Túlzás nélkül állíthatjuk, mérföldkőhöz ért a kínai telefongyártás.

Elephone U és U Pro részletes bemutató – elkészült a telefon, amire vártunk 

Az Elephone-t 2006-ban, Shenzenben alapították. A cég az elmúlt nyolc évben rendkívül nagy hangsúlyt fektetett a kutatás-fejesztésre, aminek köszönhetően az elmúlt években óriási fejlődésen ment át a cég is és az általuk fejlesztett telefonok is. Már tavaly is alkottak egy olyan készüléket, amire felkaptuk a fejünket, ez volt az Elephone S8. Gyönyörű dizájn és erős hardver jellemezte, ami nagyon sok vásárlót hódított meg. Talán ennek a készüléknek is köszönhető, hogy a cég értékesítési volumene meghaladta a 10 millió eladott készüléket.

heard logo

Az Elephone S8 sikere után sokan várták a folytatást, és ősszel el is kezdtek szállingózni a hírek egy új készülékről, amit hol S8 Plus-ként, hol S9-ként emlegettek. A hírekben már akkor felbukkant egy érdekes, mondhatni hihetetlen elem, ez pedig arról szólt, hogy az új telefon valódi hajlított kijelzőt fog kapni. Mondanom sem kell, hittük is meg nem is a dolgot, tény, hogy inkább egy olcsó kacsának tűnt a dolog, mint megalapozott ténynek. Aztán néhány hete elkezdtek szállingózni a hírek két vadonatúj mobilról, amiket se nem S8 Plus-nak, se nem S9-nek, hanem Elephone U-nak és U Pronak hívtak. Az előzetes információk alapján sejthető volt, hogy a cég nagyot gurít, de hogy mekkorát, azt csak most tudhattuk meg. Az új telefonok igazi mérföldkőnek számítanak majd, amivel az Elephone olyan magasra tette a lécet, amit jó esetben csak a legnagyobbak tudnak megugrani. A cég ezzel a két készülékkel olyan piacra lépett be, olyan gyártókat szorongat meg, mint a Xiaomi, a Huawei vagy a OnePlus. Hogy nem túlzás amit állítunk, azt bizonyítani is tudjuk, hiszen napvilágot láttak a részletes specifikációk, képek és videók bizonyítják, hogy megérkezett az új, megfizethető árú, ám képességeiben a legnagyobbakkal is egy ringbe engedhető kínai telefon!

A két készülék érdekessége, hogy bár a hardveres képességek terén erősen eltérőek, a külső illetve a telefonban használt kijelző megegyezik, ahogy a kamerák között sem találunk eltérést. Ezzel a megoldással az Elephone elérte, hogy olyanok is megvásárolhassák a legújabb, legszebb telefonjukat, akik kevesebb pénzt szánnak rá. Ezzel együtt a két készüléket külön-külön fogjuk bemutatni, hogy lássátok nem a levegőbe beszélünk. Kezdjük elsőként az olcsóbb verzióval, az Elephone U-val.

 

Elephone U

A telefon egy 72,5 x 154 x 8,4 milliméteres házban lakik, a teljes tömege 160 gramm. A központi egység egy a MediaTek által gyártott lapka, a Helio P23, más néven az MT6763. Erről a lapkáról tavaly egy részletesebb cikket is írtunk, akit érdekelnek a mélyebb technikai részletek, azok ITT elolvashatják írásunkat.

Elephone U U Pro 1

Processzor

mediatek-2.jpg

Egy a mostanihoz hasonló általános bemutatóban inkább csak a processzorra, a videogyorsítóra és a memóriakezelésre szoktunk kitárni, így teszünk most is. A Helio P23 processzora nyolc maggal gazdálkodhat, ezek két fürtben helyezkednek el. Az alsó csoportban négy darab ARM Cortex-A53 dolgozik 1,5 GHz-es maximális órajelen, míg a másik csoportot négy darab 2 GHz-en működő ugyancsak ARM Cortex-A53 alkotja. Sokszor fel szokták tenni nekünk a kérdést, mire jó ez a sok mag egy telefon processzorában. Szerencsére erre a kérdésre is rendelkezünk kimerítő válasszal, hiszen olvashattok nálunk egy részletes cikket a témáról ITT.

Elephone U U Pro 2

A Helio P23-ról, illetve a benne lévő processzorról tudhatjuk, hogy 16 nanométeres csíkszélességen készül, 64 bites és támogatja az ARMv8_A utasításkészletet. A proci mellett a lapkában találjuk az integrált GPU, vagyis a grafikai műveletek gyorsításáért felelős hardvert. Ez ebben az esetben egy kétmagos, 700 MHz-en működő ARM Mali-G71 MP2 típusjelű megoldás, ami véleményünk szerint ebbe az alsó-középkategóriás SoC-ba teljesen megfelelő teljesítményt nyújt. A P23-ba integrált memóriavezérlő kétcsatornás LPDDR4X memóriákat kezel, ebben a telefonban ebből kiépítéstől függően vagy 4- vagy 6 GB-ot találunk. A memória órajele 1600 MHz. A most általunk bemutatott telefonban 6 GB a kapacitás, emellett pedig nem kevesebb, mint 128 GB beépített háttértárat találunk!

Kijelző

Az Elephone U-ban olyan kijelzőt találunk, amit eddig még egyetlen kínai telefonban sem fedezhettünk fel. Bár a hardver is megfelelően erős, ez a kijelző az, ami miatt azt állítjuk, hogy ez a telefon, illetve a nagyobb testvére mérföldkőnek számítanak a kínai telefongyártás történetében.

Elephone U U Pro 6

A készülékben egy AMOLED kijelző dolgozik, de nem is akármilyen, hanem egy igaz, hajlított kijelző, olyan, mint a jóval drágább Samsung telefonokban. Vége tehát a bűvészkedésnek, már nem azt olvassuk a telefon mellett, hogy 2,5D meg 3D üveg, hanem azt, hogy curved, vagyis hajlított kijelző. Ez pont úgy néz ki, ahogy azt a Samsungnál megszokhattuk, kétoldalon lehajlik a keret felé, így tényleges képpontok laknak a lehajló részen is.

Maga a panel egy 5,99 colos, 18:9-es oldalaránnyal rendelkező megoldás, aminek felbontása FHD+, vagyis 2160 x 1080 pixel. A kijelzőt egy hajlított Gorilla Glass üveg védi a zord külvilágtól, ezen keresztül pedig az érzékelőfelület 10 ujjunk egyszerre történő érintését képes feldolgozni.

Elephone U U Pro 8

Amit a kijelző paneljáról még tudhatunk, hogy a nem egészen hat colos képátló és a FHD+ felbontás 403 ppi (pixel per inch) pixelsűrűséget eredményez. A színmélység 24 bites, ezzel a megjeleníthető színek száma 16 777 216. A kijelző ennél a telefonnál az előlap 83,2 százalékát foglalja el, az NTSC színtér lefedettsége pedig 103 százalék. Ezek olyan adatok, amik nagyon jól hangzanak, de mivel AMOLED kijelzőről beszélünk különösebben nem kell, hogy meglepjenek minket. És bár meg nem lepnek, erős vágyakozást ébresztenek bennünk, hogy kézbe fogva is megcsodálhassuk.

A képeken látszik, hogy nem túlzás azt állítani, az Elephone olyan óriásit lépett előre a telefongyártás terén, mint például a Xiaomi tette ezt az első sikeres keret nélküli telefonnal, az Mi MIX-szel.

Kamerák

Az Elephone U három kamerát ad a fényképezéshez. Az előlapon egy 8- míg a hátlapon két 13 megapixeles szenzor dolgozik az optikák alatt. Ezeknek az optikáknak a rekeszértékéről még nem kaptunk megbízható információkat, így be kell érnünk olyan adatokkal, miszerint az előlapi kamera képes arc azonosítás elvégzésére, illetve a hátlapi olyan dolgokat tud, mint a valós mélység elmosás, HDR, fehéregyensúly és ISO beállítás vagy a sorozatfelvételek lehetősége.

Elephone U U Pro 3

Ha valamit hiányolhatunk a kamerák képességei közül az a magas képkocka számú felvétel lehetősége, amivel frankó lassított felvételeket készíthetnénk. Ezek a tulajdonságok manapság egy drága telefonnál már nem jelentenek nagy újdonságot, de látni fogjátok, hogy ez a telefon jóval 100 ezer forint alatti áron kínálja mindazokat a szolgáltatásokat és képességeket, amikről eddig olvashattatok!

Egyéb képességek

Lássuk mit nyújt még számunkra az Elephone U! Elsőként itt vannak a vezeték nélküli kapcsolatok. A telefonba fejlett kétcsatornás WiFi került, ami a hagyományos 2,4 GHz-es sáv mellett az egyre elterjedtebb 5 GHz-et is támogatja. Ez utóbbi opció sajnos nagyon kevés kínai telefonban található meg, itt viszont már igen! Bluetooth-ból viszont csak 4.0-ás verziót kapunk, bár, ha megnézzük a különbségeket az elterjedtebb 4.1-hez képest, akkor látni fogjuk, hogy emiatt nagyon nem érdemes szomorkodni. A végére hagytam egy nagyon fontos információt, még pedig azt, hogy a telefonban megtaláljuk az itthon használt B20 800 MHz-es LTE, vagyis szélessávú internet kapcsolat támogatását is!

Elephone U U Pro 4

A telefonban egy a képességeinek megfelelő, vagy talán annál egy picit nagyobb akkumulátort találunk. A 3620 mAh kapacitású egység Lithium-Polimer technológiájú. A töltését Type-C porton végezhetjük, amin keresztül elérhető a gyorstöltés is a MediaTek Pump Express Plus technológia segítségével. Külön érdekesség, hogy a telefonból nem maradt ki a vezeték nélküli töltés lehetősége sem!

A mobil két Nano-SIM kártyát tud kezelni, a háttértárat, amennyiben a 128 GB szűkösnek bizonyulna maximum 128 GB-os kapacitású memóriakártyával duplázhatjuk meg. Egyéb képességek, szenzorok tekintetében azt kapjuk, ami várható egy ilyen telefontól. Van ujjlenyomatolvasó, ha az arcfelismerést hanyagolni szeretnénk, kapunk giroszkópot, iránytűt és gravitációs szenzort is.

Elephone U U Pro 5

Mielőtt áttérnénk a nagyobb testvérre az U Pro-ra egy dologgal még adósók maradtunk, ez pedig a készülék ára. Ahogy feljebb ígértem a telefon jóval 100 ezer forint alatt marad, ami köszönhető a mostanában tapasztalható barátságos Dollár árfolyamnak is. A bevezető akcióban 350 dollárt, vagyis nagyjából 87 ezer forintot kell érte kicsengetnünk. Mivel a Gearbestnél ismét elérhető az EU Express szállítás ez az ár a végső összeg, erre már csak a szállítás költségét, vagyis körülbelül 1400 forintot kell kifizetnünk.

A telefon itt találod: Elephone U 4G Phablet  –  6GB RAM + 128GB

 

Elephone U Pro

Ahogy feljebb olvashattátok, a két telefon, az U és az U Pro csak részben tér el egymástól, Ez a rész pedig a központi egység, ami a MediaTek Helio P23-nál jóval erősebb Qualcomm Snapdragon 660 MSM8976 Plus nevű lapkában ölt testet. Emiatt azokat a részeket, mint például a kijelző és a kamerák nem tárgyaljuk újra, hiszen ezekben eltérés nincs. A két készülék a méreteket tekintve is megegyezik, az egyetlen apró különbség, hogy a Pro verzió 6 grammal nehezebb.

Elephone U U Pro 12

Processzor

A Qualcomm Snapdragon 660 MSM8976 Plus a Helio P23-hoz hasonlóan nyolc magot dolgoztat a processzorban, azonban ezek nem ARM, hanem Kyro magok dolgoznak. A Snapdragon 660-ról tudni kell, hogy a Qualcomm a középkategóriás telefonokba szánja, ám azt is érdemes tudni, hogy a fejlesztéseknek hála teljesítményben megközelíti az előző év csúcsmegoldását, a Snapdragon 835-öt, attól 10-15 százalékkal marad el! Vagyis kimondhatjuk, hogy ez a SoC jóval combosabb, a tesztek szerint közel dupla sebességű mint az Elephone U által használt Helio P23. Igaz, a telefon is drágább annál, de azt gondoljuk, hogy az árkülönbség nem akkora, mint a teljesítményben mérhető különbség, így megéri a többlet beruházás, ha a pénztárcánk elbírja.

snapdragon 660 3

A Snapdragon 660 tehát nyolc magot kapott, ezek is két csoportba osztva dolgoznak. Az alsó, lassabb fürtben négy darab 1,84 GHz-en, a második gyorsabb csoportban pedig négy darab 2,2 GHz-es maximális órajelen működő Kyro 260-as mag dolgozik. Ez a lapka 14 nanométeres csíkszélességen készül, szintén 64 bites, a támogatott utasításkészlet pedig az ARMv8. A központi lapkában a processzor mellé integrált grafikus gyorsító ennél a telefonnál egy Adreno 512.

snapdragon 660 2

Az előző telefonnál tudtunk hivatkozni egy korábbi cikkünkre, ahol bemutattuk a Helio P23-at, itt viszont nem tudunk, így néhány mondat erejéig belemegyünk a részletekbe is!

Napjainkban a központi egységeket gyártó cégek nagy hangsúlyt fektetnek a nyers erő mellett a multimédiás képességek fejlesztésére is. Emiatt aztán egy olyan középkategóriás lapkából, mint a Snapdragon 660 sem maradhat ki a fejlett kameratámogatás. Ennél az egységnél a rá épülő telefonok, ha egy hátlapi kamerát használnak, akkor akár 24 pixeles szenzort is tehetnek az optika alá, de ha két kamera van, akkor is felmehetnek 16 megapixelig, természetesen kameránként. A kamerákat támogató képességek között olyanokat találunk, mint a Zero Shutter Lag, vagyis az elsütő billentyű lenyomása után nincs késlekedés, azonnal elkészül a kép, kapunk hybrid autofocus-t és optikai zoomot is, már persze, ha a telefon gyártója felhasználja ezeket a Snapdragon lapkában rejlő lehetőségeket.

snapdragon 660 1

A Snapdragon 660 ezen kívül maximum 2560 x 1200 pixeles kijelzőt tud meghajtani, a videó felvételi lehetőség pedig lehet 4K 30 FPS vagy 1080p akár 120 FPS sebességgel. Ezek már komoly képességek, főleg, ha tudjuk, hogy még mindig „csak” egy középkategóriás lapkáról beszélünk.

Elephone U U Pro 9

Sajnos arról, hogy a fenti képességek közül mit találunk meg az Elephone U Pro-ban nem találtunk megbízható információkat, így ennek kiderítése majd a valós tesztek idejére várható.

Ahogy feljebb jeleztük, a két készülék között a központi egységtől eltekintve, ami azért jelentős különbség, más eltérést nem találunk. Ugyan azok a szenzorok, akkumulátor a vezeték nélküli és a gyorstöltési lehetőséggel -persze itt nem a MediaTek Pump Express dolgozik -, és ugyan azok a kamerák.

Azt, hogy megéri e számotokra a többletköltséget a jóval erősebb processzor nektek kell eldönteni, mi azt mondjuk, hogy 420 dolláros, vagyis 104 ezer forintos ár nagyjából 20 ezer forint többletet jelent, amiért egy szinte dupla sebességre képes telefont kapunk. Szóval véleményünk szerint ez a többletköltség jócskán meg fog térülni használat közben.

A telefont itt megtaláljátok: Elephone U Pro 4G Phablet

Zárszó

Ritkán szoktunk egy telefonról a bemutató alkalmából ennyire részletes bemutatót, mondhatni nem is hírt, sokkal inkább cikket írni. Ennek persze meg van az oka, amit remélünk a képeket nézegetve Ti is láttok. Olyan telefon született az Elephone műhelyében, amire büszke lehet a cég. Az Elephone S8-al már karcolgatták a felső kategóriát, de a U és U Pro meg is ugrotta azt a szintet, ami a kínai telefonok között ezt a felső kategóriát jelenti.

Elephone U U Pro 11

Külön öröm, hogy a cég két verzióban dobja piacra az új telefonjait, mivel így azok is megengedhetik maguknak ezt a gyönyörű készüléket, akik nem szeretnének 100 ezer forint fölé menni telefon vásárlásakor.

Azt gondoljuk, hogy a központi egységek jól eltalált választások. A Helio P23 napjaink egyik legmodernebb alsó-középkategóriás darabja, a Snapdragon 660 pedig, bár a középkategóriának készül teljesítményben a tavalyi év csúcsmegoldásának, a Snapdragon 835-nek a teljesítményét közelíti.

Elephone U U Pro 10

A végére még két fontos dolog. Az egyik, hogy a fent feltüntetett árak a bevezető akcióra érvényesek, és csak korlátozott darabszámig élnek, erre figyeljetek oda. A másik, hogy ebben a bevezető akcióban a telefonok mellé bónusz ajándékokat is kaptok, kuponnal 5- illetve 10 dollár további kedvezményt, illetve az Elephone U-hoz ingyen képernyővédő fóliát, a U Pro-hoz pedig ingyen 2 amperes gyorstöltőt és fóliát. Lényeges még, hogy a Gearbestnél az EU Express szállítást választva a forgalmazó ígérete szerint se vámot, se ÁFA-t nem kell a megrendelt telefon után fizetnünk!

A bevezető akcióról itt találtok további információkat: Elephone U és U Pro bevezető akció