100 dollár alatti, valós 4K felbontással rendelkező sportkamerákat teszteltünk.
Bevezető
Sok éven keresztül vágytam egy rendes sport- vagy ahogy mondani szokták akciókamerára. Ez nagyjából azt jelentette, hogy szerettem volna egy GoPro-t. Valahogy sosem sikerült rá összespórolni a pénzt, aminek oka egyszerű volt, egyszerűen sajnáltam kiadni egy kamerára másfél havi fizetést.
Szerencsére 2-3 éve már a kínai gyártók termékei között is feltűntek használható rögzítők. Előbb az FHD, vagyis az 1920 x 1080 pixelesek, később a 4K felbontásúak is, ráadásul nagyon baráti áron, nagyjából 150 dollárért. Igen ám, de kiderült, hogy nagyon kell vigyázni mit vásárolunk, mert a gyártók már mindenre rászitázták a 4K feliratot, ha igaz volt, ha nem. A vásárlók pedig nem is voltak hajlandók mást venni, csak 4K kamerát. Sokat írtam én is a témáról, próbáltam felvilágosító cikkekel szolgálni, hogy olvasóimat ne verjék át. Mindig megemlítettem, hogy ha valaki 100 dollár alatt 4K kamerát lát, az szinte biztos, hogy nem az lesz, és nem szabad megvenni.
A múlt év második felében aztán megtörtént a csoda, bemutattak egy olyan akciókamerát, ami papíron legalábbis valós 4K felbontással rendelkezett, az ára viszont a fele volt az addig elérhető darabokénak. Nem sokkal ezután érkezett egy következő darab is, kicsit magasabb áron ugyan, de jobb képességekkel, és csodák csodája, ez sem került 100 dollárba.
Ahogy sokunkat, nyilván engem is elkezdett furdalni a kíváncsiság, hogy lehetséges fele árból kihozni egy ilyen szerkezetet. Némi töprengés után idén év elején rászántam magam, és mind a kettőt megrendeltem. Mint minden „Kipróbáltuk” cikkben, úgy most is arra keressük a választ, hogy érdemes-e ezekre a 4K kamerákra költeni, vagy inkább hanyagoljuk őket.
Csomagolás
Eddig nem említettem a gyártó nevét, de most ennek is és a kamerák típusának leleplezésére is elérkezett az idő. A gyártó az EKEN, a két kamera pedig a V50 Pro és a H6s típusok. Előbbi az olcsóbb, utóbbi a drágább.
Az árban mérhető különbség a csomagoláson nem látszik. Minőségi, mutatós dobozt kapunk, alul az átlátszatlan részben a tartozékok, felette a plexi dobozban a kamera. Erre szoktam azt mondani, hogy így kell kinézni egy csomagolásnak, amit offline boltban is el akarunk adni.
A doboz alsó részén amúgy nem csak képeket, hanem meglehetősen pontos műszaki leírást is kapunk, így garantáltan nem veszünk zsákbamacskát.
Külső
Kezdjük azzal, ami egyezik a két megoldásnál! A méretek azonosak, a gombok és az optikai is ugyanott van. Szemből nézve a jobb oldal lett a csatlakozók és a memóriakártya helye. Csatlakozóból kettő van, egy HDMI és egy USB, előbbin a képet tudjuk közvetlenül monitorra vagy TV-re küldeni, utóbbi pedig a töltésre, illetve a számítógépes kapcsolathoz szükséges.
A vezérléshez szükséges gombok a felső részen, az előlapon és a baloldalon vannak. Ezzel a három gombbal tudunk mindent vezérelni, a menüben beállításokat elvégezni, kiválasztani, hogy fényképezőgép vagy kamera módban dolgozzunk, illetve ezekkel indíthatjuk és állíthatjuk meg a felvételt. A felső részen ezen kívül találunk még három apró furatot, ez a hangszóró rácsa, baloldalon pedig egy pici lyuk van, itt található a mikrofon. A hátlapot szinte teljes egészében elfoglalja a HD felbontású, 2 col képátlójú kijelző. Egy dolog maradt még, az alsó oldalon található, elhúzás után kinyitható ajtó, ami mögött az akkumulátort találjuk.
A külsőt tekintve az olcsóbb V50 Pro és a drágább H6s között két nagyon fontos különbséget találunk. Az egyik, hogy míg a V50 Pro burkolata műanyag, ez alatt találunk fém vázat, addig az EKEN H6s teljesen fém házzal készül. Ez előny a strapabíróság miatt is, de nem csak ezért, hanem azért is, mert fémnek jobb a hővezetése, a fém ház hűvösebben tartja az elektronikát.
A második fontos eltérés, hogy míg az EKEN V50 Pro esetén balra az optika mellett csak két visszajelző LED-et találunk, addig a H6s kapott egy apró OLED kijelző, amiről menet közben leolvasható az akkumulátor töltöttsége, és az, hogy milyen üzemmódban van éppen a kamera. Ez kényelmes, de jót tesz az üzemidőnek is, mert a kis kijelző jóval kevesebbet fogyaszt mint a hátlapi, így azt nem kell nézegetni, ha biztosak akarunk benne lenni, hogy milyen felbontásban megy éppen a felvétel.
Belső és működés
A kamerák hardverét tekintve egyetlen, ám annál lényegesebb eltérésre akadhatunk, ezt hagyjuk a bekezdés végére.
A bevezetőben említettem, hogy milyen sok „hamis” 4K kamera van a piacon. Ezek egy részénél könnyű a dolgunk, mert a gyártó megadja a képszenzor és a lapkakészlet típusát, mi pedig utána nézhetünk, hogy valóban tudja-e azt, amit elvárhatunk tőle. Más gyártók viszont nem csak hogy ráhazudják a 4K jelölést a termékükre, de még a specifikációt sem adják meg. Na ilyenkor kell gyorsan tovább lapozni, és keresni a webáruházban egy másik szerkezetet.
Az EKEN azonban nem fukarkodik az információkkal. Nem is csoda, hiszen egyenesen büszkének kell lenniük rá, hogy milyen hardvert pakoltak ezekbe az olcsó kamerákba.
A kamerák központi lapkája az Ambarella A12S75, ami sok felső-középkategóriás megoldásban szolgál. A gyártó neve jól cseng az iparágban, minőségi cuccokat gyártanak. Az Ambarella A12S75 egy kimondottan kamerákba fejlesztett SoC, vagyis System on Chip, vagy mondjuk magyarul, rendszer a lapkán. Ez azt jelenti, hogy lényegében a teljes hardver egy lapkába van sűrítve, mint például a telefonok esetén. Az izom a rendszerben egy ARM Cortex-A9 processzor, ami 792 MHz-en ketyeg. Van mellette memória alrendszer, videó és képfeldolgozó áramkör, és persze a különböző szenzorok és csatolók.
A SoC mellett a Sony IMX258-as szenzor dolgozik. Ez az egység alakítja az optikán beeső fényt feldolgozható jelfolyammá. A működés egyszerű, van egy csomó érzékelőnk, minél több, annál jobb. Ezeket nevezhetjük pixelnek is akár, mert jó esetben minden érzékelő egy képpontnak felel meg a felvételen, még jobb esetben sokkal több az érzékelőn a képpontok száma, mint a felvételen, de ebbe most ne menjünk bele.
A lényeg a következő. A Sony lapkája viszonylag nagyméretű, ami jó, mert több fény esik rá, kevésbé érzékeny a rossz fényviszonyokra. A nagy méret számszerűleg 5,867 milliméteres átlót jelent. A lapkán található effektív képpontszám 4224 x 3144. Ezzel szemben az asztali 4K megjelenítők vagy a 4K televíziók felbontása 3840 x 2160, vagyis látható, hogy a Sony 13,28 effektív megapixeles lapkája bőven túlteljesíti a kívánalmakat.
Mit jelent mindez? Azt jelenti, hogy ha a lapkakészlet is és a szenzor is képes a 4K rögzítésre, akkor már csak egy gyors memóriakártya kell, és foroghat a mozi!
Néhány szó az egyéb képességekről:
Az optika széles látószögű, 170 fokos, a videók rögzítése MP4 formátumban történik. Az akkumulátor kapacitása 1050 mAh, ez három óra töltés után 70-90 perc aktív üzemidőre elég. A kamerában van wifi csatoló, ennek hasznáról később. A használható memóriakártya legnagyobb kapacitása 64 GB, lehetőség szerint UHS3 kártyát használjunk, ennek sebessége kell, hogy 4K felvételeket tudjunk rögzíteni.
,
Az említett különbség maradt már csak. Ez pedig nem más, mint a rázkódáscsökkentés, még pedig az EIS-nek vezetett, magyarul elektronikus képstabilizálásnak fordítható megoldás. Ennek működésébe most nem megyek bele, a lényeg, hogy bár hardveresen mind a két kamera alkalmas rá, mégis csak a drágábbik kapta meg a funkciót. Ez egy nagyon fontos eltérés a két felvevő között, de hogy miért, és miben befolyásolja a használatot, arra a kicsit később térek ki.
Tartozékok
Fontos néhány szót szólni erről is, mert nem csak a szokásos talpakat, rögzítőket kapjuk. Az árba belefér néhány extra, mint például egy tripod is!
- Markolat vagy tripod – jár a kamerához egy háromlábú kis állvány, amivel fixen leállíthatjuk a felvevőt. A lábakat összecsukva markolatként használhatjuk, kényelmesebb így a felvétel, mintha a kamerát markolásznánk.
- Keret – A kamerához kapunk egy vízhatlan tokot, ezzel felfogathatjuk mindenhova. Na, de mi van, ha nem akarjuk tokba tenni, mert használni szeretnénk a beépített mikrofont? Ehhez kapjuk a vízálló tokhoz hasonló bepattintós füllel rendelkező keretet, ami a kamerát körbeveszi, az alján pedig egy szabványos rögzítési pontot találunk, amivel felcsavarhatjuk akár nagyméretű tripodra, állványra is.
- A kamerához mellékelnek egy általában külön, plusz pénzért kapható távirányítót is. Ezt a feljebb már említett csuklópánttal tudjuk kezünkre erősíteni. Nincs rajta egyéb csak két gomb, az egyikkel fényképezhetünk, a másikkal videó felvételt indíthatunk, illetve állíthatunk meg.
- Biztonsági „záras” rögzítő. A vízálló tok áljára szoktuk tenni a becsúsztatós rögzítőt, amivel például a sisaktartó sínbe tehetjük a kamerát. Ez a rögzítő ahogy becsúsztatjuk a helyére szépen bepattan, kivenni pedig úgy lehet, hogy a bepattanó szár két végét benyomva kitoljuk a sínből. Az EKEN Alfawise V50 Pro esetén a két benyomható oldal közé egy puhább, szilikonszerű anyagból készült (a képeken látható narancs színű betét) biztonsági megoldás került. Ezt felhajtva tudjuk csak a kameratartót a sínből kicsúsztatni, vagyis véletlenül biztos nem fog a kamera kipottyanni.
Használat
Bekapcsolás után, ha van memóriakártya behelyezve rögtön elindíthatjuk az első videónk felvételét. A bekapcsológomb elől van, hosszan benyomva kapcsol be a kamera. Ezutón egyszer megnyomva a fotó módra váltunk, kétszer megnyomva a menübe jutunk. Fontos, hogy a menü magyarul is tud, így azoknak sem jelent majd gondot a használat, akik nem beszélnek valamilyen egyéb, idegen nyelvet. A lépkedés a menüpontokban az előlapi gombokkal történik, míg belépni az adott pontba, ott értékeket kiválasztani a felső gombbal tudunk. Visszalépés a hátulról nézve jobb oldali kisebb gombbal lehetséges.
A szoftver elég butácska. Könnyen kezelhető, de sok beállításra nincs lehetőségünk. Se kontraszt, se fehéregyensúly, mindent az automatikusan állítódó szoftver végez, sajnos néha picit lassan. Emiatt előfordul, hogy árnyékos részről a tűző napfényre érve kell pár pillanat mire helyre állnak a fényviszonyok.
A menüből kiválaszthatjuk a videó felbontását, ez 4K – 30 FPS-től 1080p – 60 FPS-ig terjedhet. 720p nincs, nekem nem is hiányzott, de azért az 1080p 50 FPS még jól jöhetett volna néha. Nem állítható a FOV, vagyis a kameraszög sem, fixen 170 fok szélesen látunk vele. Örültem volna, ha szükség esetén lejjebb lehet venni.
A kamerában találunk wifit is. Ez két dologra lesz jó, az egyik a telefonos applikáció, a másik a távirányító. Sajnos a távirányítás szempontjából a wifi a rosszabbik megoldás, jobb lett volna a Bluetooth, mert az kevesebb energiával is beéri. Használat szempontjából persze a wifis kapcsolattal sincs baj, de arra oda kell figyelni, hogy a kamerán a bekapcsolt wifi jelentősen csökkenti az elérhető akkumulátoros üzemidőt. Ettől függetlenül a távirányíthatóság nagy ajándék, hiszen a csuklónkra erősített távirányítóval úgy tudjuk elindítani és leállítani a felvételt, hogy a kamera tőlünk távol van. Az én esetemben, vagyis a motoros videók készítésénél ez tényleg előnyös, mert menet közben nem túl biztonságos a kamera gombjait nyomogatni.
Feljebb említettem a rázkódáscsökkentést, ez csak az EKEN H6s-nél érhető el, mégpedig 4K/25 FPS, 2,7K/30 FPS, 1080p/60 FPS és 1080p/30 FPS üzemmódokban. A képességeknél fontos még kiemelni a Time Laps üzemmódot, amiben nagyon hangulatos videókat tudunk készíteni. A kamera a beállított felbontásban az általunk megadott időközönként készít egy fotót, amit aztán a szoftver filmmé fűz össze. Ezen módon tudunk látványos, felgyorsított felvételeket készíteni a felhőkről, naplementéről, vagy egyéb általunk választott témáról.
Tesztek
Természetesen mind a két kamerát leteszteltem, készült videó és fénykép is velük. Utóbbinak sok értelme nincs, mert a széles látőszög miatt csúnya hordós fotók születnek. A minőség nem rossz, távoli dolgokra használható is, de közelről ne akarjunk semmit megörökíteni.
Az olcsóbb kamerában nincs rezgéscsillapítás, így azt simán egy túrán használtam a Budai-várban, míg a rezgéscsillapítással rendelkező EKEN H6s a motoromra, illetve a bukósisakomra került. Feljebb ígértem, hogy erre a rezgéscsillapítás dologra még visszatérek. A lényeg a dologban az, hogy aki aktívan sportol, síel, fut, kajakozik, esetleg motorozik, mint én, annak szüksége lesz a rezgéscsillapításra ahhoz, hogy szép simán futó felvételeket készítsen. Aki inkább túrázik, a nyaralást szeretné rögzíteni, az el lesz rezgéscsillapítás nélkül is. Vagyis, előbbi célra érdemes a drágább, utóbbira az olcsóbb megoldást választani.
Az első tesztvideó az EKEN V50 Pro-val készült. Egy könnyű séta a várban, kilátás a városra, sőt, egy pici vizes próba is, csak hogy ez is meglegyen.
A második teszt az EKEN H6s kamerával készült. Itt két videót is megvágtam, ez elsőben 4K felbontásban egy rezgéscsillapítás nélküli és egy rezgéscsillapított felvételt tettem egymás mellé. Érdemes teljes képernyőn nézni, váltakozva a jobb és a baloldalt, látható lesz a különbség.
A harmadik videó egy sisakkamerás városi motorozás az EKEN H6s-sel, ezúttal Zalaegerszegen.
Végül következzenek a tesztképek. Az első három a várban az EKEN V50 Pro-val, a második három Zalaegerszegen az EKEN H6s-sel készült.
Értékelés
Most, hogy megnéztétek a felvételeket már bizonyára bennetek is kialakult egy vélemény a kamerákkal kapcsolatban. Bennem is.
Kezdjük azzal, hogy sajnos a költségcsökkentés érződik. A hardver nagyon jó, de a szoftveres képességek hagynak némi kívánnivalót maguk után. Kevés a beállítási lehetőség, a V50 Pro-ból pedig, ha tényleg aktívan, például sportoláshoz használnád nagyon hiányzik a rezgéscsillapítás.
A képek és videók minősége az árhoz képest megfelelő, sőt, inkább jónak mondanám. Nem állítom, hogy nem volt a kezemben jobb kamera, de az nem is ennyibe került. Sajnos a fényváltozásokra lassan reagál a szoftver, emiatt helyenként képes kicsit kiégni a kép. A torzítást nem érdemes vizsgálni, mert a 170 fokos lencserendszer miatt természetes, hogy hordósodik a kép. Ami viszont lényeges, hogy a sarkok, szélek felé sem, vagy csak nagyon minimálisan látunk homályt, a kép elég éles, nem mosódnak össze a részletek.
Nagyon nagy piros pont jár a tartozékok miatt, amik nem csak jó minőségűek, de sokan is vannak. A tripod és a távirányító még a drágább modellek esetén is pluszként vásárolható kellékek, így, hogy az a kamera árába ez a sok motyó belefért tényleg csoda.
Összességében mind a két kamerát megvásárlásra ajánlottnak tekintem. Természetesen figyelembe kell venni az árat és az érte kapott szolgálatás viszonyát, ez pedig szerintem nagyon jó. Aki ennél jobb minőséget szeretne, az erősen 100 dollár felett keresgéljen.
A kamerákat itt tudod megvásárolni:
- EKEN V50 Pro – 71,99 dollár helyett 57,99 dollár (16 980 Ft) – kuponkód: V50Pro
- EKEN H6s – 92,71 dollár helyett 81,58 dollár (23 900 Ft) – kuponkód: BgAuMotor
- További olcsóbb vagy drágább kamerák – ha vásárolnál a hozzászólásoknál kérj kupont!
Ne feledd, vásárláshoz használd az EU Priority Line szállítást, hogy vám és ÁFA mentesen érkezzen a csomagod!
EKEN V50 Pro
Pozitívumok:
+ Kedvező ár
+ Remek tartozékok
+ Használható minőségű videók
+ Nagy méretű, jó felbontású hátlapi kijelző
+ Távirányítható
Negatívumok:
– Rezgéscsillapítás hiánya
– Buta szoftver
EKEN H6s
Pozitívumok:
+ Kedvező ár
+ Remek tartozékok
+ Rezgéscsillapított jó minőségű videók
+ Teljesen fém ház
+ Előlapi OLED kijelző
+ Távirányítható
Negatívumok:
– Buta szoftver