Egyre gyorsabban terjednek világszerte az okostelefonok, Amerikában és Nyugat-Európában már az eladott telefonok 90 százaléka tartozik ide, a magyar piacon ugyan még nem ez a helyzet, de tavaly év végén a Telenor Magyarország által eladott készülékeknek a fele már ebbe a kategóriába tartozott.

iPhone 3G s

Takács Zoltán, a Telenor termék és innovációs igazgatója csütörtökön Budapesten sajtóbeszélgetésen elmondta, világszinten több mint 5 milliárd embernek van mobilja a valamivel több mint 7 milliárdos népességből. A mobil előfizetőkön belül 1,5 milliárdan okoskészülékeket használnak. Tavaly világszerte 1,63 milliárd mobilkészüléket adtak el, amiből 483 millió volt okostelefon. Az okoskészülékek az elmúlt évben már 30 százalékos arányt értek el, szemben a 2008. évi 11 százalékkal.
Takács Zoltán elmondta, a magyar piacon tavaly év végén több mint 2,1 millió mobilinternet előfizető volt Magyarországon, míg 2008-ban még csak mintegy 500 ezer.
Hozzátette, 2014-ben világszinten már több mobil internet előfizető lesz, mint vezetékes, s a mobilosok 2015-ben már legalább 2 milliárdan lesznek. Világszinten 2014-ben a mobil adatforgalom 50 százalékát az okostelefonok generálják majd.
Magyarországon hasonló folyamatok játszódnak le, amit befolyásol az is, hogyan alakul a következő időszakban az okostelefonok ára. A magyarok elsősorban szórakozásra, videoletöltésre, közösségi oldalak látogatására élménymegosztásra, zenehallgatásra használják az okostelefonokat, hasonlóan a világ más fejlett régióihoz.
A igazgató szerint a másik nagy lehetőség a mobilfizetésben van, amit mutat az is, hogy míg 2011-ben 240 milliárd dollár értékű volt ez a piac, addig 2015-re már 670 milliárd dollárosa bővül az előrejelzések szerint.

 

Forrás: MTI