Sokat mondó információk láttak napvilágot a témában.
A zöldek a Geforce GTX 1080 tervezésénél szemlátomást erőteljesen előtérbe helyezték a fogyasztást, a kártya TDP-je így „csak” 180 watt lett. Ennek köszönhetően a tápellátást és a hűtést némiképp egyszerűsíteni lehetett, cserébe a VGA lassabb lett, mintha kövérebb fogyasztási keretet kapott volna. A pletykák szerint az utód fentebb lép; a rövidesen megjelenő újdonság szokatlanul erős VRM-mel lett szerelve (10+2 fázis), az energiaigényt pedig egy 6 és egy 8 tűs PCIe tápcsatlakozóból fedezi.
A Benchlife.info szerint is valami meglepően komoly dolog jöhet: a referencia design (Founder Edition) egy igen masszív bordával szerelt, két ventilátoros konstrukció lehet. Gyakorlatilag olyan cucc várható, mint amit eddig a partnerek alkalmaztak egyedi megoldásaiknál. Az előbbiek tehát egy vérbeli nagyágyú eljövetelét vizionálják, amihez mostanában nem szokhattunk hozzá az x80 név alatt. A TechpowerUp egyébként a PCB-n elterülő nyolc memórialapkából következtet arra, hogy ez még bőven nem a zászlóshajó lesz.
Érdemes megjegyezni, hogy a bődületes teljesítmény igen kellemetlenül is meg tud nyilvánulni – erre már a Guru3D emlékeztet. A portál szerint elképzelhető, hogy az új Geforce család kiegészíti a régit, az NVIDIA egyszerűen a korábbi modellek fölé helyez ezt a generációt. A gond természetesen az árakkal lehet, a bődületes sebességet valószínűleg pontosan leköveti majd az árazás.
Az újdonság (elvileg Geforce RTX 1180 néven) a jövő hónapban rajtolhat.
Forrás: techpowerup.com