lépést tett a memóriák világában, ugyanis hivatalosan is bemutatták a világ első DDR4-es memóriamodulját. A prototípuson lévő lapkák 30 nm-es eljárással készültek. A DDR3 vonalhoz képest 40%-al kevesebb energiát emésztenek fel, ami leginkább a lényegesen alacsonyabb üzemi feszültségnek köszönhető, ez ugyanis mindössze 1,2 Volt szemben a DDR3 1,5-es értékével. A jelenlegi DDR4-es lapkák 2.133 Mbit/s tempót képesek diktálni, de a vállalat szerint az új szabvány segítségével majd a 3.200 Mbit/s is elérhető lesz. A DDR3-as lapkák 1.600 Mbit/s sebességre képesek.
A várakozásoknak megfelelően a JEDEC még az idén véglegesítheti a DDR4-es vonalat, így az első tömegtermékek 2012-ben már megjelenhetnek.