Elfogytak az AMD FX-8150-ek a webshopokból

A meglehetősen negatív visszhang ellenére úgy tűnik, hogy jól fogynak az AMD Bulldozer alapú processzorai.

Több felé is lehetett látni, hogy a felhasználók panaszkodnak a készlethiányra, és miután megvizsgáltuk a legnagyobb online áruházak boltjait, valóban arra lehet következtetni, hogy alig elérhető az FX-8150 és a kisebb FX-8120 és a 6 magos FX-6100 is hiánytermékké kezd válni. De több helyen már nem kapható egyik termék sem.

amd_kszletek_itthonA legnagyobb lapka már termékkombinációkkal sem rendelhető, ahogy arra lehetőség lenne több áruházban is, pedig nem mondhatni olcsó mulatságnak a termék. Az AMD üdvöskéje 280 és 260 dolláros végfelhasználói árak között mozog a különböző cégek listáján, de a fogyatkozó FX-8120-ért is jóval 200 dollár felett kell adakozni a boltokban.

amd_kszletekMivel a készletek kezdenek apadni, így arra a következtetésre juthatunk, hogy elég jól alakulhat az AMD utolsó negyedéve, erre persze szükségük is lenne már, hiszen a cég részvényárfolyama folyamatosan lejtmenetben van, magyarán a befektetőknek nem igazán tetszik, amit mostanában látnak a vállalat háza táján. Persze onnan is fakadhat a készlethiány, hogy az AMD egyszerűen nem tud megfelelő mennyiségű processzort gyártani, esetleg problémák vannak a kihozatallal.