Legújabb pletykák szerint már az év elején megérkezhet a Galaxy Tab illetve a Galaxy S utódja.
A január elején megrendezésre kerülő CES 2011-re máris a Galaxy Tab második generációs készülékének hivatalos bemutatóját ígéri a Samsung. Ez gyorsan ment, még csak négy hónapos az előd. Ezzel talán azt ismeri el a Samsung, hogy egy kicsit elkapkodva adta ki az első Tabot? Érte is őket jó pár kritika, az egyik kommentező például a Média Hub problémájának javítását várja tőlük már szeptember óta. A neten rákeresve nem ő az egyetlen, akinek ilyen gondja akadt. De nézzük, mi várható a SGT2-től.
A legnagyobb durranás az új szív és az új lélek lesz. Előbbi az nVidia Tegra2 dual core-os processzora, amely a jelenlegi Samsung Galaxy Tab-nek a Cortex A-8 Hummingbird processzoránál sokkal gyorsabb és állítólag még jóval kevesebbet is fogyaszt.
A lelket a napokban bemutatkozott Android 2.3 Gingerbread operációs rendszere adja majd, de a Galaxy Tab 2-t úgy tervezik, hogy már képes legyen az operációs rendszer következő verziójának, a Honeycomb-nak a fogadására is.
Említsük meg egy fél mondatban a másik pletykát is, miszerint a Galaxy S utódja az Samsung Galaxy S2 is érkezik egy hónappal később, a 2011-es Mobile World Congress februári rendezvényén, ahol mindig megpróbálnak a gyártók valami nagyot villantani.
A specifikációkról ugyanazok a hírek járnak, mint a Galaxy Tab2 esetében, vagyis hogy egy dual core-os processzor és az Android 2.3 Gingerbread operációs rendszer párosításával küldi harcba a Samsung az új csúcs okostelefonját.
Forrás: androidcommunity.com