Vége a boldog békeidőknek, egy az egy elleni küzdelem jöhet.
A hatmagos Core i7-8700K ugyan visszaállította az Intel versenyképességét a felső kategóriában, ám az is látható, hogy ehhez az órajeleket a végletekig kellett pumpálni – tartalék ezen a téren tehát már nem áll rendelkezésre. A vállalatnak nemigen tetszik a másodhegedűs szerepkör, úgyhogy az új generációs AMD Ryzen processzorokat biztosan komolyabban veszik, mint az első szériát, ahol láthatóan hosszú hónapokig elmaradt az ellencsapás.
Ennyit tudunk róla.
A fentieknek tulajdonítjuk be, hogy ma a következőkről tudunk beszámolni nektek: a 3DMark adatbázisában feltűnt egy 8 magos Coffee Lake CPU. A teszteléshez egy Intel CoffeeLake S82 UDIMM RVP mérnöki alaplapot használtak, ebben csücsült a pontosan nem beazonosított processzor. A programnak annyit sikerült még detektálnia, hogy a százlábú Hyper-threading támogatással bírt, ezenfelül az üzemi frekvenciáról is kaptunk egy kis infót – a 2208 MHz egy mérnöki mintánál elképzelhető dolog.
Messzemenő jóslásokba nem bocsátkoznánk, érzésünk szerint most az első lépést az AMD-nek kell megtennie, az új Coffee Lake ennek függvényében láthat napvilágot.
Forrás: computerbase.de